Wilhelm Egger: Vajda Julianna – Lilla feltételezett arcképe

Vajda Julianna huszonegy éves polgárlány volt, egy jómódú kereskedő lánya. Csak egyetlen kép maradt róla fenn (Wilhelm Egger német vándorfestő 1825-ben készített munkája), amely lenge ruhába öltözött, vonzó, fiatal nőnek ábrázolja. A kép keletkezésekor Lilla már több mint 48 éves volt, de feltehetőleg a művész, ismerve Csokonai szerelmének történetét, az egykori szépséges múzsát akarta megfesteni koros modellje segítségével.

A képnél hitelesebb Csokonai életrajzírójának, Domby Mártonnak leírása, aki jóval előbb – már 1806-ban, majd 1808-ban – találkozott Vajda Juliannával. Így emlékezik rá: „Ő derék termetű, kinyílt homlokú, s szívű, kellemetes vonzó ábrázatú, szőke, s meglehetősen magas. De már akkor gráciáiból, melyekkel Csokonait megigézni hatalmas volt, sokat vesztett.”

S milyen volt Csokonai? „Nagyorrú, hosszas koponyájú legény, szemre nem szép, vőlegénynek nem kapós. De amit mond, meg ír, az megkacagtatja, elbódítja az embereket.” 

Hallatlanul sokszínű egyéniség volt, okos és művelt, de örökös nincstelenségben élt, a társadalom perifériáján tengődött. A korabeli források alapján előnytelen külsejű is volt: vézna, beteges testén nehézkedő aránytalan, busa feje, hatalmas, és nem is épp klasszikus metszésű orra, az intellektuális égéstől vagy a hektikás láztól tüzes, beesett arca nem lehetett vonzó. Az egész emberen csupán a nagy, álmatag szempár lehetett szép, de ez kevés volt ahhoz, hogy annyi visszatetsző vonásért kárpótoljon, ha valaki a szelleméig nem ért föl. Márpedig erre nemhogy nők, de a kor legjobbjai, Kazinczy, Kölcsey és Berzsenyi sem voltak képesek. Mit remélhetett hát Csokonai Lillától?

Megismerkedésük körülményeit A fogadástétel című vers örökíti meg: 

A fogadástétel      

     Egy nyári estve Lillát,
A gyenge rózsaszájú,
A tűzszemű leánykát,
Megláttam, és azonnal
Látnom, szeretnem – egy volt.   

     Midőn az éjt sohajtva
Virrasztom, Ámor így szól:
„Ne félj, Vitéz! csak engem
Zengj minden énekidben,
Lillát adom jutalmúl.”
Fogadtam, és jutalmúl
Lillát megadta nékem.

     Most hát lekötve lévén,
Mást nem tudok danolni –
Lillát csak és csak Ámort.

Prózában így vallott érzéseiről Lillának: „Első megpillantásodra elvesztettem lelkemnek szabadságát: elloptad, elragadtad az én szívemet azon az estvén, amellyen először megláttalak.”

Pontosan nem tudjuk rekonstruálni kapcsolatuk történetét, mert csak levéltöredékek és néhány visszaemlékezés maradt fenn. Levélváltásukban található egy-két részlet, amelyből kikövetkeztethető, hogy a lány kedvezően fogadta a költő udvarlását, s az ekkortájt született versek is arra utalnak, hogy kölcsönös és boldog szerelem szövődött köztük. 

Csokonai lángolását híven visszaadják költeményei, melyekhez foghatót Balassi óta nem írtak a magyar irodalomban. Érdemes megnézni, hogyan vall érzéseiről Az esküvés vagy A muzsikáló szépség című verseiben:

Az esküvés

Esküszöm, szép Lilla! hidd el,
Hogy miólta kellemiddel
     Megkötöztél engemet,
Már azólta semmi szűznek,
Semmi nyílnak, semmi tűznek
     Nem nyitom meg szívemet.

Esküszöm; s e szent hitemnek,
Melyet adtam édesemnek,
     Pontjait meg nem csalom.
Kérlek is reménykedéssel,
Hogy viszonti esküvéssel
     Kösd le szíved, angyalom!

Esküszöm hószín kezedre,
Rózsaszádra, tűzszemedre,
     Hogy te léssz csak kedvesem.
Esküszöm, hogy míg csak élek,
Más szerelmet nem cserélek;
     Vagy Lilim, vagy – senki sem.

A lap aljára értél, a folytatáshoz kattints a 3. oldalra!