A vers keletkezésének életrajzi háttere

Losonczy Anna férjes asszony volt 1578-ban, amikor Balassi megismerte: a hölgy az akkor már idős Ungnád Kristóf felesége volt, maga is túl az első fiatalságán. Anna Balassi nagyon sok versének ihletője lett, tipikus lovagi (udvari) szerelem fűzte hozzá a költőt – a kapcsolat 6 évig tartott, de valószínűleg csak az első 2-3 hónapban volt felhőtlenül boldog.

Az irodalomtörténészek szerint ez a végzetes szerelem tette az akkor még csak szórakozásból verselgető Balassit később nagy költővé.

10 év múlva, 1588-ban Anna megözvegyült, Balassinak pedig félresiklott másod-unokatestvérével, Dobó Krisztinával kötött házassága, az egyház érvénytelenítette is. Ezután a lecsúszott főúrnak ismét Anna jelentette nemcsak a szerelmet, hanem a reményt is arra, hogy megtépázott anyagi helyzetét rendbe hozza és a társadalmi ranglétrán visszakapaszkodjon az őt megillető helyre.

Balassi gyönyörű verseket írt Annához, és egyiket-másikat el is küldte neki szerelmes levélként vagy szerelmes levél kíséretében. Sikert azonban a versek sem hozhattak neki.

Szerelmi botrányai, nőügyei, kicsapongásai, felségsértési és egyéb perei elvadították tőle Annát, akinek nem kellett a züllött, zabolátlan, zűrös életet élő Balassi.

A Júlia-ciklus

Bár a versek Anna szívét nem hódították meg, arra jók voltak, hogy a költő ciklusba tudta rendezni őket. Egy Petrarca Daloskönyvéhez hasonló magyar Daloskönyv összeállítását tervezte.

A Júlia-ciklus egyrészt Balassi fiatalkori, udvarló költeményeit tartalmazza, amelyek 1578-ból valók, másrészt későbbi, érettebb szerelmes verseit is, 1588-ból. Petrarca hatása egyébként az 1588-as verseken is érezhető.

A verseknek kifinomult stílus, tökéletes ritmikája van, és Balassi egy újfajta strófaszerkezetet is használt, amit az ő nevéről Balassi-strófának nevezünk. A Balassi-strófa rímei: aab ccb ddb, szótagszámai: 667 667 667.

A versciklusnak elbeszélői kerete is van: állandó szereplője egy Credulus nevű ifjú lovag, aki olthatatlan szerelmet táplál Júlia iránt. A versek beszélője tehát a kerettörténet szerint Credulus (aki helyett magát Balassit is érthetjük), a megszólítottja pedig Júlia, aki egy idealizált nőalak.

Ahogy haladunk a ciklusban előre, Júlia egyre elérhetetlenebb eszménnyé válik a költő számára: az egész életének ő az értelme.

A Júlia-versek sokak szerint Balassi költészetének csúcspontját jelentik.

Nemcsak a Júlia-ciklusnak, de Balassi egész szerelmi költészetének egyik jellegzetes darabja a Hogy Júliára talála, így köszöne neki című vers, amely sajátos, Balassira jellemző képi világot mutat.

Más, mint a korai Júlia-versek, amelyekben szép számmal voltak epikus elemek, itt viszont csak az első és az utolsó strófában történik utalás a vers keletkezésének körülményeire.

A verset valószínűleg Balassinak Annával való utolsó – egyébként véletlen (és váratlan) – találkozása ihlette. A költő lovaghoz illő módon, udvarló szertartással köszönti a hölgyet:

HOGY JULIÁRA TALÁLA, ÍGY KÖSZÖNE NEKI

az török „Gerekmez bu dünya sensiz” nótájára

1
Ez világ sem kell már nekem
Nálad nélkül, szép szerelmem,
Ki állasz most én mellettem;
Egészséggel, édes lelkem!

2
Én bús szivem vidámsága,
Lelkem édes kévánsága,
Te vagy minden boldogsága,
Veled Isten áldomása.

3
Én drágalátos palotám,
Jóillatú piros rózsám,
Gyönyerő szép kis violám,
Élj sokáig, szép Júliám!

4
Feltámada napom fénye,
Szemüldek fekete széne,
Két szemem világos fénye,
Élj, élj, életem reménye!

5
Szerelmedben meggyúlt szivem
Csak tégedet óhajt lelkem,
Én szivem, lelkem, szerelmem,
Idvez légy én fejedelmem!

6
Juliámra hogy találék,
Örömemben így köszenék,
Térdet-fejet neki hajték,
Kin ő csak elmosolyodék.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 3. oldalra!