Batsányi János: A rab és a madár (elemzés)
Figyeljük meg, milyen játékos a költői megjelenítés! Batsányi figura etymologicával („bámulva bámul”), illetve a „b” és „sz” hangok alliterációjával adja vissza azt a játékosságot, amely a madarat is jellemzi:
Bámulva bámul és álmélkodik
E táj kis Orfeussa szép szaván
Batsányi „kis Orfeus”-nak nevezi a madarat, akinek szép szava pillanatnyi szünet után újra felcsendül és elvarázsolja a tájat. A mitológiai elemek használata egyéként jellemző volt a felvilágosodás kori klasszicista költészetre, Batsányi azonban ritkán élt vele.
Az Orpheuszra való mitológiai utalás felidézheti bennünk a görög énekes történetét, aki gyönyörűen tudott énekelni és a lantján játszani. Feleségét, Euridikét elrabolta Hádész, az Alvilág istene, de Orpheus gyönyörű énekén meghatódtak az istenek, és visszaadták neki a szeretett nőt, csak egy kikötésük volt, hogy amikor távoznak, egyikük sem nézhet vissza. Az asszony azonban hátranézett…
Az, hogy a költő Orpheuszhoz hasonlítja őt, nagy bók a kismadár számára: azt jelenti, hogy az ő éneke is olyan csodaszép, hogy mindent és mindenkit megindít maga körül. Olyan, mint a görög mitológia híres dalnokáé, aki énekével még halott kedvesét is fel tudta támasztani.
Azzal, hogy a kismadarat azonosítja Orpheusszal, Batsányi képes fokozni a dal hatalmát, amely tulajdonképpen a szabadulást jelenti a rabok számára, ha nem is fizikai értelemben, de lelkileg mindenképpen.
Még a folyó is, – csendesebben
Hajtván bolyongó habjait
A vár alatt,
S nem oly igen sietve,
Nem oly zajogva dúlván partjait,
S a kőfalat.
A dal álmélkodásra készteti még a folyót is, amely csendesebben, lassabban folyik, hogy jobban hallhassa a dalt.
A varázsének hatására a költő nemcsak befogadja a dalt, hanem meg is kéri a „kegyes kis énekest”, hogy zengjen tovább: egyfajta költői fohászt mond el a madárkának, könyörögve neki, hogy folytassa énekét.
Zengj még tovább! zengj, ó kegyes
Kis énekes!
Enyhítsed árva szívemet,
Enyhítsed ah! s felejtesd el velem
Határt nem érhető keservemet.
A rab költő szeretné élvezni a zene gyönyörűségét, vigaszra vágyik és arra, hogy valami elterelje a gondolatait szörnyűséges állapotáról, ezért kérleli a madarat, hogy énekeljen még. A korábbi csendes, nyugodt mondatokkal ellentétben itt indulatot érzünk a sorokban, amelyet azért enyhít a sóhajtást kifejező „ah!” szócska.
És a kismadár, mintha tényleg meghallotta volna a kérést, újult erővel folytatja az éneklést (hiszen a természettől és a raboktól pozitív visszajelzés – csend, hallgatás – érkezik).
Így hát újra felhangzik a „hatalmas ének”, a madárka „ezüst-szava”, sodró lendülettel és ellenállhatatlan erővel:
És íme zeng!… De mely szokatlan,
Mely új erővel hangzik ezüst-szava?
Batsányi az „ezüst-szava” szinesztézia segítségével érzékelteti velünk a madár ezüstös, csilingelő hangját.
Ám ez a madárdal most egy kicsit más, valahogy megváltozott: új erő érződik belőle.
A madárdal erőssége egyre fokozódik, s ezzel párhuzamosan a természet is élőbbé válik:
Mint éled ah! s mely ellenállhatatlan
Vígságnak indul minden a partok körül!
Miként örül,
Miként süvít az ő
Hatalmas énekének
Hegy, völgy, mező!
Az a természet tehát, amely eddig méltósággal hallgatott, most feléled. Észre kell vennünk, mennyire fontos szerepet kap a versben az, hogy Batsányi az érzelmeket és a gondolatokat a környezet bemutatásán keresztül ábrázolja.
A táj elemeinek megszemélyesítése és a felkiáltó mondatok használata még lendületesebbé, még lüktetőbbé teszi ezt a részt.
Mely víg örömre gerjedének,
S miként felelgetnek mindenfelől neki
A szirtos oldalú hegyek
Látatlanúl enyelgő gyermeki!
Fentebb a dal még csak álmélkodásra késztette a folyót, itt már cselekszik is a természet: a hegy, a völgy, a mező „örömre gerjed”, a szirtes hegyek mindenfelől felelgetnek a madárdalnak. Látványban és hangzásban is tágul a táj, és a végére már majdnem az idillig szélesedik a kép és a hangulat. Minden a végletekig fokozódik.
Itt van a vers csúcspontja, hiszen az eddigi csend és mozdulatlanság még jobban fölerősíti a szabadság-ének hatását, és hangulatában, hangzásában, gondolatiságában, képszerűségében egyaránt csodálatos összhang, harmónia valósul meg.
A lírai én belső izgalma abból is érezhető, hogy a versmondatok szótagszáma ebben a részben rapszodikusan változik: fokozatosan emelkedik, majd hirtelen visszaesik. Ezek az eltérő szótagszámú, szabálytalanul váltakozó verssorok megtörik a jambikus lejtésű verslábak szabályos ismétlődését.
Ezt a ritmust erősítik a soráthajlások is, a szóismétlések, a halmozások és a mondatpárhuzamok is.
Az emelkedett hangulatból és a felkiáltó mondatokból jól érezhető az élmény ereje. A felkiáltó mondatok ugyanis fokozzák az érzelmek intenzitását.
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 12. oldalra!
Hozzászólások
Batsányi János: A rab és a madár (elemzés) — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>