Csokonai Vitéz Mihály: Az estve (verselemzés)
Mit sugall a vers címe?
Kétségtelenül egy napszakot jelöl, amelyhez mélabús hangulat társul – az este a nappal halálát, valaminek az elmúlását jelenti a számunkra.
Talán műfajilag is elégiát sejtenénk a cím mögött, valamilyen szomorú, melankolikus természetleírást – ehelyett szívmelengető, tündéri játékossággal ábrázolt könnyed tájleírást kapunk, amely persze később komoly gondolatokba, feudalizmusellenes társadalombírálatba fordul át.
Az estve hosszabb lélegzetű mű, amelyet a költő nem versszakokra tagolt, hanem részekre bontott – ezeket a részeket tematikai, hangulati váltások különítik el egymástól. Hat ilyen rész van, szerkezetileg tehát hat egységből áll a vers, melyeket az egyén, a természet és a társadalom témái határoznak meg.
● Az első egység természetleírás (itt kifelé figyel a költő).
● A másodikban a természet és az egyén kapcsolata jelenik meg (a költő figyelme befelé fordul, a külvilágot önmagára vonatkoztatja).
● A 3. egység az egyént és a társadalmat állítja szembe (az éjszaka elűzi a szomorkás, mégis örömteli esti nyugalmat, s ezzel párhuzamosan a költő aggódni, szorongani kezd: szenvedélyesen kitör belőle a magyarázat, hogy miért értékes számára az esti nyugalom, mi vár rá az emberek világában).
● A 4. egység kizárólag a társadalommal foglalkozik (ebben az elmélkedő-érvelő részben kevés a kép, inkább fogalmakkal van tele).
● Az 5. egység szembeállítja egymással a természetet és a társadalmat (az egész vers lényegében a természeti és a társadalmi törvény összevetésén alapul, és a lírai én a természet jogait, a nép érdekeit képviseli az uralkodói önkénnyel szemben – amely jellemzően felvilágosodott magatartás –: tehát a természet a jó, a társadalom a rossz).
● Az utolsó egységben mindhárom téma – természet, egyén és társadalom – egyszerre jelenik meg (az egyén a természetbe menekül ki a társadalomból).
Az estve versformája páros rímű négyütemű tizenkettes. Ennek önmagában is van jelentősége.
A felvilágosodás korának újítása volt (és már Batsányi Jánosnál is megfigyelhető) a négyütemű tizenkettes sorok páros rímmel (a a b b) való ellátása. Már a 16. századtól gyakran használták költőink a négyűtemű tizenkettest, különösen elbeszélő költeményekben, de versekben is. Csak éppen bokorrímmel (a a a a) látták el, ami egy nehézkesebb formát eredményezett.
A 18. században cserélték fel a bokorrímet páros rímre, így a nehézkes, döcögős, terjengős formát könnyedebbé, hajlékonyabbá tették. Ezáltal a vers formailag is alkalmasabbá vált lírai érzelmek kifejezésére.
Műfaja óda, méghozzá bölcselő óda, mely tartalmazza azokat az elemeket, amelyeket a klasszicista követelmények szerint egy ódának tartalmaznia kell: megszólítás, odafordulás a tárgyhoz, kifejtés, lezárás és fohászkodás.
Így a megszólításokban is szám-és személyváltás figyelhető meg: az 1. egységben egyes szám harmadik személyt használ a költő, a szellők megszólításakor egyes szám második személyt, majd később ismét harmadik személyt. A versben tapasztalható élénkséget sok-sok betűrím és alliteráció használatával tartja fenn.
A debreceni kollégium poéta szakán a diákoknak kötelezően meg kellett tanulniuk a „verscsinálás” mesterségét, így megismerkedtek olyan költői eszközökkel, mint a sententia (szentencia) és a pictura (piktúra). Csokonai is megtanulta és használta őket, Az estve című versben mindkét eszköz jelen van – de mit is jelentenek tulajdonképpen?
A sententia amolyan bölcseleti, filozófiai, elméleti tartalmú rész, melyben az antik költők bölcs mondásait, tanításait kellett kifejteni a retorika ismert szabályai szerint. A köznapi beszédben is használjuk a „szentenciózus” kifejezést, amikor valaki okosat, szentségeset, örök érvényű igazságot mond – tehát gondolatok, eszmék, racionális tartalmak kifejtéséről van szó. A szentencia-jellegű részek miatt a vers a klasszicizmus irányába mutat.
A pictura ezzel szemben olyan leíró jellegű, szemléltető költői eszköz, amelyet a természet ábrázolására, tájak, évszakok, emberek leírására, hangulatok, érzések, vágyak kifejezésére használtak. Maga a szó is képet, képecskét jelent. Csokonai ezt az eszközt is alkalmazta versében, emiatt Az estve a szentimentalizmus és a romantika irányzata felé (is) mutat.
Csokonai előszeretettel kapcsolta össze verseiben a piktúrát és a szentenciát, ahogy Az estve c. versben is látjuk. Élesen elkülönül a két rész, ugyanakkor érezzük, hogy tematikailag mégiscsak összetartoznak. A piktúra-részt a költő már fiatalon megírta, és később kapcsolta hozzá a szentenciát, amely mintegy a piktúrából nő ki, szervesen következik belőle.
Hol találhatóak meg ezek a költői eszközök a versben?
Az első 10 sor kétségtelenül piktúra: egy alkonyi táj leírása, amely a 2. szakasz végéig tart. A 3. szakaszban jelennek meg azok a fájdalmas, komor képek, amik már átmennek az eszmei, szentencia-jellegű részbe (itt már nem a hangulati elemek dominálnak, megjelennek olyan kifejezések, mint pl. a „fösvény emberek”). De az igazi szentencia a 4. szakaszban kezdődik el a „Bódult ember nem” kezdetű sorral, és a szakasz végéig tart. Az 5. szakasz elején ismét megjelenik a piktúra, és a vers végéig folytatódik.
Most térjünk rá az elemzésre!
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 3. oldalra!
Hozzászólások
Csokonai Vitéz Mihály: Az estve (verselemzés) — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>