A vers helye a költő versgyűjteményében

Balassi címadás helyett megszámozta a verseit. Ennek oka az volt, hogy egy 100 versből álló kötetet tervezett. A krisztusi korban, tehát 33 évesen kezdett dolgozni a kötetén, de befejezni sajnos már nem tudta.

Versei egy olyan kódexben maradtak fenn, amely a 17. században készült, és amelyet 1874-ben találtak meg. Ezt a kódexet Balassa-kódexnek nevezzük. Másolója a bevezetőben azt állítja, hogy egy olyan könyvből másolta ki a verseket, amelyet maga Balassi írt saját kezével.

Ha hinni lehet neki, akkor a Balassa-kódex az első tudatosan megszerkesztett magyar versgyűjtemény. 99 versből áll, és Balassi a verseket nem keletkezési idejük szerint állította sorrendbe, hanem úgy, hogy egy belső fejlődési folyamatot, egy lelki-érzelmi történetet adjanak ki (amolyan fiktív lírai önéletrajzot).

A költő tehát tudatosan rendezte verseit nagyobb egységekbe, ciklusokba. Címet nem adott nekik (ami elég gyakori volt a reneszánsz költőknél), hanem megszámozta őket és egy rövid argumentációban leírta, hogy miről fognak szólni.

A versek számában a számszimbolika hagyományait követte: a 100-as szám a teljesség, az isteni tökéletesség szimbóluma. Lett volna 1 verses bevezető, és utána 33+33+33 vers: 33 szerelmes vers + 33 vitézi vers + 33 istenes vers.

A Hogy Júliára talála, így köszöne neki a 39. verse lett volna ennek a kötetnek, közvetlen folytatása a 38. versnek, amely arról szól, hogy a költő összefut Júliával egy kapualjban (tehát a 38. versben találkoznak, a 39. versben Balassi köszön Júliának).

33 verset házassága előtt, 33 verset házassága után írt. A Hogy Júliára talála, így köszöne neki a Balassa-kódexben a második 33 versből álló ciklusban kapott helyet, tehát Balassi már házassága után írta.

A Júliához írt versek egyébként a Balassa-kódex 34. darabjával kezdődnek és az 58. verssel fejeződnek be. Érzelmi szempontból az örömtől a lemondásig, sőt, a teljes reménytelenségig elég széles skálán mozognak.

A történet elején a költő még szertelen, zabolátlan fiatalember, aki minden versben más lánynak udvarol. Néha veszekszik is az aktuális kedvesével (9. vers), máskor keserű csalódáson esik át, amelyet úgy próbál elfelejteni, hogy vitéz barátaival mulatozik (11-12. vers).

A fiatalkori szerelmek a 33. számú, Bocsásd meg, Úristen… kezdetű verssel érnek véget – a költő ugyanis megnősül. Később házassága tönkremegy, és eszébe jut régi szerelme, Júlia (34. vers).

Az 58. versig hiába ostromolja Júliát, s végül kijelenti, hogy soha többé nem veszi szájára a nevét. Inkább megpróbál más nőknél vigaszt találni.

Végül a sok szerelmi csalódás elűzi a nők közeléből: a vitézségben keres menedéket (Egy katonaének).

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 4. oldalra!