A vers szerkezete, műfaja, verselése

A franciaországi változásokra tömör kis költemény, amely egyetlen körmondatból áll (a körmondat többszörösen összetett mondat, amely általában két azonos méretű egységből áll, egy előkészítő mellékmondatsorból és egy összefoglaló, lezáró főmondatból).

Batsányi igencsak művészien építette fel ezt az egylélegzetű, barokkosan nagyarányú mondatot: a szöveg mondattani építkezése kifejezi a gondolati tagolódást is. Az 1. és a 2. tagmondat az elnyomottakhoz szól, a 3. tagmondat az elnyomókhoz, a 4. tagmondat mindkettőhöz, az 5-6. tagmondat pedig a zárótétel megfogalmazása.

A vers felépítése előremutat Vörösmarty Mihály A Guttenberg-albumba című versére, ahol szintén mellékmondatok sora késlelteti a főmondat elhangzását, és ez a késleltetés fokozza az érzelmi feszültséget.

A versnek zárt és pontos szerkezete van. Szerkezetileg három részre osztható fel: első része az 1-4. sor (amely az elnyomottakról szól), második része az 5-6. sor (amely az elnyomókról szól), a harmadik pedig a 7-8. sor (zárótétel).

A vers szerkezetének meghatározó eleme a gondolatritmus (hasonló, ellentétes vagy fokozást tartalmazó gondolatok szabályos, ritmuskeltő ismétlődése a szövegben).

Az első egységben áthajlások vannak, tehát a gondolat nem ér véget a sorral együtt, a 2-3. egységben viszont egybeesik a sorvég és a gondolatvég. Ez pergősebb, lendületesebb ritmust is eredményez a lassabb bevezető rész után.

A nyolcsoros mű műfaja epigramma, egyetlen gondolatot ad elő tömör, csattanós formában. Az epigramma népszerű műfaj volt a felvilágosodás idején, mivel szentenciózus nyelvezete kiválóan alkalmas volt a röpiratszerű megfogalmazásokra és megfelelt a didaktikus költői szándéknak is.

Batsányi ismerte és másolta a francia forradalom ódaköltészetét, ami azért lényeges, mert A franciaországi változásokra ódai hangú politikai epigramma.

A vers ütemhangsúlyos, négyütemű 12-es sorokból áll. Verselése nagyon érdekes, mivel azt bizonyítja, hogy a Bessenyei György (a felvilágosodott bécsi testőríró) által elkezdett verselési újítás elterjedt a magyar irodalomban.

Tudni kell, hogy a 16. századtól, Gyöngyösi István óta a hagyományos négyütemű 12-es nyűgös bokorríme (a a a a) volt az egyeduralkodó irodalmunkban, ami arra kényszerítette a költőket, hogy csupán a rím kedvéért üres tölteléksorokat iktassanak be a versbe.

Bessenyi György változtatott ezen először, aki a könnyedebb páros rímet (a a b b c c d d) használta, s ezzel a nehézkes versforma alkalmassá vált lírai érzelmek megszólaltatására. Ezt az újítást követte Batsányi is.

Rímei nem mondhatók kiválónak, főként ragrímeket használ (kelepcében – kötelében, nézzétek – vessétek), itt is és más verseiben is, de a kor rímelési technikája is kezdetleges volt még, nem ügyeltek a rímek tartalmi, minőségi jellegére.

A 12 szótagos sorok egyébként inkább az epikus költészetben voltak divatosak, mintsem az epigrammaköltészetben: episztolákban és leírásokban alkalmazták őket.

Érdekes, hogy bár Batsányi más epigrammái a klasszikus mintáknak megfelelő disztichonban íródtak, A franciaországi változásokra magyaros rímes tizenkettesekben íródott. Ez a versforma az oka, hogy a nép később sajátjának érezte a verset, de a költő ezt nem láthatta előre, a saját korában pedig nem számíthatott „népi” oIvasótáborra. Így aztán pontosan nem tudjuk, miért döntött e mellett a versforma mellett.

A vers dinamikus hatásához mindenesetre az is hozzájárul, hogy feszültség van az antik mintát követő szerkezet és a rímes-nemzeti versforma között. Fölerősíti a lefojtott, fegyelmezett indulatokat.

A versnek megragadó szuggesztivitása van, amely a gazdaságosan és sűrítetten alkalmazott költői megoldásoknak köszönhető. Ilyenek pl. a verskezdő erős hangütés, a körmondatos nyelvi megformálás, a megszólításokkal arányosan tagolt versszerkezet, a hatásos igék és melléknevek, a halmozás, fokozás, sorátlépés és oximoron.

Hangneme rebellis, lázító, stílusa klasszicista.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints az 5. oldalra!