Giovanni Boccaccio

Az elemzés vázlata:

● Bevezetés
● Tudnivalók Boccaccióról
● A Dekameron (általánosságban a műről)
● Elemzés: 1. nap 3. novella: Szaladin szultán és a zsidó Melkizedek története
● Elemzés: 5. nap 9. novella: A sólyom feláldozása
● Befejezés

Az olasz „reneszánsz triász” legfiatalabb tagja Giovanni Boccaccio (1313-1375), aki Dantét tartotta mesterének.

Ennek a triásznak ugyebár Dante és Petrarca a másik két tagja. A 14. századi itáliai humanista irodalom a „firenzei hármas korona” névvel illette ezt a három szerzőt, akinek később az egész európai kultúrára óriási hatása volt.

Boccaccio is firenzei, mint Dante és Petrarca. Apja utazó volt, az egyik firenzei bank ügynöke (egy híres bankárcsalád, a Bardiak alkalmazták). Párizsban volt kapcsolata egy vagyontalan francia özveggyel, aki követte Firenzéig, Boccaccio itt született, de nem törvényes házasságból. (Az is felmerült, hogy Párizsban vagy esetleg Certaldóban született)

Életművének két ihlető közege volt: a feudális-udvari kultúra és a városi-polgári környezet. Nagy műveltsége ellenére szerényen, anyagi gondok közepette élt.

Nápolyban tanult, mert apja, aki kereskedőnek szánta őt, azt akarta, hogy a nápolyi Bardi banknál ismerkedjen meg a kereskedelemmel. A fiú azonban idegenkedett a banki világtól, sokkal jobban érdekelték a könyvek és a latin nyelv.

Végül a nápolyi Anjou-udvar humanistáihoz csatlakozott, és autodidakta módon képezte magát (gyermekként ugyanis nem szerezhetett klasszikus műveltséget). Megtanult latinul és görögül, és megismerkedett az antik szerzőkkel.

A reneszánsz udvarban Boccaccio számára a szabad szerelem volt a fő ösztönző erő. Ifjúkori szeretője egy férjes asszony volt. Az ő hölgye Fiammetta (= lángocska), így nevezte írásaiban, de a nő nem lángocska, hanem egy egész tűzvész volt: egy kereskedő kikapós felesége, aki Boccacciót sok szerelmi élményhez juttatta.

Apja halála után, 1348-ban Boccaccio visszaköltözött Firenzébe, ahol Petrarca barátja lett. Firenzében és Certaldóban élt haláláig.

Műveit olasz nyelven írta. Első jelentős művei prózai, epikai művek, ún. prózaregények, amelyekben szerelméről ír (Filocco, Fiametta). Írt pásztorregényt (Nimfák színjátéka) és moralizáló életrajzgyűjteményt is (Híres férfiakkal történt dolgokról, Jeles asszonyokról).

Második műve a Dante élete (szerinte az Isteni színjáték a főműve Danténak). Boccaccio nagy tisztelője volt Dante művészetének, az Isteni színjáték címét is ő egészítette ki az „isteni” jelzővel. Ő volt az első Dante-kommentátor és Dante életének első tanulmányozója. Dante-életrajza a Dante-kutatás szempontjából is fontos mű.

Szerette a régi római történetíró, Tacitus műveit is, humanista tudósként ő fedezte fel őket.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 2. oldalra!