Balassi Bálint: Széllel tündökleni (elemzés)
A Széllel tündökleni… szerkezete, verselése
Balassi kompozíciós törekvéseiről már a Júlia-kötet megszerkesztése is sokat elárul: van benne számmisztika (a hármas szám kultusza), valamint aranymetszés, amit a költő következetesen alkalmazott.
Bizonyos számtani-mértani arányokra törekedett versei szerkesztésekor is, így a Széllel tündökleni… kezdetű mű szerkezetében is felismerhető a hármasság elve, amely a tavasz-ifjúság-öröm szentháromságában jelenik meg.
A versnek kétféle felosztása lehetséges (az utolsó versszakot, amit kolofonnak is szoktak nevezni, ne tekintsük most a vers szerves részének):
1. megközelíthetjük a verset a költő lelkiállapota, kedélyének hullámzása felől
Ez esetben felismerhető bizonyos arányosság. Az első 3 strófa hangulatára az elragadtatott derű, a rajongás jellemző. Erre némi árnyékot vet a következő 3 versszak borús, fájdalmas atmoszférája.
Ez esetben tehát a vers felépítése az alábbi:
- rész: tavasz-ifjúság (1-3. versszak)
- rész: bánat-fájdalom (4-6. versszak)
- rész: keletkezési körülmények (7. versszak)
Azaz a kompozíció 3+3+1 versszak. Ez a kompozíciós elv azért is valószínű, mert ha valaki nincs borús hangulatban, akkor miért lenne szüksége vigasztalásra, búfelejtésre. Hiszen ez a vers a kókadozó bajtársaknak szolgál vigaszul.
2. megközelíthetjük a verset a tavasz-ifjúság-öröm hármassága felől is
Ez esetben egyfajta fokozás figyelhető meg. A kompozíció első egysége az 1. versszak, második egysége a 2-3. versszak, harmadik egysége pedig a 4-6. versszak. Ezekhez járul amolyan függelékként a 7. versszak.
Az aranymetszés azonban hiányzik a versből, ez az egyik nagy eltérés Marullus és Balassi műve között.
A Széllel tündökleni… írásának idején az a versforma, amit Balassi-strófának nevezünk, még kialakulatlan volt. Így a vers strófaszerkezete a középkori Minnesong hármas tagozódására emlékeztet. Ami egyedivé teszi, az magyaros üteme. (Marullus szapphói versformát használt).
Balassi a széphistóriás énekek 19-es periódusát követi, de nagyon szabadon: az ütemhatár ritkán esik egybe a szóhatárral, és még a sormetszetre sem ügyelt. A rímek nagy része ragrím (amely a legkezdetlegesebb rímfajta), de elvétve akad tiszta rím is (pl. bennünket – tehet).
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 4. oldalra!
Hozzászólások
Balassi Bálint: Széllel tündökleni (elemzés) — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>