Itt az első két sorban található egy sajátos versmondattani képlet is, az ún. közölés.

A közölés lényege, hogy két mondatrész, amely a sor végén áll, közrefogja, „közöli” a harmadikat, amely a második sor elején helyezkedik el, és amellyel mindkét sorvégi mondatrész egyforma mondattani viszonyban van.

Jelen esetben az állítmány („nyögtök”) a közrefogott mondatrész, és a „kelepce” valamint a „kötél” szavak fogják közre. A közölés fékezi a vers dinamikus erejét, és egyensúlyt is ad az egyetlen zsúfolt képnek.

A „kelepce” szó csapdát jelent, a rabságot kelepcében nyögő nemzetek kép pedig azt jelenti, hogy a hatalom csúnyán becsapja, félrevezeti a rab népeket, mert elhiteti velük, hogy a fennálló társadalmi rend megváltoztathatatlan.

A „rabság kötele” szokatlan metafora, de könnyen értelmezhető: a megkötözött rabokat a kötél akadályozza a szabad mozgásban, ugyanígy a rab nemzetek és népek is meg vannak fosztva a cselekvés lehetőségétől, meg vannak bénítva.

A kelepce tehát a rabság eredetére, a kötél pedig a rabság állapotára utal. A rab népek azért élnek rabságban, mert csapdába estek, és rabként az életük kilátástalan, fogságukból reménytelen a szabadulás, amit a következő sor vas-iga képe érzékeltet:

S gyászos koporsóba döntő vas-igátok
Nyakatokról eddig le nem rázhatátok;

Mit is jelöl a vas-iga kép? Érezzük, hogy a rabságot jelenti, de hogy jön össze a „vas” és az „iga” szó? A vasról a vasbilincsekre asszociálunk, a bilincsek anyaga, de itt nem bilincsről van szó, hanem igáról. Az iga olyan, mint egy szemüvegkeret, ami két oldalán nyitott, és abba az ökröt vagy a bivalyt, esetleg tehenet a nyakánál fogva belekényszerítik, belelökdösik, aztán a nyílást egy rudacskával lezárják.

Az állat persze nem szívesen hajtja a fejét az igába, mert tudja, hogy az iga a szekérrúdra van erősítve és utána húznia kell a szekeret vagy ekét vagy egyéb szántó-vető járművet. Az iga kényszeríti rá erre, amely korlátozza a szabad mozgását. Tehát akire azt mondjuk, hogy „le van igázva”, vagy „igába van hajtva”, az a szabadságában van korlátozva.

Az iga anyaga természetesen nem vas, a „vas-iga” csak átvitt értelemben igaz. A „vas” jelző azt fejezi ki, hogy ez az iga, amelytől a rab népek szenvednek, minden más igánál keményebb és kegyetlenebb. Ha nem rázzák le magukról, akkor elpusztulnak tőle: ezért „gyászos koporsóba döntő” ez a vas-iga.

A „rázhatátok” szó régies múlt időbe tett ige, amely azt jelenti, hogy a népek eddig nem tudták lerázni magukról a rabigát. Egész pontosan a nyakukról nem tudták lerázni az igát, méghozzá azért a nyakukról, mert mint láttuk az igát (jármot) az igavonó állatnak a nyakára teszik. Ha az ökör vagy tehén ki akar szabadulni az igából, akkor a nyakáról kell leráznia.

Figyeljünk fel arra, hogy ezek a metaforák az állati létet, az állati sorsot idézik fel! A rabságban leélt élet nem emberhez méltó élet.

Figyeljünk fel az „eddig” időhatározó szóra is, amely központi helyet foglal el a versben, de az igazi szerepét csak akkor értjük meg, ha végigolvassuk a verset, és a végét ismerve újra elolvassuk az elejét.

Akkor kiderül, hogy azért akarja a rab népek figyelmét a párizsi eseményekre irányítani a költő, mert a franciák mutatták meg azt, hogy a szabadság kivívása igenis lehetséges. Az ő példájuk reményt adhat a rab népeknek, akik eddig azt hitték, hogy a társadalmi rend megváltoztathatatlan. Most láthatják, hogy nem az, és ha a franciáknak sikerült megváltoztatni, akkor nekik is sikerülhet.

Figyeljünk fel a jelen időre is: most, ebben az adott történelmi szituációban, amikor a vers íródik, nyögtök a rabság kötelében. Ez a jelen idő egyfajta aktualitás-érzetet ad a versnek, jelenvalóvá teszi azt, amiről a vers szól. De Batsányi egy olyan jelen időt ragad meg itt, amelybe a múlt tanulsága is bele van foglalva, amely összegzi és lezárja a múltban történteket.

Múlt és jelen az „eddig” szó által kapcsolódik egybe: amit a költő a rab népek állapotáról mondott, eddig volt így. És ebben már van egyfajta előremutatás is: azt sejteti, hogy ezentúl másképp lesz, és ezzel aktívabb magatartásra buzdítja fogoly népeket.

Figyeljük meg azt is, hogy a költő milyen hatásos nyelvi eszközökkel fejezi ki mondanivalóját! Nagyon érdekesek például a jelzői.

Batsányi jelzői bizonyos értelemben semmitmondóak, szinte egy fogalmat alkotnak a jelzett szóval (pl. „gyászos koporsó”), és kifejezetten a klasszikus ízlés hatását mutatják: dísztelenek, magyarázó jellegűek.

És mégis, a „rút kelepce”, a „rabság kínos kötele”, a „gyászos koporsóba döntő vas-iga” nagyon erőteljes költői képek, amelyekben gondosan megválasztott, hatásos jelzők vannak. Olyan jelzőket választott a költő, amelyek fölerősítik a rebellis hangvételt.

A képek egyre súlyosabbá váló fokozás által írják le ugyanazt: a rabságot, a kegyetlen elnyomást és megalázottságot („rút kelepce”, „rabság kínos kötele”, „gyászos koporsó”, „vas-iga”). A fokozást a „gyászos koporsóba döntő vas-iga” kép tetőzi be, amely a halálig vitt elcsigázottságot jelenti, és nagyon agitatív hatása van.

Ezek a képek árnyalt jellemzést is adnak a rabságban nyögő nemzetek helyzetéről. Komor, sötét képekről van szó, melyeknek nem a díszítettségben vagy a láttató jellegben van az erejük, hanem a lényegmondásban, és a keresetlenségben, a nyílt szókimondásban.

Szintén felhívnám a figyelmet a két soráthajlásra vagy sorátlépésre (enjambement), amelynek összevonó, tömörítő, nyomatékosító szerepe van, és lassítja a tagmondatot.

A vers első 4 sora tehát az egyik megszólítottat, a nemzeteket és országokat jellemzi helyzetük leírásával. A képek zsúfoltsága, felfokozott, túlzó jellege a lírai én indulatait, felháborodottságát jelzi.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 7. oldalra!