Ahhoz, hogy a világ megújulhasson, a királyok hatalmának össze kell dőlnie, erről szól a következő egység, amelyben a költő monumentális, kozmikus látomásos képekben festi meg a zsarnok uralkodók hatalmának megrendülését (ez a nagyítás eszköze):

A föld kereksége megrendül e szóra,
S látja, hogy érkezik a régen várt óra.
A letapodtatott emberi nemzetnek
Csontjaiból épült trónusok reszketnek.
Rémülve szemlélik közelgető sorsok
A vérre sovárgó koronás gyilkosok;
Ők! kiknek még imént százezrek halála
Csak egy intésekben, egy szavokban álla;
S kiknek több nagy város tüzes leomlása
Oly vala, mint annyi hangyaboly romlása!

Ez a kozmikus látomás minden eddiginél intenzívebb és nagyobb horizontú. Itt fordul át a vers a jelen ábrázolásából a jövő ábrázolásába, a látványból a látomásba.

Ha az egész „letapodtatott emberi nemzet”, azaz az egész elnyomott emberiség összefog, akkor mindenütt megdől a zsarnokok uralma, és az egész világ számára el fog jönni az áhított szabadság.

Batsányi elengedhetetlennek tartja a királyok pusztulását, akiket egy kemény oximoronnal „koronás gyilkosok”-ként nevez meg. Utána ki is fejti, hogy miért tartja őket gyilkosnak.

Az uralkodók az elnyomott népből oly sok embert gyilkoltattak le, hogy égig érő trónust emelhetnének a csontjaikból. Megölettek például olyanokat, akik a felvilágosodás eszméit vallották és az elnyomás ellen küzdöttek (vagyis lázadókat), a király ugyanis a hatalmát csak megfélemlítéssel tudja fenntartani, s ehhez sok vért követelő intézkedések szükségesek.

De nemcsak kivégzések által gyilkoltak, hanem miattuk vannak a háborúk is Batsányi szerint, amelyekben hatalmas városok pusztulnak el és emberek százezrei halnak meg.

Rengeteg ember sorsa múlik egyetlen intésükön vagy szavukon, és ők nem érzik át ezt a felelősséget, hanem játszanak az emberéletekkel, mert az alattvalók az ő szemükben csak hangyák, és életük is csak annyit ér vagy annyira fontos, mint a hangyáé.

Észrevehetjük, hogy azért itt igen túlzó képeket használ Batsányi: a végletekig fokozza a zsarnokok gaztetteit, mert így próbálja felkelésre tüzelni az embereket. Ha nemcsak a szabadság szeretete, hanem az elnyomók és zsarnokok gyűlölete is motiválja a népet, akkor sokkal nagyobb lelkesedéssel fog harcolni.

A „több nagy város tüzes leomlása” kép Néró császárt is eszünkbe juttathatja, aki puszta zsarnoki szeszélyből felgyújtotta az Örök Várost. Batsányi szerint minden király vagy császár olyan, mint Néró (ami azért erős túlzás).

Itt, a borzalmak csúcspontján a vers beszélője abbahagyja a fenti képsort és új versszakban újra biztatni kezd, megismételve a versindító két sort:

Vídulj gyászos elme! megújul a világ,
S előbb, mint e század végső pontjára hág.

A záró sorok azt a diadalt ünneplik, hogy megrendültek a zsarnokok trónusai, és még a század vége előtt új társadalmi rend fog kialakulni. Az elnyomott népek, akik már régóta várták ezt a pillanatot, végre bizakodással tekinthetnek a jövőbe. A „koronás gyilkosok” ellenben rettegéssel, hiszen az ő sorsuk a pusztulás – enélkül a világ nem újulhatna meg.

Az utolsó sorokban tehát visszatér az az optimizmus, amely a vers elejét is jellemzi, Batsányi hisz az új, boldogabb kor eljövetelében és az olvasót is biztatja, próbálja felvidítani.

A látó azért is fontos költemény, mert Batsányi forradalmi lírája ezzel a verssel kezdett kibontakozni, költészetében új jegyek jelentek meg, hatalmas filozófiai gondolatokat ötvözött műveiben.

Célja a nemesi szabadság védelme volt, és szerette volna a francia forradalom változásait Magyarországon is megvalósítani mind a politikában, mind az irodalomban. Ezért buzdítja a magyarságot az új eszmék elfogadására és az értük való küzdelemre: hogy nálunk is minél előbb bekövetkezhessen a változás.

De vajon volt-e ennek reális esélye a 18. század végi Magyarországon?

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 8. oldalra!