Balassi Bálint: Egy katonaének (elemzés)
A vers középső pillére az 5. strófa, amelyben a képek eltűnnek, a szöveg retorikussá válik, így aztán az értekezések nyelvezetéhez közelít, melyeknek nem titkolt célja a meggyőzés. Ezzel párhuzamosan a hangvétel is emelkedetté, ódaivá válik.
Itt lesz a vers toborzóénekből óda, ahol hangvétele a külső, esztétikai szépség és könnyedség, vidámság, hetykeség szférájából a belső, morális szépség és hősiesség szférájába emelkedik, és őszinte pátosszal beszél a vitézek emberi nagyságáról.
A két rész, a könnyed és a komoly, törés nélkül, szinte észrevétlenül olvad egymásba.
Az 5. versszakban, vagyis a vers szerkezeti középpontjában helyezi el a költő az eszmei mondanivalót. Ebben a strófában a részletek fölé emelkedő általánosítás segítségével érvel egy értékrend, egy embereszmény mellett, azaz a vitézek erkölcsi nagyságát méltatja.
Ezzel lényegében a reneszánsz embereszményt mutatja be, a hazáért, a becsületért és a keresztény hitért harcoló bátor katonát:
Az jó hírért, névért s az szép tisztességért
ők mindent hátra hadnak,
A „szép tisztesség” nem a mai értelemben vett tisztességet jelentette, hanem megbecsülés, becsület, kiérdemelt tisztelet vagy ehhez hasonló volt a jelentése.
Emberségről példát, vitézségről formát
mindeneknek ők adnak,
Az „emberség” szó Balassinál és az akkori időben nem azt jelentette, amit ma, tehát nem arról van szó, hogy a magyarok emberiesek, emberségesek voltak, nem humanitást jelentett. Hiszen ha győzni akartak, nekik ugyanolyan kegyetlennek kellett lenniük, mint amilyen az ellenségük volt.
Balassi nem azt akarta ezzel mondani, hogy a végvári vitézek emberségesen viselkedtek, hanem hogy valaki ember a talpán, azaz van benne férfiasság, van benne bátorság, vitézség. Az önzetlen, bátor helytállás erkölcsi magasabbrendűségéről van szó.
A „forma” szó itt azt jelenti, „minta, példa”, azaz a végvári katonák mutatnak példát mindenkinek vitézségből: megmutatják a harcban, mi is az a vitézség.
Itt egy nagy horderejű kijelentést tesz Balassi: nem mást állít, mint azt, hogy a végvári vitéz a kor ideálja, az erkölcs mintaképe, minthogy élete kockáztatásával védi szeretett hazáját (tágabb értelemben a keresztény Európát) nap mint nap a török elleni harcok során.
A magyar irodalomban Balassi fedezte fel a hazáért való önfeláldozó küzdelem erkölcsi szépségét, számára a vitézek a reneszánsz eszmények megtestesítői.
Ezek az eszmények pedig a jó hír, a név becsülete, a tisztesség, a férfiasság, a bátor, önzetlen helytállás, az önfeláldozás. Ezek a fogalmak már a lovagkor erkölcsi kódexében is léteztek, de Magyarországon még a reneszánsz idején is aktuálisak voltak a török hódítás miatt.
Persze Balassi nem tesz konkrét utalásokat: se a török, se a magyar, se a keresztény, se a pogány szavak nincsenek benne a szövegben, se Magyarország vagy Európa nem szerepel benne konkrétan. Így aztán az üzenet általánosabb érvényű.
Ha Balassi utalt volna a konkrét történelmi helyzetre, akkor az üzenete csak a korabeli magyarságnak mondott volna valamit: más időben, más helyen nem lett volna ennyire érvényes, mivel más korok szülöttei és más népek mindig más történelmi helyzetben voltak, vannak és lesznek.
De mivel a szövegből teljesen hiányoznak a konkrét utalások, a példázat szándékoltan független a kortól és a történelmi helyzettől. Balassi arra tanít minket, hogy még a legkeservesebbnek tűnő helyzeteket is lehet szépnek látni, sőt, a nehézségekből valami jó is kinőhet, a negatívumokat pozitívra lehet fordítani.
Midőn, mint jó rárók, mezőn széllyel járók,
vagdalkoznak, futtatnak.
A „ráró” szó régen sólymot jelentett, tehát úgy járnak szerteszét a mezőn a vitézek, mint a jó sólymok. Balassi számos hasonlatot használ, ez az egyik. Hasonlataiban többnyire, ahogy itt is, természeti képekkel teszi érzékletesebbé a főmondatban levő cselekvést.
De mit jelent, hogy „futtatnak”? Ez a régi magyar nyelvnek egy rendkívül tömör kifejezése, amelyet ma már csak a lóversenyen futtatott lóra használunk. Régen azonban egy műveltető ige volt, ami mára kiveszett, és azt jelentette, hogy „megfutamít” vagy „üldözőbe vesz”. Tehát a vitézek nem a lovaikat futtatják meg, hanem az ellenséget késztetik futásra és űzik el.
Az 5. versszakból tehát kiderül, hogy Balassi a vitézeket a legmagasabb erkölcsiségű eszmények megtestesítőinek tartja.
Nem ő volt a korban az egyetlen, aki magasztalta a végvári élet morális értékrendjét: nem sokkal korábban a magyar históriás énekmondók, pl. Tinódi Lantos Sebestyén híradásaiban is voltak hasonló dicsőítések.
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 9. oldalra!
Hozzászólások
Balassi Bálint: Egy katonaének (elemzés) — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>