Szaladin szultán és a zsidó Melkizedek története (1. nap 3. novella) – elemzés

Az 1. nap 3. novellája a keleties környezetben játszódó történetek közé tartozik. Filoména mondja el az 1. napon.

Cím helyett, ahogy a többi novellában is, rövid tartalmi összefoglalás van a mű elején, amelyben a szerző megnevezi a történet szereplőit és utal arra a csattanóra, amely zárja a novellát.

A novellát a kerettörténet elbeszélője nyitja, aki célzást tesz az előző novellára, amely Neifile története volt és sikert aratott. Ezután jelzi, hogy a következő történetmondó Filoména lesz.

Filoména először reflektál az övé előtt elhangzó történetre, amelyről állítása szerint eszébe jutott az a mese, amit most el fog mondani. Elbeszélőként Filoména kívülálló, mivel olyan történetet mond el, amit ő is csak hallott valakitől. Nézőpontja nem jelenik meg a történetben, nem kommentálja az eseményeket, nem mond véleményt róluk.

Azzal a megállapítással vezeti fel a saját történetét, hogy miként az ostobaság tönkreteheti az ember boldogságát, ugyanúgy az okosság kimentheti az embert a legnagyobb veszélyből is. Az általa elmondandó történet ez utóbbira lesz példa, mondja Filoména, vagyis megfogalmazza azt a tanulságot, amit az általa elmondandó novella bizonyítani fog.

A felvezetésből tehát kiderül, hogy példázatként, tanító szándékú történetként akarja elmondani a meséjét: egy általános tételt akar bebizonyítani egy konkrét esettel. Ugyanakkor a novellában nem annyira a tanító jelleg, hanem inkább a szórakoztató szándék érvényesül.

Filoména időrendben beszéli el a történetet, azaz lineárisan halad előre a cselekmény. Elbeszélése kerek, lezárt történet, amely az egzotikus kelet mesevilágában játszódik, hogy mikor, azt nem tudjuk meg (a mesék időtlenek: általában a mesékben nincs meghatározva az időpont, hogy mikor játszódnak).

A novella abba a típusba tartozik, amelynek a cselekménye egy adott esemény köré szerveződik, és nagyjából követi azt a mesehagyományt, amelyben a főhősnek próbatételeken kell átesnie.

Filoména a mese elején röviden jellemzi az egyik szereplőt és felvázolja az alaphelyzetet: Szaladin szultán vitézsége révén egyszerű emberből lett Babilónia szultánja, s számos győzelmet aratott szaracén és keresztény királyok felett is. A sok háborúzás azonban kiürítette a kincstárat, és Szaladinnak pénzre volt szüksége.

A cselekményt tehát a hiány indítja el (ez gyakori jellemzője a meséknek és a novelláknak): a szultánnak nincs pénze. A novella tehát nyugalmi állapotból indul, amely a hiány következtében felborul, és egy újabb nyugalmi állapot elérése a cél.

Szaladinnak eszébe jutott egy Melkizedek nevű gazdag alexandriai zsidó, aki uzsoráskodásból élt, ettől akart pénzt szerezni. De tudta, hogy az uzsorások fösvények, és a zsidó jószántából soha nem adna neki kölcsönt. Mivel erővel nem akarta elvenni a pénzét, úgy döntött, valahogy kicsalja tőle.

Ez emberi, esendő voltát mutatja meg: csapdát állít a zsidónak, mert előítéletei vannak az uzsorásokkal szemben, akiket fösvénynek tart. Eleve feltételezi, hogy Melkizedek nem adna pénzt, ha kérne, és mivel nem adna, ki akarja csalni tőle.

Tehát a szultán magához hívatta a zsidót és barátságosan fogadta, aztán azt mondta neki, hallotta, hogy bölcs ember, és jó az ítélőképessége, hát mondja meg, vajon a három Törvény közül, amit Isten adott, melyik az igaz: a zsidó, a szaracén vagy a keresztény.

Melkizedek persze rájött, hogy a szultán be akarja őt ugratni, és ha bármelyik hitet is jobbnak ítéli a másik kettőnél, akkor el is éri a célját. Ezért elmondott neki egy példamesét. Elhangzik tehát egy történet a történetben, ez határozza meg a novella szerkezetét.

A novella ugyanis összetett elbeszélői helyzetre épül. Több elbeszélőnk is van: az elsődleges elbeszélő a kerettörténet elbeszélője, a másodlagos elbeszélő Filoména, aki elmeséli Szaladin és Melkizedek történetét. Ebben a történetben szerepel egy újabb történet, amit a zsidó ad elő, aki azt állítja, ő is másoktól hallotta.

Az ő tanmeséje szerint egyszer egy gazdag embernek volt egy különlegesen szép és értékes gyűrűje, amelyről úgy döntött, szálljon örökségül utódról utódra a családjában. Ez meg is történt generációkon keresztül. Végül azonban egy olyan leszármazott kezébe került, akinek három szép fia volt, és mindhármat egyformán szerette.

Mindhárom fiú ismerte a gyűrű hagyományát és szerette volna örökségül kapni a gyűrűt az apjától, hogy övé legyen a vele járó tisztesség, de az apa nem tudta eldönteni, melyiknek adja. Ezért mindháromnak megígérte, hogy őneki fogja adni, és titokban csináltatott még két gyűrűt, amelyek teljesen úgy néztek ki, mint az eredeti. Még a mester is alig tudta megkülönböztetni őket, aki csinálta.

Az apa a halálos ágyán titokban mindhárom fiának adott egy gyűrűt, és halála után a fiúk mind felmutatták a gyűrűjüket, hogy bebizonyítsák, hogy övék lett az örökség. Ekkor kiderült az apa turpissága, és az is, hogy képtelenség eldönteni, hogy a három egyforma gyűrű közül melyik az igazi. A kérdés tehát, hogy melyikük az apa igazi örököse, eldöntetlen maradt.

Melkizedek elmagyarázza Szaladinnak, hogy ugyanígy lehetetlen eldönteni azt is, hogy a három Törvény közül, melyet az Atyaisten három népnek adott, melyik az igazi. Mindegyik nép azt hiszi, hogy az övé, de a kérdés örökre eldöntetlen fog maradni.

Ez a történet Melkizedek ravaszságát, talpraesettségét, bölcsességét bizonyítja be, hiszen a zsidó úgy felel meg a szultán kérdésére, hogy relativizálja, belső meggyőződéstől teszi függővé az igazságot.

Melkizedek szerint a zsidó, a keresztény és az iszlám hit mind egy tőről fakad, és lényegében mindhárom igaz, mert akik az adott vallást gyakorolják, azok a saját belső nézőpontjukból igaznak tartják.

Szaladin észrevette, hogy Melkizedek milyen ügyesen kimenekült a csapdából, amit állított neki. Ekkor már nem próbálta beugratni, hanem őszintén elmondta neki, hogy pénzre van szüksége, és megkérte, hogy segítse ki. Azt is elmondta, mit tett volna, ha a zsidó nem ilyen okosan felel.

Melkizedek bőkezű kölcsönt adott a szultánnak, aki utóbb az utolsó fillérig mindent visszafizetett, és attól fogva a legjobb barátok lettek.

Látható, hogy a novellában az okosság a legfőbb érték, ami Filoména, a történet elbeszélője szerint az embert a legnagyobb veszedelemből is ki tudja húzni.

A Melkizedek-féle történet előkészíti a Szaladin-történet szerencsés megoldását: a mű végén a nyugalmi állapot helyreáll, azaz a szultán pénzhez jut, a hiány megszűnik. Ráadásul az ellentétek is feloldódnak, hiszen a két szereplő megtanulja tisztelni egymást és barátok lesznek. Kiderül, hogy Szaladin tud őszinte is lenni, Melkizedek pedig tud nagylelkű is lenni.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 4. oldalra!