Balassi Bálint: Egy katonaének (elemzés)
A vers értelmezése
Említettem, hogy a vers beszédhelyzete szerint a költő megszólítja a végvári vitézeket, akiknek és akikről a vers szól. Ez a megszólítás kívülállást jelez, mintha ő maga nem tartozna a vitézek közé, de ez a kívülállás csak látszólagos.
A lírai én lelkesedése pont azt jelzi, hogy azonosul a vitézekkel, és azt az erkölcsi eszményt, amit a versben felmutat, ő maga is vállalja.
Már a vers első sora is felfokozott érzelmeket fejez ki. Úgy indul, mintha toborzóének lenne, mintha az lenne a célja, hogy kedvet csináljon a vitézi életformához.
Balassi már az első sorban felveti a vers témáját – a versindítás egyben témamegjelölés is –, méghozzá egy lelkes költői kérdés formájában: van-e szebb és dicsőségesebb dolog a világon a végvári vitézek életénél? A válasz természetesen az, hogy nincs – már maga a kérdés is úgy van feltéve, hogy ezt a választ sugallja.
Vitézek, mi lehet ez széles föld felett
szebb dolog az végeknél?
Ez a kérdés tulajdonképpen állítás… És azáltal, hogy az állítás kérdés formájában jelenik meg, még erősebben sugallja a választ.
A szabályos választ tágabban az egész vers, konkrétabban az 5. és a 9. versszak adja meg, amely közlő megfogalmazásban mondja el ugyanezt azáltal, hogy a végvári katonákat magasztalja. A közbeeső versszakok is ezt a véleményt illusztrálják, méghozzá igen szemléletesen.
Az 1. versszakban tehát a megszólítás és a költői kérdés stíluseszközével él Balassi, de számos példát találhatunk a versben alliterációra is, ilyen pl. az „Ez széles föld felett” sor. Az alliteráció Balassi egyik fő költői eszköze az Egy katonaénekben, főleg a vers elején van belőle sok, ezért olyan élénk hatású a verskezdet.
A továbbiakban a költő igyekszik alátámasztani azt az állítását, hogy a végek életénél nincsen szebb. Először a végvári élet környezetét idézi fel, méghozzá a tavasz és a természet szépségének ábrázolásával:
Holott kikeletkor az sok szép madár szól,
kivel ember ugyan él;
Kezdjük némi szómagyarázattal, mert anélkül nehéz lenne megérteni a verset vagy könnyű lenne félreérteni.
A „holott” a mai magyar nyelvben megengedő kötőszó, kb. „noha”, „ámbár” jelentéssel, régen azonban helyhatározói kötőszó volt, a „hol” rokona. Tehát a „holott” itt annyit jelent: „ahol”, esetleg „ott, ahol”.
(Érdekes módon a „holott” szó József Attilánál is felbukkan ebben a jelentésben a Ringató című versében – Holott náddal ringat, / holott csobogással –, pedig a 20. századra már rég végbement a jelentésváltozás… bizonyára valamilyen irodalmi emlékéből kereste elő.)
Mit jelenthet az, hogy „kivel ember ugyan él”? Az „ugyan” a mai nyelvben szintén megengedő értelmű kötőszó, de a régi nyelvben – sőt, még a 20. század elején is – nyomatékosító kifejezés volt, amely kb. azt jelentette, hogy „ugyancsak”, „nagyon is”, „bizony”.
Az „élni valamivel” kifejezésnek pedig a régi magyarban volt egy olyan jelentése is, hogy „örvend benne” (még -val, -vel ragos vonzattal is előfordult: „örül valamivel”), tehát ma azt mondanánk: „örül neki”. Az „él” az „élvez” ige töve is, innen jön ez a jelentés.
A „kivel ember ugyan él” sor tehát kb. azt jelenti: „amit az ember ugyancsak élvez”, „amiben az ember ugyancsak örömét leli”.
Érdekes az is, hogy a „ki” (aki) névmás a régi magyar nyelvben nemcsak személyekre vonatkozott, hanem más élőlényekre és élettelen dolgokra is, mint pl. itt a madárra. A mai nyelvben „mivel” vagy „amivel” állna („amivel az ember ugyan él”).
Balassi nemcsak leírni akarja a természetet, hanem szépségét is szeretné érzékeltetni, ezért ún. festői vagy költői jelzőket használ, amelyek egy adott tulajdonság kiemelésével teszik szemléletesebbé a kifejezést, pl. sok szép madár, jó illatot, szép harmatot.
Mező jó illatot, az ég szép harmatot
ád, ki kedves mindennél.
A rímek egyik fajtája, az ún. asszonánc (két szótagra kiterjedő, részlegesen egyező, rokon hangokat egybecsengető rím) a magyar költők közül Balassinál jelent meg először nagyobb számban. Erre jó példa már a vers legelső sora is („Vitézek! Mi lehet / Ez széles föld felett…”), vagy akár a fenti sor is, melyben külön színnel jelöltem a rímet.
Ezekből a sorokból kiérezhető, hogy Balassi mennyire szerette a természetet – nem véletlenül tartjuk reneszánsz egyéniségnek, hiszen a természet élvezete a reneszánsz-kori világnézet, a humanizmus egyik jellemző vonása.
Így aztán Balassi tavaszi képekkel teszi széppé, kedvessé a végeket: kikelet, madárdal, illatos mező, harmat, stb.
Reneszánsz vonás a versből áradó életöröm és a férfias, tevékeny élet szeretete is. A reneszánsz embertípus jelszava az volt, hogy „élni jó!”, és Balassi verse ezt az életérzést önti művészi formába. Az ő életöröme azonban nem mohó élvetegség, hanem harcos életöröm, amely a haza védelmét szolgálja.
A vers további részében Balassi azt a kijelentését igyekszik bebizonyítani, amelyet a legelső mondatban fogalmazott meg: hogy nincs szebb a vitézek életformájánál. Ennek érdekében felidézi a vidám, szabad, de kemény, férfias végvári életformát.
A következőkben tehát a végvári vitézek izgalmas életét ábrázolja megkapó realizmussal, mozgalmas képekben jelenítve meg a vitézi élet egyes mozzanatait, a pompás külsejű vitézek seregének felvonulását, portyára indulását, ütközeteit stb. Színes jelzők, hangutánzások, igehalmozások élénkítik ezt a részt.
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 6. oldalra!
Hozzászólások
Balassi Bálint: Egy katonaének (elemzés) — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>