A vers költői eszközei, hangulata, műfaja

Batsányi költői eszközei közül a sokféle, fokozó hatású ismétlés, az érdekes jelzős szerkezetek, és a megragadó képek a legművészibb hatásúak.

Milyen jelzőkre gondolok? Például Kufstein várát a „bú felhőkig-ért” boldogtalan lakóhelyének nevezi Batsányi: „a búnak e felhőkig-ért / Boldogtalan lakóhelyéről / Szárnyadra kelvén” – írja, és ebben az azonosításban semmi meglepő nincs, mégis eredeti hatásúvá teszi a két közbenső jelző, az egyik (felhőkig-ért) a konkrét helyre utal, a másik (boldogtalan) kifejezőbbé teszi a metaforát, és alliterál is (búnak boldogtalan lakóhelye).

Nagyon érdekesek a megszemélyesítések is, amelyek szintén azt mutatják, hogy a költemény domináns költői eszköze a jelző, pl.

„Büszkén emelkedő bokros halom”

„Kisfának özvegy ágain”

„hallgat, figyelmez a vidék”

„a feleslő visszahang fondorkodik, csak ő cseveg”

„Bámulva bámul és álmélkodik (…) még a folyó is”

„Vígságnak indul minden partok körül.”

Batsányi jelzőhasználatára a halmozás jellemző („szép tollú, drága kis madár”, „elfogyó sovány ábrázatom” stb.)

Olyan dominánsak a jelzők, hogy akár jellemezni lehetne velük a címben szereplő rabot, a madarat és a madár dalát.

A rab jelzői: „búban elmerült”, „gyötrelmes árva (szív)”, „veszélyes aggódásban” és „bús magánosságban” (él). 

A madár jelzői: „ékes szavú”, „szép tollú”, „drága kis”, „boldog”, „szabad lakossa a hegyeknek”, „szép, kedves”, „egyetlenegy vigasztaló”, „kegyes kis énekes”

A madárdal jelzői: „édesdeden serkentgető”, „érzékeny”, „kedves”, „az áldott szabadságról szóló”, „gyönyörködésre kísztő” (késztető), „mennyei”, „kis tarka fodros” (ének), „édesen mulattató”, „szép ének”, „ezüst szava”, „hatalmas (ének)”.

A is látható a jelzőkből, hogy a rabról alig van mondanivalója Batsányinak, a kismadárról és a madárdalról annál több (szinte sorról sorra új szavakat talál a dicséretükre). A legegyénibb lelemény talán az, amikor „kis tarkafodros éneknek” nevezi a madárdalt.

A verset az érzések gyorsuló-lassuló áramlása, a ritmus lendülete és megtorpanása, a külső és a belső, az objektív és a szubjektív erők küzdelme, a valóság és a képzelet váltakozása, a kedélyállapot hullámzása teszi varázsosan széppé. Kompozíciója ezekből a részmozzanatokból szerveződik dinamikus rendszerré.

Hangulatilag a visszafogott kezdés után állandó érzelmi emelkedés jellemző egészen a patetikus záró sorokig, amelyekben a költő a szabadság megtestesítőjeként áldja meg a kis madarat.

A vers hangulata hullámzó: a költő egyik pillanatban teljesen reményvesztett, teljesen elkeseredik, a másikban újra bízni kezd. Ez a hullámzás nemcsak a mű egészére jellemző, hanem az egyes versszakokon belül is megfigyelhető.

A hangulati hullámzáshoz igazodik a vers formailag is, hiszen szabálytalanul követik egymást a hosszabb és a rövidebb sorok. Többnyire az jellemző egyébként, hogy a költő számára fontos dolgok rövidebb sorokba kerülnek (pl. ahol az „ott” szót ismétli: „ott áldja, ott köszönti”).

Az áthajlások (enjambementek) használata következtében Batsányi őszinte, mélyről feltörő, monológszerű panasza drámai hatásúvá fokozódik.

A közvetlen hangvétel, a madárral való „beszélgetés” természetessége a népdalokat is eszünkbe juttathatja, bár a népdal formailag nem hatott a versre. Mindenesetre Batsányi szülőföldjén is és a börtönben is hallhatott a madárral üzenetet küldő, hazavágyó dalokat.

A rab és a madár a legtöbb elemzője szerint elégia, és Toldy Ferenc is elégiaként jelölte meg Batsányi többi börtönversével együtt a Kufsteini elégiák kiadásakor. Kovács Marianna azonban megállapította, hogy a mű inkább rapszódia, mint elégia.

Az elégia a romantika kedvelt műfaja volt a magányszeretet, az elvágyódás és a múltba forduló nosztalgia miatt, de egyrészt még nem a romantika idején vagyunk, másrészt az elégiában a költő vágyódó, nosztalgikus szomorúsággal fejezi ki szelíd, melankolikus érzelmeit, ami Batsányi versére nem teljesen igaz.

A rab és a madár szenvedélyes, emelkedett hangulatú vers, amelyben a költő szabad folyást enged felgyülemlett keserűségének. A rapszódia az a műfaj, amely szenvedélyes, elragadtatott hangon jelenít meg szélsőséges lelki tartalmakat, és amelynek a képalkotása szeszélyes, a témája csapongó.

A rapszódia az a műfaj, amelynek nyelvi megformálásában nagy szerepük van a halmozásoknak, a szóismétléseknek, a kérdéseknek, a felkiáltásoknak, a fokozásnak. 

A versben Batsányi érzékletesen ábrázolja a kínos lassúsággal múló perceket. A vers időtechnikája egészen művészi, amit a költő a képek monoton változtatásával és a jelzők helyzetéből adódó érzelmi telítettség által ér el.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 6. oldalra!