A beszédaktus-elmélet mint nyelvfilozófiai irányzat
A beszédaktus-elmélet alapja a „beszédaktus” (vagy beszédcselekvés). Ez a kifejezés az angol speech act (=beszédaktus) szóból ered. A beszédaktus a beszélő szándékai és a hallgatóra tett hatás alapján megkülönböztetett megnyilatkozás, amely nem információt közvetít, hanem cselekvésértéke van.
A beszédaktus-elmélet egy nyelvészeti, nyelvfilozófiai irányzat, mely a strukturalizmus ellenhatásaként jött létre, s jelentősen hatott az irodalomtudományra is. Megalapítója J. L. Austin, aki 1955-ben fejtette ki, hogy a nyelvi közlés nem fogható fel csupán a valóság leírásának.
A közlés két fő típusát különböztette meg:
- A konstatív megnyilatkozások a világ tényeit, jelenségeit írják le, állapítják meg (konstatálják).
- A megállapítókkal szemben a végrehajtó jellegű performatív megnyilatkozások nem tényt vagy jelenséget írnak le, hanem maguk a tevékenységek. Bizonyos cselekvések a kimondás által teljesülnek, pl. a „megígérem” kijelentés olyan cselekvésre utal, amely másképp nem hajtható végre, csak e szó kimondásával. így a beszélő beszédtettet hajt végre.
Vagy amikor valaki azt mondja, „Bocsánatot kérek”, „Elnevezem ezt a hajót”, akkor cselekszik. A bocsánatkérés akkor történik meg, ha valaki bocsánatot kér. A hajó akkor kap nevet, ha valaki elnevezi, és a névadás aktusa befejeződik. Ilyen esetekben kimondani valamit annyit jelent, mint cselekedni. Az ilyen megnyilatkozásokat nevezzük performatív megnyilatkozásoknak (perform = teljesít).
A megnyilatkozás beszédmódja megszabja a beszélőnek a hallgató viselkedésére gyakorolt hatását. Minden megnyilatkozásnak háromféle aspektusa lehet a beszédmód (location) jellege szerint:
- az illokuciós (cselekvési) aspektus a beszélő megnyilatkozásával elvégzett cselekvést fejezi ki (beszélés = csinálás), vagyis azt fejezi ki, hogy mit teszünk a megnyilatkozás által, pl. fogadás, ígéret, figyelmeztetés, parancs, stb. Főként az E/1. személy és a jelen idő fejezi ki grammatikailag, pl. ígérem, kérem, köszönöm típusú igék.
- a lokuciós (tényközlő) aspektus a kommunikatív, beszédbeli cselekvés megtörténtének puszta tényét fejezi ki, pl. a „Megígértem, hogy elmegyek.” kijelentéssel már nem ígéretet teszek, hanem beszámolok róla, hogy ígéretet tettem. Vagyis a megnyilatkozás konkrét tartalmát közlöm (azt, amit tettem a megnyilatkozás által).
- a perlokuciós (következményes) aspektus azt fejezi ki, hogy milyen hatást kíván gyakorolni a beszélő a hallgatóra a megnyilatkozásával. Egyes megnyilatkozások ugyanis ki akarnak váltani valamilyen hatást a beszélgetőtársból vagy a hallgatóból, pl. „Ígérd meg, hogy eljössz!”. Ez a felszólítás választ kíván meg és cselekvésre késztet.
A beszédaktusokat típusokba lehet sorolni, 5 altípusát szokták megkülönböztetni:
- A beszélő különbözőképpen viszonyulhat a megnyilatkozás igazságtartalmához – megerősíti, hisz benne, tagadja, beszámol róla stb. (reprezentatívumok)
- A beszélő megpróbálja rávenni a hallgatót, hogy megtegyen valamit – kéri, felszólítja, megköveteli tőle, óhajtja stb. (direktívumok)
- A beszélő elkötelezi magát cselekvések egy bizonyos lefolyását illetően – garantálja, megígéri, megesküszik rá stb. (komisszívumok).
- A beszélő állást foglal egy bizonyos tényállással kapcsolatban – bocsánatot kér, sajnálja, örül neki stb. (expresszívumok)
- A beszélő pusztán azzal megváltoztatja a szituációt, hogy kimondja a megnyilatkozást – Lemondok.; Ki vagy rúgva.; Ezennel hadat üzenünk. (deklarációk)
A lap aljára értél, a folytatáshoz kattints a 2. oldalra!
Hozzászólások
A beszédaktus-elmélet mint nyelvfilozófiai irányzat — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>