A cím ezt a sorsot jelenti. Az osztályrészem szó nem mást jelent, mint sorsom, helyem a társadalomban, mindaz, ami nekem jutott. A vers eredeti címe A Camoena volt, ezt később változtatta meg a költő. Az új cím a vers összegző jellegét erősíti.

Az első két versszakban megjelenő hajó-kép régi toposz (állandósult, közkinccsé vált költői kép, ősi jelkép), amely Horatiustól való: az antik költő Licinius Murenához című ódája is veszélyes tengeri hajózásnak nevezi az emberi életutat. Az okosan kormányzott hajó a középutat választja, kerüli mind a túlzott óvatosságot, mind a vakmerőséget.

Az első sor két rövid, tömör kijelentő mondat:

Partra szállottam. Levonom vitorlám.

Ez a két mondat mellérendelő viszonyban áll egymással és véglegességet sugall.

Mit akar mondani azzal, hogy „partra szállottam”? Nagyjából azt, hogy megállapodtam, letelepedtem, megnyugodtam. Vagyis a megállapodott, földet és anyagi biztonságot szerzett, családot alapító ember biztonságérzete szólal meg. Persze, ez a nyugalom azért mégsem olyan egyértelmű…

A „levonom vitorlám” azt is jelentheti, hogy feladja, beletörődik.

A szelek mérgét nemesen kiálltam.
Sok Charybdis közt, sok ezer veszélyben
                     Izzada orcám.

Berzsenyi már múlt időben utal a szelek mérgére, amiket ki kellett állnia. Mintha már túl lenne minden hányattatáson, az élet minden viharán.

Az átélt veszélyeket a Kharübdiszhoz, az Odüsszeiából ismert tengerörvényhez hasonlítja (ez a párhuzam a lírai én sorsát Odüsszeusz sorsával azonosítja).

A vers témája nem maga az utazás, hanem a megérkezés, a partra szállás a békés kikötőben.

Az élet viharain túljutott, heves ifjú élete fordulópontjához érkezett: felnőtté vált, önálló lett, lezárult egy szakasz az életében. Képekkel mondja el, hogy megérkezett, túl van a fiatalság útkereső időszakán. A múlt végérvényesen le van zárva.

Béke már részem: lekötöm hajómat,
Semmi tündérkép soha fel nem oldja.

Ez a két sor a megmásíthatatlanság érzését kelti: a változás végleges. Mintha ráébredne Berzsenyi az idő visszafordíthatatlanságára.

A jövőre utaló igealak, a „fel nem oldja” azt jelzi, hogy felkészült új életformájára.

Oh te, elzárt hely, te fogadd öledbe
                    A heves ifjút!

Az „elzárt hely” ugyan védettséget, biztonságot is ad, ami jóleső érzés, de emellett börtön is (ami érthető, ha Berzsenyi vidéki elszigeteltségére gondolunk).

Ott rejlik mögötte a fájdalom, mert a költőnek ifjúságától kell elbúcsúznia. Ez azt is jelenti, hogy le kell számolnia az illúzióival, álmaival, ábrándjaival, ami keserűséggel tölti el.

De a boldog megelégedésben, amivel vigasztalja magát, van egy kis önámítás: illúzióba ringatja magát.

A 3-4. versszakban érveket sorol fel a jómódú földbirtokos életforma, a kiegyensúlyozott családi élet boldogsága mellett.

Bár nem oly gazdag mezeim határa,
Mint Tarentum vagy gyönyörű Larissa,
S nem ragyog szentelt ligetek homályin
                    Tíburi forrás:

A költő úgy érzi, saját birtoka, gazdagsága szegényesnek tűnik, ha az ókori irodalomból ismert görög tájak, városok (Tarentum, Larissa) pompájával hasonlítja össze.

A fő szövegszervező erő a versben az ellentét (tenger-kikötő, végtelenség-elzárt hely, mozgalmasság-statikusság, ifjúság-felnőttkor, küzdelem-megelégedettség).

A költő szembesíti saját valóságát az antik városok gazdagságával, ezáltal értékszembesítést is végez (az antik tájak képviselik a pozitív értékeket, amelyekhez képest saját birtoka kis porfészeknek tűnik). A 3. és 4. versszak nem más, mint egy megengedő alárendelő összetett mondat, a költő tehát nyelvtanilag is kifejezi az értékkülönbséget.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 4. oldalra!