A vers értelmezése

Az 1. versszak témája a tavasz, a megújhodás:

Széllyel tündökleni nem ládd-é ez földet gyönyörű virágokkal?

Ez a sor modalitását tekintve kérdő mondat, de költői kérdésről van szó: nem vár rá választ a költő, hiszen ennek a kérdésnek retorikailag a meggyőzés a célja.

A „ládd-é” kérdőszó többször is ismétlődik a versben, s arra utal, hogy a költőnek van valamilyen hallgatósága, valakihez beszél.

Az eredeti latin vers is egy fiktív dialógus, de Marullus meg is nevezi azt a társat, aki a költemény címzettje. Balassi nem nevez meg senkit, az ő hallgatósága amolyan mulatótárs, vitézi bajtárs, aki valamilyen közösségi alkalom vagy ünnep során búslakodik, és akit fel akar vidítani.

Ennek a fiktív párbeszédnek csak az egyik résztvevője beszél a vers során: a lírai én megszólítja a vers címzettjét, aki mindvégig némán hallgatja őt.

Mezők illatoznak jószagú rózsákkal, sokszínű violákkal,
Berkek, hegyek, völgyek mindenütt zöngenek sokféle madárszókkal.

Az első strófa tulajdonképpen egy leírássorozat, egy felsorolás, amely az olvasó minden érzékszervét mozgósítja: a látást, a szaglást és a hallást biztosító szerveinket is („nem ládd-é”, „illatoznak”, „zöngenek”).

Figyeljük meg, micsoda képessége van Balassinak arra, hogy néhány ecsetvonással egy teljességet teremtsen!

A táj képét a teljesség igényével rajzolja meg: az origóban helyezkedik el és onnan először egy távlatot teremt („nem ládd-é ez földet”), majd a 2. sorban közelebb hozza a látványt a mezők megmutatásával, s végül egy sajátos, föl-le mozgató technikával szemügyre veszi a hegyeket és völgyeket.

Tehát Balassi egy olyan pontról nézi a tájat, ahonnan az egészet belátja és szemügyre veheti az egyes részeit is. Nem csak egy konkrét részletre van ráirányítva a megfigyelés.

A 2. versszak átviszi a verset a második témakörbe, amely a szerelem:

Új rózsakoszorúkban kegyesek, szüzek ifiakkal táncolnak,
Jószavú gyermekek vígan énekelnek, mindenek vígan laknak,

Tehát az első témakör pompázatos, ragyogó világa hajlik át a másodikba, ezzel is vidámabbá varázsolja a táncot, az éneket.

A szerelem témája kevésbé hiteles, mint a tavaszé. Sose fogjuk megtudni, hány „kegyes” és „szűz” táncolhatott a költő körül, már ha egyáltalán volt ott egyetlen nő is. A szerelem itt inkább konvencionális témaként jelenik meg, csak azért, hogy a 6. strófa elején Balassi egy felkiáltással megpróbálhassa távol tartani magától és társaitól „búszerző” volta miatt.

Ezután ismét visszakapcsol a nagy, kozmikus tavaszhoz („mindenek”, „mind”), amely által ő maga is megújulhat:

Mind menny, föld és vizek, ládd-é, úgy tetszenek, mintha megújulnának.

Itt egy előreutalást érzünk: mintha Balassi gondosan gyűjtené az érveket, amelyekkel meg akarja győzni hallgatóját arról, hogy ne bánkódjon, hanem igyon, lakmározzon, vigadjon, táncoljon.

Következetesen alkalmazza a visszakapcsolás módszerét vagy a következtetést, felsorolást, magyarázást sejtető kapcsolóelemeket („azért”, „sőt”, „nemde”), tehát nem engedi szétesni a verstestet.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints az 5. oldalra!