Búcsú és szakítás

Tudjuk, hogy Vajda Péter, Lilla apja ellenezte a házasságot. A költőnek nem volt biztos megélhetése, s az apa úgy gondolta, nem túl fényes jövőt jelentene a lányának ez a házasság. Más férjet szemelt ki Lilla számára: egyik megbízható üzletfelének, egy dunaalmási kereskedőnek a fiát, akiről tudta, hogy anyagi helyzete szilárd, s akiben valószínűleg felfedezte az ügyes, talpraesett, jól induló kereskedőt. A kérőt házához is meghívta, ahol megkötötték az eljegyzést. 

Apja akaratának engedelmeskedve a lány szakított Csokonaival. Amíg beszélt vele – a költő szerint – Lilla nem adta jelét szerelmének (egyetlen szóval sem adta ki magát), s míg ő kétségbeesett azon, hogy a dolgok így alakultak, a lány azt mondta: „nem is bánom, nem is tehetek róla.”

Ezután Csokonai búcsúlevelet írt neki. A levélnek az alábbi részlete a legérdekesebb, mivel van benne valami, amire az irodalomtörténészek máig nem találnak magyarázatot:

„A te szíveden állott, kinek add azt által. Senkinek erőltetett végső erőszakot rajtad tenni nem lehetett volna. Az én feljövetelem, s a te eltökélt szándékod reá bírták volna Kedves szüleidet, hogy annak engedjenek által, akit te szeretsz, és aki téged oly igen szeret. Két hét múlva egy városbeli Professzorné lettél volna, én pedig legboldogabb teremtés teáltalad. (…) Elmegyek Keszthelyre és csak édes emlékezeted viszem el magammal. Üres lesz az én szobám tetőled: de szívemben mindenkor jelen leszel. Elmegyek Keszthelyre, te pedig Almásra, s két egymásért dobogó szív ily messze fog egymástól esni mindörökké.” 

Ez a levél 1798. március 12-én íródott, s rejtély az utókor számára. A költő így írta alá: „Professzor Csokonai”. Ezzel a Georgicon-beli állásra céloz? De hiszen Festetics nemmel válaszolt ajánlkozására! A nemleges válasz fennmaradt, ám Csokonai úgy viselkedett, mintha nem kapta volna meg Festetics levelét. Miért írt úgy a lánynak, mintha megkapta volna az állást? Vagy tényleg nem kapta meg a gróf levelét? Esetleg füllentett?

Az apa fondorlatai

Mindenesetre megtörtént a fájdalmas búcsú, mint az idézett sorokból is kiderül. Azonban március 18-án újabb levelet ír a költő Lillának – az utolsó levelet –, s annak hangja bizakodó, reményteljes. Mi történhetett? Valószínűleg a két levél között találkoztak – búcsútalálkozás lett volna, de valamilyen fordulat állhatott be. 

Lillával együtt kikényszerítették az apától azt az ígéretet, hogy ha Csokonai megkapja az állást, akkor jöhet a lányért. Ez az ígéret pecsételte meg szerelmük sorsát. Lilla apja ugyanis taktikai fölénybe került: az volt a célja, hogy eltávolítsa Komáromból a költőt, akinek jelenléte akadályozta a Lévai Istvánnal tervezett házasságot.

Az apa az elégedett és tapasztalt üzletember türelmével figyelte a lányát. Azt duruzsolta Julianna fülébe, hogy választottja nem jön vissza – jól mulat Keszthelyen az ottani hölgyek között. És különben is mit szeret rajta Lilla, mikor se vagyona, se hivatala, se semmije, csak azok a bolondos versezetek? Csak játék és haszontalanság, amiből nem lehet megélni, s miért akarna egy jómódban nevelkedett polgárlány egy vándorló koldus felesége lenni? Aki ráadásul nem is siet olyan nagyon vissza hozzá! Így lehetséges, hogy a lány reményei tavaszra elhervadtak. És persze azt se várhatja el tőle senki, hogy a jómód helyett a nyomort válassza – a józan érvek Csokonai ellen szóltak, s csupán a szív érvei támogatták ügyét. De igaz lett volna a vád, hogy a költő nem akart visszatérni?

A fentebb már említett Gaál László szerint Csokonainak eltökélt szándéka volt feleségül venni Lillát, és illő módon el is akarta tartani. Persze, mi tudjuk, hogy nem volt állása, így még mindig nem tudott nősülni, de Gaál László szerint kellett legyen valamilyen megélhetésre kilátása, mert különben nem hitegette volna Lillát, akit annyira szeretett. Maga a lány is hitt benne, hogy a költő elveszi. Viszont mivel Lilla szép volt, és más is megkérte, az apa olyannak akarta adni, aki nemcsak hogy elveszi, hanem el is tudja tartani. Ezért elfogdosta Csokonai Lillához írt leveleit (feltehetőleg az utolsó, reménykedő levelet is), és a lányának azt mondta, a költő nem is akarja őt elvenni – hiszen régóta nem is ír! 

Gaál László szerint (aki írásában némileg talán kiszínezve adja elő a történetet) végül Lilla kiszabott egy határidőt: ha addig Csokonai nem jelentkezik, akkor hozzámegy a kereskedőhöz, akihez szülei adni akarják. Már az esküvőre kellett volna indulni, mikor a lány véletlenül meglátta Csokonai levelét más, több levél között – s elájult. Mire felélesztették, az apa egy másik levelet tett a költő levele helyére, s azt találta meg a felébredő Lilla. Betegen vitték az esküvőre.

A házasság híre Csokonait Somogy megyében érte utol, ahová azért ment, hogy Széchényi Ferenc és Festetics György grófok pártfogását kérve állást szerezzen. Itt ér véget a szerelem története, itt dőlnek romba a költő reményei: nemcsak a házasság és családalapítás, de a nyugodt, megállapodott élet lehetősége is elszáll. További sorsát, hányattatásait ismerjük. De mi történt Lillával ezután?

Úgy szoktunk beszélni Vajda Juliannáról, mint aki behódolt a szülői akaratnak – maga Csokonai is ezt írja A tihanyi Ekhóhoz című versben: 

„Lilla is, ki bennem a reménynek
     Még egy élesztője volt,
Jaj, Lillám is a tiran törvénynek
     S a szokásnak meghódolt.
Hogy vagy most te, áldott lélek?
Én ugyan már elhagyatva élek
     A tenger kínok között.
     A tenger kínok között.”

Gyengeség volt ez vajon a lány részéről? Nem volt elég bátor szembeszállni a kor szokásaival? Vagy tényleg sikerült az apjának elbizonytalanítania, elhitetni vele, hogy a költő nem szereti, nem veszi feleségül? Vagy talán nem is szerette igazán Csokonait?

A lap aljára értél, a folytatáshoz kattints a 6. oldalra!