A vers értelmezése

A Júliát hasonlítja a szerelemhez című vers akkor született, amikor Balassi még javában udvarolt Losonczy Annának: a költemény az egyik legszenvedélyesebb ostromló vallomás, amely a Júlia-ciklusban található. A szavak parttalanul áradnak benne, az állandó ismétlések felfokozzák a vers szuggesztív erejét.

Ez a szuggesztivitás eszköz, amellyel az udvarló férfi szinte rá akarja kényszeríteni akaratát imádottjára, aki makacsul ellenáll neki.

Júlia „dicsérete”, azaz szépségének leírása néhány olyan költői szólammal indul, amely akkoriban divatos volt a humanista költészetben. Forrását is megtalálták Hieronymus Angerianus nápolyi poéta két epigrammájában. Az ő két versének ötletét fejlesztette tovább Balassi és hozott létre belőlük egy önálló alkotást.

Az ilyen kölcsönzés nem számított akkoriban plágiumnak. A reneszánsz felfogás szerint az eredetiség nem volt követelmény, így egyik költő szabadon átvehetett a másiktól képeket, motívumokat, és nemcsak szégyen nem volt, de ha jó forrásból kölcsönzött, még dicsérték is érte. Egy jó gondolatért vagy kifejezésért a tudós költőt elismerés illette meg, függetlenül attól, hogy ő találta azt ki vagy átvette valakitől.

Júlia ebben a versben már teljesen eszménnyé, ideállá nemesedett: annyira, hogy azonos a Szerelemmel, azaz Vénusz istennővel.

A vers részleteiben van némi esetlegesség, a költő kétszer is szemének, szeme világának nevezi Júliát (1. és 3. strófa).

Julia két szemem, olthatatlan szenem,

A szén szó eredeti jelentése „tűz” volt, tehát a sorvég jelentése „olthatatlan tüzem”.

     véghetetlen szerelmem,
Julia víg kedvem s néha nagy keservem,
     örömem és gyötrelmem,

Már az első versszak is elárulja, hogy milyen végletek között csapong a költő szerelme: egyszerre öröm és gyötrelem a számára.

Julia életem, egyetlenegy lelkem,
      ki egyedül bír vélem.

Az „egyedül bír velem” körülbelül annyit jelent: ő egyedül tud legyőzni, csak ő uralkodik rajtam.

Érezhetően sok Balassinál az olyan megfogalmazás, ami a mai fül számára már túlzásnak hat, de abban a korban így udvaroltak a férfiak, és az is tény, hogy Losonczy Anna senkitől sem hallhatott ilyen intenzitású és erejű szerelmi vallomást, főleg nem magyar nyelven.

A 2. versszak Júliát – ahogy a címmondat is ígéri – a szerelemmel azonosítja. Ez a legnagyobb bókok egyike volt az európai humanista költők kelléktárában, hiszen Vénusz (akihez a költő később hasonlítja Júliát) nemcsak a szerelem istennője, hanem a szépség megtestesítője is:

Julia az lelkem, mikoron szól nékem,
     Szerelem beszél vélem,
Julia ha rám néz, azonnal eszem vész,
     mert Szerelem néz éngem,
Julia hol alszik, még az is úgy tetszik,
     hogy ott nyugszik Szerelem.

Egy nagyívű hasonlatot látunk tehát, melyben a szeretett nő minden megnyilvánulása magát a szerelmet idézi meg. A szerelemmel való azonosítás Júlia eszményítésére szolgál: már-már égi lényről van szó és nem földi nőről, így teljesen elérhetetlen a költő számára, reménytelen legyőznie a kettejük közt levő távolságot.

A szerelemmel való azonosságot persze fokozatosan bontja ki a vers. A páratlan versszakok metaforái Júlia értékeit dicsérik, a páros versszakok pedig isteni lényegét, tökéletességét próbálják igazolni. Júlia istennő volta nemcsak szépségén, hanem azon is meglátszik, hogy ugyanúgy viselkedik, ahogy Vénusz, ugyanazt „míveli” (csinálja).

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints az 5. oldalra!