Berzsenyi Dániel portréja

Az elemzés vázlata:

• Bevezetés (a vers keletkezésének körülményei, életrajzi háttér)
• A vers szövege (olvassátok végig, lehetőleg kétszer is: először magatokban, lassan, értelmezve, aztán hangosan)
• Létösszegző vers egy 23 éves költőtől
• A vershez köthető stílusirányzatok (klasszicizmus és romantika)
• A vers műfaja, verselése
• A cím értelmezése
• A vers értelmezése
• Az eredetiség problémája

Berzsenyi Dániel nagyjából 23-24 éves lehetett, amikor ezt a verset megírta (1799 körül). Fiatalkori viszontagságai ekkor értek véget, életkörülményei megváltoztak. Ennél a versnél, mivel létösszegző műről van szó, különösen fontos szemügyre venni, hogyan élte meg a költő mindazt, ami vele történt, ezért tárjuk fel először a költemény életrajzi hátterét!

Tudjuk, hogy Berzsenyinek nehéz gyermekkora volt: különc, komorságra hajlamos apja sajátos nevelési módszerének köszönhetően hét-nyolc éves korában még nem fogták szellemi munkára. Apja azt akarta, hogy előbb fizikailag erősödjön meg a falusi levegőn, és csak aztán kezdték tanítani, így túlkorosan került iskolába, ahová képtelen volt „beszokni”.

13 évesen került a soproni líceumba, ahol nehezen alkalmazkodott az iskolai fegyelemhez, s néhány év után meg is szökött, beállt katonának. Aztán a katonaságtól is elmenekült, és anyai nagybátyjánál, Thulmon Jánosnál húzta meg magát Niklán, mert apja annyira haragudott rá, hogy nem mert hazamenni.

Tanulmányait nem fejezte be (a mai érettséginek megfelelő képesítést nem szerezte meg), ennek ellenére művelt ember lett, sokat olvasott, jól ismerte az antik mitológiát és kitűnően megtanult latinul és németül is.

Végül a nagybácsi engesztelte ki nagy nehezen a dühös apát, Berzsenyi Lajost, így az iskolaév befejezése után a költő hazatérhetett szülőfalujába, a kemenesaljai Hetyére (ma: Egyházashetye).

Édesanyja időközben meghalt, és a két férfi, az ötvenes éveiben járó apa és a féktelenségre hajlamos, szilaj húszéves fiatalember nem találták meg a közös hangot. Berzsenyi úgy érezte, börtön számára a szülői ház, hiszen örökös harc dúlt kettejük között.

Az áldatlan állapotoknak a költő házassága vetett véget: feleségül vette másod-unokatestvérét, az akkor 16 éves, vagyonos Dukai Takács Zsuzsannát, és anyai ágon örökölt birtokára, Sömjénbe költözött. Ekkor végre a maga ura lett, gazdálkodni kezdett (méghozzá ragyogóan kezelte, gyarapította birtokait), a gazdag nagybirtokos földesurak szokványos életét élte. Közben éjszakánként titokban verset írt…

A változás költészetében is megjelenik: házassága előtt csupa hősi ódákat írt, melyekben a magyarságot nagynak és fényesnek láttatta, római, athéni, spártai hősökhöz hasonlította. Most azonban már nem tudott szárnyalni, mert falun megrekedt, kisszerű életmódja nem szolgáltatott a fennkölt versekhez ihletet.

Ráadásul a történelmi események is megcsúfolták várakozásait: a császár által összehívott magyar nemesi felkelés csúfos vereséget szenvedett a franciákkal szemben. Kiderült, hogy a magyar nemesség nem fényes és hősi nemzet, hanem csupán „gyülevész csoport”… ez összetörte Berzsenyi illúzióit.

Az Osztályrészem tulajdonképpen miről szól? Egy fiatal férfi sok viszontagság után révbe ér: elégedett lehet életével, hiszen jómódú gazda, független ember, a maga ura; más vágya nincs is, csak hogy nyugalomban, békében élhessen, szűkölködés nélkül. Ezt mutatják az életrajzi tények is.

A versnek kicsinyes, hétköznapi események, családi összetűzések, botrányok és bosszúságok adták mögöttes élményanyagát. Ebből az anyagból teremtett Berzsenyi egy teljesebb és igazibb életet magának.

Sok ezer veszélyt győzött le, sok vihart élt át, írja, így konvertálva át a valóságos bajokat, mindennapi gondokat, kisszerű, köznapi élményeit hősi, jelentős, magasztos, drámai erejű eseményekké. Mindeközben általánosítja is azokat: nyoma sincs a versben a zsarnok apának és az elnyomott fiúnak, vagy más életrajzi ténynek. Soproni viselt dolgaiból, katona-kalandjából, családi perpatvaraiból a versben a végzettel való nemes küzdelem lesz: „szelek mérge” és „sok ezer veszély”.

Tudjuk, hogy Berzsenyi kettős életet élt: nappal kitűnő gazdálkodó volt, estefelé azonban a költészettel próbálta kárpótolni magát élete egyhangúságáért.

A falusi földesúri életforma, amely terhes kötelességként nehezedett rá, és költői eszményeinek, ideálvilágának kiáltó ellentéte volt verseinek ihlető forrása és egész életének legnagyobb, megoldhatatlan problémája. Az ebből fakadó tragikus életérzésnek próbált fölébe emelkedni az Osztályrészem c. versben.

Olvassuk el a verset!

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 2. oldalra!