Csokonai Vitéz Mihály: Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz (verselemzés)
Hosszú fejlődés betetőzése ez a Csokonai-vers: a bajokkal, anyagi gonddal, betegséggel küszködő költő élete utolsó éveiben ebben a költeményben összefoglalta művészi törekvéseit, szintézist alkotott. Hiszen együtt látjuk a versben a rokokót és a népiességet, magyarossá vált a versforma és a szemlélet.
Hibátlan alkotás ez, amelyben csak csodálni tudjuk a zsánerképek humorát, a dévaj jókedvet, a tökéletes játékot, a friss elevenséget, a könnyedséget, a felszabadultságot. Mindezt kiérlelten, letisztultan hozta létre Csokonai, aki legbelsőbb lényéből fakadó vágyaknak és képességeknek adott teret ebben a műben.
Kétségtelenül hozzájárult a Szerelemdal ahhoz a képhez, amit az utókor kialakított Csokonairól. Hogy egyrészt éhenkórász csavargó volt, másrészt dévaj italozó. Mindkettőt alá lehet támasztani életrajzi adatokkal is és az életmű is igazolja, mégis túlságosan leegyszerűsíti a költőről alkotott képünket.
Nem igaz ugyanis, hogy Csokonai eltréfálta, eldévajkodta volna az életét – ehhez a tévhithez sajnos még Petőfi „Csokonai” című verse is hozzájárult. Legközelebbi barátai tagadják, hogy részeges ember lett volna: a költő valóban szerette a bort, de sohasem ivott sokat. A borozásból azt az állapotot kedvelte, mikor az ember oldódni kezd, a személyiség megszabadul korlátaitól.
A kortársak nemigen értékelték a költő olyan próbálkozásait, mint amilyen a Szerelemdal is. Kazinczy például érzéketlen maradt a vers értékeire, Kölcsey pedig épp azt ítélte el a műben, ami az igazi remeklés benne: vaskossága (népiessége), és mázolása (rokokója) miatt kritizálta (ekkor Csokonai már nem élt, így nem válaszolhatott a bírálatra). A Kölcsey által kifogásolt népies kifejezések (pl. kótog, danolásod, kotyogásod, csucsorodik, csak megintsem, elvisz a Szent Mihály lova stb.) harmonikusan illeszkednek a versbe, s épp legnagyobb vonzerejét adják.
Kölcsey és Kazinczy véleménye miatt kellett még egy nemzedék, hogy az utókor elismerje Csokonai tehetségét (Arany és Petőfi nemzedéke, akik már nagyra tartották költészetét).
Hozzászólások
Csokonai Vitéz Mihály: Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz (verselemzés) — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>