A nemzet megmaradásában való hitnek a másik fontos alapja a magyar nép erkölcsi-fizikai fölénye:

Ébreszd fel alvó nemzeti lelkedet!
Ordítson orkán, jöjjön ezer veszély,
     Nem félek. A kürt harsogását,
          A nyihogó paripák szökését

Figyeljük meg, hogy eddig E/2. személyt használt a költő, itt azonban átvált első személyre! Sőt, itt hangzik el az egyetlen igazi felszólító mondat a versben: „Ébreszd fel alvó nemzeti lelkedet!”

Az alvó nemzeti lélek felébresztése nem mást jelent, mint az ősi, tiszta erkölcsökhöz való visszatérést (az erkölcs témáját A magyarokhoz I. című ódájában járta körül a költő alaposan).

Berzsenyi szerint az erkölcsnek történelemformáló ereje van. A történelem viharaival az ősi nemesi erények, a felkelteni kívánt nemesi heroizmus képes szembeszállni. Azokat a tulajdonságokat hangsúlyozza, amelyek egy nemzetet a magasba emelhetnek, uralkodóvá acélozhatnak.

Megidézi a vihar képzetét („Ordítson orkán”), és harci készülődést sejtet: kürtharsogást, nyihogó paripákat hallunk. A 4. és a 6. strófában lágyabb hangszínek uralkodnak, de itt újra felcsendülnek azok a nyers, kemény mássalhangzók, amelyek az első egységet is meghatározzák.

Figyeljük meg, hogy soráthajlás (enjambement) köti össze az utolsó két versszakot:

Bátran vigyázom. Nem sokaság, hanem
Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat.
     Ez tette Rómát föld urává,
          Ez Marathont s Budavárt hiressé.

A lélek és a szabad nép, a lelkierő és a szabadság tesz nagy dolgokat Berzsenyi szerint. Nem az számít, hányan vagyunk, hanem hogy milyenek vagyunk. Az a fontos, hogy ne gyülevész csoport legyünk, hanem nemes, szabad közösség.

A harcot ugyanis nemcsak fegyverrel, de eszmei szinten is vívni kell: igazi heroizmusra, naggyá válásra olyan nép képes, amely ismeri a saját javát, érdekét.

A vers, akárcsak A magyarokhoz I, világtörténelmi példákkal zárul, de tanulsága optimista (a felfelé ívelést nem töri meg a befejezés). A tiszta erkölcs tette naggyá és híressé Rómát, Marathont, Buda várát. Ezek a példák mind a hősi lélek magasabbrendűségét hirdetik a nyers erővel és létszámfölénnyel szemben.

Marathon említésével például Miltiádész (kb. i. e. 555/550 – i. e. 489) görög hadvezér híres győzelmére utal Berzsenyi, amelyet i. e. 490-ben aratott a túlerőben levő perzsa hódítókkal szemben. A magyarság is sokszor folytatott hasonló harcokat hatalmas idegen hódítók ellen, innen az analógia.

Berzsenyi a hódító perzsákkal szembeszálló görögök és a világuralmat kiharcoló rómaiak mellé emeli a maga népét, a magyart. Budavár említésével a Budáért és Budáról kiinduló harcokra céloz (hiszen, mint mondtuk, épp Budán ülésezett az országgyűlés).

A záró strófa kevésbé képies, mint az előzőek: szókincse elvontabb, közlésmódja puritánabb. Mire következtethetünk ebből? Berzsenyi a vers végére lecsendesítette magában azt a belső zaklatottságot, amit az elején érzett, és immár nyugodtan, bizakodva összegzi erkölcsi ítéletét.

Az olyan versek, amelyek annyira kötve vannak egy adott történelmi helyzethez és korhoz, mint A magyarokhoz II., könnyen elveszítik aktualitásukat és elfelejtődnek, mert a következő korok számára már nincs mondanivalójuk. Berzsenyi verse mégis túlélt, irodalmáraink számon tartják, és Kodály Zoltán méltónak ítélte arra, hogy megzenésítse (1936-ban).

Ilyen túlélésre csak komoly esztétikai értéket hordozó vers képes, amely az utókor számára is tud üzenni valamit, mondjuk hasonló történelmi helyzet esetére. A költő igyekezett az egyszeri eseményeknek magasabb érvényt adni, morális buzdításait kiemelni az időből, örökérvényűvé tenni, és ez a törekvése sikeres volt.

Olyan költeményről van szó, amely reményt adott és biztatást jelentett Berzsenyi kortársainak, de a későbbi évtizedekben is erőt adott a magyarságnak, amikor végveszélybe jutott. Ebben rejlik jelentősége. Az alkalmi események, ihletforrások fölé nőve minden korra érvényes erkölcsi ítéletet fogalmaz meg.

Lehet, hogy az aktuálpolitikai mondanivalót ma már nem tudjuk úgy értékelni, ahogy a kortársak, de Berzsenyi velünk is át tudja éreztetni azt, hogy az emberiség történetét hatalmas, elemi erők formálják, hogy Földünk harcok, viharos küzdelmek színtere. És át tudjuk élni azon egyének, közösségek küzdelmét, akik biztos pontot keresnek a káosz közepette, szembeszállva a nyers erőkkel, a rombolás hatalmaival. A monumentális képsor, az áradó zeneiség és a személyes átélés még azt az olvasót is megragadja, aki nem érti a földrajzi, mitológiai és történelmi utalásokat.