A magyarokhoz II.

Forr a világ bús tengere, ó magyar!
Ádáz Erynnis lelke uralkodik,
     S a föld lakóit vérbe mártott
          Tőre dühös viadalra készti.

Egy nap lerontá Prusszia trónusát,
A balti partot s Ádria öbleit
     Vér festi, s a Cordillerákat
          S Haemusokat zivatar borítja.

Fegyvert kiáltnak Baktra vidékei,
A Dardanellák bércei dörgenek,
     A népek érckorláti dőlnek,
          S a zabolák s kötelek szakadnak.

Te Títusoddal hajdani őseid
Várába gyűltél, hogy lebegő hajónk
     A bölcs tanács s kormány figyelmén
          Állni-tudó legyen a habok közt.

Ébreszd fel alvó nemzeti lelkedet!
Ordítson orkán, jöjjön ezer veszély,
     Nem félek. A kürt harsogását,
          A nyihogó paripák szökését

Bátran vigyázom. Nem sokaság, hanem
Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat.
     Ez tette Rómát föld urává,
          Ez Marathont s Budavárt hiressé.

A vers, mint mondtuk, kötve van a történelmi helyzethez, amelyben keletkezett. Jól megmutatja, hogy Berzsenyi mennyire tájékozott volt a kor világtörténelmi eseményeit illetően, és mennyire benne élt abban a közhangulatban, amely az ő idejét meghatározta.

Versét saját közösségéhez, a korabeli nemességhez intézte, amelynek költőként a lelkiismerete kívánt lenni. Intelmeket, buzdításokat intézett hozzá, követelményeket állított elébe. Tanítani, okítani akart.

Ennek megfelelően a vers hangvétele is emelkedett, ünnepélyes. A költő rá akarta ébreszteni kortársait a világhelyzetre, és magas eszményeihez méltó magatartást várt el tőlük.

A Napóleon elleni harcra, hősies helytállásra akarta buzdítani őket, mert ő is, ahogy a korban majd’ mindenki, veszélyben érezte a magyar szabadság ügyét.

A költemény tehát lényegében agitatív óda. Érződik belőle a tanító jelleg, a példamutató szándék.

Teli van erős kifejezésekkel, „energiás” szavakkal, metaforákkal, innen ered az a fennkölt pátosz, ami árad belőle. Nagyon ízes és nemes magyar nyelven, rendkívül kifejezően, szép, erőteljes metaforikus nyelven írt Berzsenyi.

Verselése időmértékes, versformája alkaioszi strófaszerkezet.

A klasszicista jelleg az uralkodó benne, de nyelvezete, ha megnézzük metaforáit, ellentéteit, inkább már romantikusnak nevezhető. Ezenkívül a versben érezhető nagy indulat is romantikus (ne feledjük: a klasszicizmus és a romantika határán élt és alkotott Berzsenyi, így mindkettőhöz kötni lehet egy kicsit).

A magyarokhoz I. című költeménnyel szemben ez a vers nem pesszimista: a kezdeti riadalom után optimista bizakodás, és a jövőbe vetett, szilárd hit érződik belőle.

Szerkezete is kiegyensúlyozottabb, harmonikusabb (mondhatjuk azt is, hogy „klasszikusabb”), mint a másik versnek. Valójában a szerkesztés mintapéldájának lehet nevezni. Sokkal lendületesebb, töményebb, tömörebb.

Terjedelme rövidebb: csak 6 versszak, mely 3-3 szakaszra, vagyis két egységre tagolódik. Az első egység leírja a veszélyt, a második arról szól, hogyan lehet megoldani a bajt.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 3. oldalra!