Batsányi természetélménye

A Csokonainál mindvégig jelenlevő természetélmény Batsányinál csak raboskodása alatt jelenik meg, és gazdag, csapongó képeket szabadít fel a lírájában („halmok, erdők, völgyek s tér mezők”, „aranyhajú szelíd nap” stb.).

A rab és a madár egyébként szép példája a költő természetszemléletének: egy gazdagon megkomponált szabadsághimnuszról van szó, amely szorosan a felvilágosodás világképéhez kötődik.

Az ábrázolt táj a szabad horizontok felé tárul ki, tehát észrevehető a rousseau-i végtelenség irányába való kinyílás, ami nemcsak a tájképekben nyilvánul meg. A daloló madár, amely nem ismer korlátokat, amely szabadon repülhet, csaponghat, amerre kedve tartja, szintén a végtelen irányába történő kitárulásnak a megnyilatkozása.

Az ősköltészetben egyébként a madár képe a vallásos lélek kitárulását fejezte ki, és csak a felvilágosodás idején vált világi gondolatok és lelki tartalmak hordozójává. A szálló madár a felvilágosodásban a szabadság közkeletű allegóriája lesz, és a mozgásélményt hordozó természeti elemek, pl. a nap, a szél, a folyó, szintén ezt az érzelmi tartalmat hordozzák.

A Batsányi által ábrázolt lírai tájnak megvannak a maga realisztikus elemei (hegyek, erdők, kősziklák a kufsteini vár környékén), amelyeket akár ma is térképszerűen lokalizálni lehetne. Ugyanakkor a táj egy lelkiállapotot is kifejez, a költő szabadságvágyát hordozza. Így Batsányi azonosul a tájjal.

A táj is, a madár is mind a szabadságot fejezik tehát ki, amely immár sokkal tágabb fogalom Batsányi számára, mint A franciaországi változásokra és A látó írása idején volt. Nézzük, hogyan változott meg a szabadság szó fogalmi tartalma Batsányi számára a forradalmi versek óta!

Batsányi szabadságfogalma

A szabadság fogalmának modern felfogásához nagyban hozzájárult a felvilágosodás kora. Az addigi értelmezésekkel szemben a felvilágosodás azt szereti hangsúlyozni, hogy a szabadságnak két, egymással összefüggő jelentése van. Az egyik az egész emberiségre vonatkozik (az alapvető emberi és politikai jogok tartoznak ide), a másik az egyénre vonatkozik (és a fizikai szabadságot jelenti).

Batsányi költészetében a fogsága előtt a szabadság jórészt a politikai jogokat jelentette, amelyek mellett eltörpültek az egyén vágyai, reményei. Ez az oka, hogy forradalmi verseiben a pátosz a magasztos eszmékből eredt, és a személyiség szubjektívebb nézőpontja csak elvétve bukkant fel.

A rabság, a börtönfalak azonban fellazították a költőnek ezt a kissé doktriner szabadságfogalmát. A rab és a madár című versben a szabadság már nem csupán politikai eszme, hanem a lélek mélyebb rétegeiben is jelenlevő állapot. Amire a költő ebben a versben vágyakozik, az az a konkrét egyéni szabadság, amiből soha nem jutott neki sok, és amitől a börtön teljesen megfosztotta.

A politikai szabadság és az egyéni szabadság fogalma annyira összefonódik a versben, hogy lehetetlen volna szétválasztani. A legmélyén nyilván a bezárt és szabadulni vágyó ember ősélménye húzódik meg, az az élmény, amelyet minden rab élőlény átél.

A fogolyként tartott emberek egyfajta érzékszervi éhséget tapasztalnak, ami jelen van Batsányinál is, és ez az alapélmény telítődik a szabadság politikai értelemben vett fogalmával.

De Baróti Dezső szerint az sem zárható ki, hogy egyenesen politikai allegóriával van dolgunk. A vers legkorábbi kéziratában ugyanis, amely Kazinczy birtokában volt, a „Sas körmei” voltak említve, ami nyilvánvaló utalás a Habsburgokra (akiknek címerén kétfejű sas található). Ezért Kazinczy könyörtelenül levágta az utolsó sorokat, hogy ne legyen gond a cenzúrával.

Batsányinak szokása volt verseiről másolatokat készíteni, erről is készített. A legkorábbi ránk maradt kézirata 1804 októberéből való, Kazinczy kapta a költőtől egy debreceni bálon, és a történtekről az alábbi feljegyzést írta:

„Batsányi ezt az allegóriát magához vette a debreceni vásárkor 1804 októberében, hogy azt valakinek megmutathassa. Az a valaki nem jelent meg a bálban, és így, hogy rajta ne vesszen, az én markomba nyomá. Magam vágtam el az utolsó sort, még akkor az árnyéktól is rettegvén. Abban a Sas körmei voltak említve.”

Az allegória sajátossága, hogy egyértelműen megfejthető, és ezt el kellett kerülni. Valószínű, hogy a vers első változatában a kismadarat fenyegető ölyvek helyett még sas volt a „kegyetlen üldöző”, ezért Kazinczy allegóriának tartotta a költeményt, amelyet meg kellett fosztania a jelképes értelemtől, hogy kiadható legyen.

De még így is, hogy nincs benne konkrétan megragadható allegorikus tartalom, a vers hasonlít a francia forradalom költőinek szabadsághimnuszaihoz, akik szerint a költő hivatása a szabadság megéneklésében áll. Batsányi ezt a feladatot a kis énekesmadárra ruházza át.

Az, hogy Kazinczy megfosztotta a verset az aktuálpolitikai jelentésrétegétől, végül is nem ártott meg a műnek, mert a lázító többletjelentés helyett egy érzelmekre ható, általános érvényű morális végkicsengést kapott a költemény. Olyan üzenetet hordoz, amely örökérvényű, mindenkor aktuális és igaz.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 4. oldalra!