A vers értelmezése

A vers gondolati alapszövetét egy társadalmi feszültség határozza meg, ezért érdemes mindenekelőtt tisztázni, hogy kik a vers megszólítottjai. Muszáj jól érteni az egyes kifejezéseket ahhoz, hogy ne essünk tévedésbe, például ne gondoljuk azt, hogy a versben „jobbágyok és földesurak”, vagy „papok és hívek” állnak szemben egymással.

Persze, ha figyelembe vesszük, hogy a vers 1789-ben íródott és a francia forradalomra reagált benne a költő, akkor könnyebb tisztázni ezt a kérdést.

Batsányi klasszicista ízlés szerint megszólítással kezdi művét:

Nemzetek, országok! kik rút kelepcében
Nyögtök a rabságnak kínos kötelében,

A verskezdő megszólítás olyan szenvedélyt, olyan indulatot és energiát árul el, amely aztán az egész költeményt áthatja.

A mű elején tehát a költő harsányan megszólítja az elnyomott, „vas-iga” alatt nyögő népeket, de vajon kikről van szó? Kik ezek a „nemzetek, országok”?

Természetesen Batsányi a magyar nemességhez szeretett volna szólni, az „ellenállási mozgalom” tagjaihoz, akik élesen szemben álltak II. József németesítő és a nemesi jogokat figyelmen kívül hagyó politikájával (a császár/király reformtörekvései ugyanakkor sok szempontból haladóak és felvilágosultak is voltak, de ez most más kérdés).

Batsányi a királyt zsarnoknak tartotta, a magyar nemességet pedig rabságban nyögő nemzetnek. Persze a vers nemcsak a magyarokhoz szól, hanem minden hasonló, rabságban nyögő néphez.

Batsányival egy új fogalom lépett be a magyar irodalomba, hiszen számára a nemzet (a haza) elsőrendű fontosságú volt: egész szemléletmódját, gondolatvilágát meghatározta.

Nagy kérdés, hogy kik tartoznak bele Batsányi nemzetfogalmába, vagyis a „Nemzetek, országok”  megszólítás pontosan milyen társadalmi réteget takar.

A kor felfogása szerint a „nemzet” csak – a politikában résztvevő – nemességet jelentette, mert csak nekik volt valóban joguk, szabadságuk, szabad hazájuk. Ha Batsányi is a „nemesi nemzet”-ben gondolkodott, akkor a vers lényegében a korszak nemességét buzdítja a császári önkény elleni lázadásra.

Később, a 19. század közepétől azonban a nemzet fogalmába már a parasztság és a polgárság is beletartozott. Van olyan irodalomtörténészi vélemény, amely szerint Batsányi nemzetfogalma is a társadalmiságból indult ki, mivelhogy gondolkodásában Rousseau-t követte, azaz plebejus szemléletű volt. Ha ez az olvasat a helyes, akkor egészen széleskörű királyellenes összefogásra buzdít a vers.

Ez a második értelmezés a romantika korának a forradalomértelmezéséhez áll közel és sokkal demokratikusabb, ha tehát Batsányi már a 18. század végén így gondolkodott, akkor megelőzte korát.

Petőfi és köre, valamint a Batsányit meglátogató Erdélyi János a versnek ezt a modernebb olvasatát fogadták el, tehát úgy gondolták, a költő mindenféle zsarnokság elleni lázadásra buzdít. A Batsányinál jelentkező váteszi hang is vonzotta a romantika korszakába beleszületett generációt.

Az egyik tankönyvben is ez a nézet szerepel, viszont vannak olyanok (pl. Szepesi Attila), akik szerint valószínűbb, hogy a költői szándék a kor nemzetfogalmához és történelemszemléletéhez igazodott: Batsányi maga, bármennyire rebellis volt, aligha lehetett Petőfiékhez hasonló, plebejusi szemléletű demokrata, azaz nem az ő érdeme, hogy a versben „több van”, mint amit ő eredetileg meg akart fogalmazni.

Akik így vélekednek, azok szerint csak a vers megszólítottjainak kettős értelmezése az oka, hogy az utókor többet is belelát a versbe, hiszen a költő gondolkodásának középpontjában tudvalevőleg a nemesi szabadságeszmény állt. Tehát Batsányi csak a nemességet akarta fellázítani a Habsburgok ellen, nem mindenkit, és csak a nemeseknek akart szabadságot, nem mindenkinek.

Valószínűleg sohase fogjuk megtudni, hogy mi az igazság: vajon ez az ízig-vérig rebellis vers csak véletlenül, szinte a költői szándék ellenére vált ilyen mélységesen demokrata szemléletű alkotássá, vagy a francia forradalom hatására Batsányi valóban kacérkodott a plebejus szemlélettel? Ezt csak maga a költő tudná megmondani.

Figyeljük meg a vers akusztikai elemeit! Az első két sor „k”-s alliterációi („kínos kötelében”) keménységükkel forradalmi dühről, gyűlöletről, keserűségről, felháborodásról, bosszúvágyról árulkodnak. Ugyanilyen hatásúak az összecsengő „r”-ek is („rút rabságban”).

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 6. oldalra!