A Tartózkodó kérelem a dal műfajába tartozik. Rövid terjedelmű, szigorú szerkesztésű költemény, amely két-három képpel fejezi ki mondanivalóját: az első versszak hatalmas érzelmi viharát a tűz metaforája érzékelteti, a második versszak metaforái Lilláról szólnak. 

Műfajilag a virágénekkel is rokon, amely a korai magyar nyelvű világi lírában a szerelmes énekek megnevezése.

A virágénekek műfajilag leginkább a lovagi lírához álltak közel, de a népköltészethez is szorosan kötődtek. Az elnevezés az egyházi himnuszköltészet virágszimbolikájából ered, de azzal ellentétben gunyoros, erotikus hangnem is előfordult e versekben. Csupán három virágének-töredék maradt fenn a magyar irodalomból, ezek egyike a Soproni virágének. 

A Csokonai-vers eredeti címe (Egy tulipánthoz) a virágénekek hagyományát követi, amennyiben egy virágmetaforával helyettesíti a lány nevét. A virágmetafora a szeretett nő kedveskedő megszólítására szolgált: az európai szentimentalista költészetben (és Csokonainál is) a rózsa a leggyakoribb motívum, itt azonban a tulipán szerepel, amely népies motívum (a tulipános láda jut eszünkbe róla). Lehetséges, hogy a verset indító rímötlet (tulipánt – bánt) miatt lett rózsa helyett tulipán a metaforában megjelenő virág.

Csokonai versei ritkán sorolhatók be egyetlen stílusirányzat alá: általában stíluskeveredés jellemzi őket, tehát többféle irányzat jellemzőire is ráismerhetünk.

A Tartózkodó kérelem c. versben három különböző stílusirányzat ötvöződik: a rokokó, a klasszicizmus és a népdal. Nézzük elsőként a rokokót!

A rokokó a szépség s a boldogág világát jelentette a költő számára: segítette a felülemelkedést a hétköznapi élet gondjain, az átlépést egy magasabb szférába.

A rokokót a francia szalonok udvarló modora, kissé mesterkélt elegancia, finomkodó, modoros hang, kedveskedő hangnem jellemzi. Ehhez társul az örömkultusz, a mitológiai képek, a zeneiség.

A rokokó versek a szerelemről szólnak, időnként finom erotikával fűszerezve, változatos ritmikával és csilingelő rímjátékkal. 

Rokokó jellegzetesség a vers derűs hangvétele és az emberi gondolatok, érzések megszólaltatása (pl. szerelemvágy), valamint az érzékszervek, érzetek fontossága (a látást pl. a színek használata képviseli: a piros szín a tűz, a tulipán, a hajnal színe).

A vers formai bravúrja, szimultán ritmusa is rokokó sajátosság, valamint az a túldíszítettség, amit az irodalomban jelzők használatával lehet elérni: a 12 soros vers 12-13 jelzőt tartalmaz! (Jelzők pl. hatalmas, megemésztő, gyönyörű, kis, szép, elven, hajnali, angyali, s van egy jelzői szerepben levő főnév is: ambrózia.)

A klasszicista stílusirányt néhány kifejezés képviseli a versben, amelyet az ókori mitológiából vett a költő (pl. ambrózia), valamint klasszicista sajátosság a szigorú szerkesztés is (a versszakok felépítése A B Av).

A versnek zárt, önmagába visszatérő szerkezete van, nagy műgonddal lett megalkotva, formai tökéletesség jellemzi, ez mind klasszicista sajátosság. 

Ha megfigyeljük, az ember és a természet harmóniája ebben a versben is érvényesül: a szerelemre és kedvesére a természetből vett képeket – tulipánt, hajnal, harmat – alkalmaz a költő.

Ezen kívül az időmértékesen is olvasható verselési mód szintén klasszicista jellegzetesség.

A vers témája jellegzetesen népdal-téma: a szerelem, valamint szóhasználata is (tűz, tulipánt, hajnal) a népdalok szókincsét idézi. Rímei (ABAB, vagyis keresztrím), valamint ritmusa (ütemhangsúlyos verselés) szintén a népdalokra játszik rá.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 4. oldalra!