A vers keletkezésének körülményei

Az Egy katonaének 1589-ben (vagy 1588-ban) íródott, amikor Balassi magánéleti kudarcai elől és szerelmi bánatában Lengyelországba bujdosott, ahol néhány évet töltött.

Miután sikertelenül udvarolt Losonczy Annának, elfordult a szerelem témájától és a vitézi élet szépségének felidézésével vigasztalódott.

A versben egyúttal Magyarországtól is el akart búcsúzni, mivel a török-lengyel háborúba készült. (Ebből a célból írta Ó, én édes hazám, te jó Magyarország… kezdetű versét is).

 

Az Egy katonaének keletkezésének történelmi háttere

A török elleni honvédő harc a magyarság sorsdöntő ügye volt a 16. században, így a végvári vitézeknek, akik a határon sorakozó végvárakban önfeláldozóan védték az országot, fontos történelmi hivatásuk volt.

A törökellenes harcokban jelentős stratégiai szerepet játszottak a végvárak, melyeket Balassi a versben „végek”-nek nevez.

A „végek” szó nemcsak a végvárakat jelölte, hanem egy elég széles és gyakran változó sávot, amolyan senki földjét, ahol a török Hódoltság és a királyi Magyarország határa volt, és ahol a határ védelmére kiépített (török és magyar) várak őrlánca állt.

Mivel a török sereg felvonulása több hónapon át tartott, a tényleges csatákra csak néhány hét maradt a tél beállta előtt. Ha ebben a néhány hétben a végvárak ki tudtak tartani, akkor az újabb támadásig megóvhatták a töröktől az ellenőrzésük alatt álló területet.

A 16. századi főurak életének része volt a katonáskodás, hiszen az országban folyamatosan dúlt a háború. Balassi igazán elemében érezte magát a vitézi életformában, és felismerte Magyarország történelmi szerepét is: felelősséget érzett hazájáért és a keresztényégért.

Bár a vers címe katonaéneket említ, az első szava az, hogy „vitézek”, márpedig a vitéz és a katona nem egészen ugyanazt jelentette a 16. században.

Ebben a korban a katona hivatásos harcos volt, a reguláris hadsereg tagja, a vitéz ellenben kisebb-nagyobb csapatokban szabadon kószáló, portyázó, mondhatni „szabadúszó” katona, aki a királytól kapott zsoldért, azaz hópénzért szabad akaratából vállalta a szolgálatot, és sokszor csak úgy a maga szakállára próbált zsákmányt szerezni.

A török időkben a „vitéz” valósággal intézményesített rend lett, Balassi is közéjük tartozott. A vitézek általában a végvárakba szegődtek el, de ha úgy tartotta kedvük, akkor továbbálltak (a hivatásos katonák ezt nem tehették meg, a vitézek szabadabbak voltak).

Balassi maga is a végvári vitézek közé tartozott: Egerben és Érsekújváron hadnagyként szolgált. Az Egy katonaének megírásával lényegében Egernek állított emléket, valamint a vitézi életforma hőskorának és persze saját magának.

Magának is, hiszen a csatamezőn nem az számított, hogy főnemesi születésű: ott az egyéni képességek és a bátorság adott rangot a katonának. Márpedig ezen a téren Balassi messze kitűnt: egy korabeli feljegyzés szerint egyetlen napon tizenegy viadalban győzött. Sok mindent a szemére lehetett vetni, de katonai-vitézi erényeit senki se vonhatta kétségbe a kortársak közül.

Katonaélete eseményeire egész életében szívesen emlékezett, s végül katonaként is halt meg: Esztergom ostrománál egy sebesülés következtében.

 

Szépítés és hitelesség

A mű első szava egy megszólítás: „Vitézek”, s ebből máris tudjuk, hogy a vers nemcsak vitézekről fog szólni, hanem a közönsége is a vitézek közül kerül ki. Nekik teszi fel a költő a kérdést: mi lehet szebb dolog a végeknél?

Ez a költői kérdés abszurd, hiszen a kortársak pontosan tudták, hogy az ország határvidékein kisebb-nagyobb várakból kialakuló védelmi rendszer nem épp a szépségéről híres: a bűzös várárok nem vonzó hely, az ellenségek karóba húzott tetemei nem nyújtanak hívogató képet. Balassit azonban nem zavarja, hogy ilyen a valóság.

Ő a reneszánsz ember áhítatával ünnepli a természet szépségét, amely ennek a színjátéknak díszleteit adja. Más költeményeiben a természet iránti áhítat már-már az imádat határát súrolja, de itt nem rugaszkodik el a realitás talajáról: a mező, az erdő, a liget nem tágul a végtelenig, hanem – a vitézek „sétáló palotája”-ként – emberi léptékű marad.

Azt is tudnunk kell, hogy a végvárak katonái elszegényedett nemesek és jobbágyok voltak, tehát pénztelen, sokszor nyomorgó emberek, akiknek nem lehetett díszes ruhájuk, és fegyverzetük is egyszerű volt, párduckápákról és a fényes sisakok forgóiról legfeljebb álmodozhattak. A versben mégis ünneplő öltözékben, fényes sisakkal, forgóval szerepelnek.

A versbeli díszes öltözéket az is magyarázhatja, hogy minden korban a halál közelében élő férfiak viselték a legdíszesebb öltözékeket. A végvári lovas huszárok is pompaszeretők voltak, amit jól bizonyít a török szabadvitézektől, a deliktől átvett egyenruhájuk (az az öltözék, amelyet a 20. századig megőriztek Európa összes hadseregében a huszáralakulatok).

Ám a lovas katona legnagyobb kincse mégsem a ruhája, hanem a lova volt, így Balassi is külön megemlékezik verseiben a jó katonalovakról.

Az Egy katonaénekben például „szerecsen lovak” (arab telivérek) ugrálnak a vitézek alatt – ez talán a vers legünnepibb túlzása. Bár az arab telivérek megjelentek már akkoriban Magyarországon (török hatásra), nagyon értékes lófajtáról van szó, amelyet egy egyszerű vitéz nem tudott volna megfizetni. Az ilyen ló ugyanis nemcsak ékessége gazdájának, de alkalomadtán az életét is megmentheti.

Balassi tehát a valóságnál sokkal szebb képet fest a végekről, verse mégis hiteles, mivel pontosan és hitelesen írja le a végvári vitézek életformáját. Annyira, hogy a hadtörténészek akár forrásnak is használhatnák az Egy katonaéneket.

Le van benne írva a katonák fegyverzete: a hosszú, lobogós kopja és a hajlított pengéjű, vágásra alkalmas szablya. Talán csak a pajzs hiányzik a felsorolásból. (Lőfegyvert még nem használtak ekkor a könnyűlovasok, az íjat pedig már elhagyták.)

Kétféle magyar fegyvernem létezett a török elleni 150 éves állóháborúban: a gyalogos hajdú (aki a várvédelemben és a várostromban vett részt), és a lovas huszár (aki a végvár által ellenőrzött területet védte, és folytonos betörésekkel nyugtalanította az ellenséges végvárat és környezetét).

Mindez pontosan megjelenik az Egy katonaénekben: a katonák a várfalakon belül várnak az ellenség közeledésére, és ha nem jön a török, akkor ők indulnak portyára. A csaták szünetében gyakran a puszta földön alszanak, tűrik, amikor éhség és szomjúság kínozza őket, tűrik a hőséget és a fáradtságot. Lényegében a végvári vitézek egész élete kirajzolódik a versből.

Még a végvári vitézek harci taktikájáról is sokat megtudhatunk. Gyakran támadnak lesből, kihasználva azt az előnyüket, hogy jól ismerik a hazai terepet. Sokszor harcolnak éjjel, ezért mondja a költő, hogy a vitéz nem ott alszik, ahol ráesteledik, hanem ott, ahol megvirrad az éjszakai csata után.

Az ellenséget előreszegezett kopjákkal rohamozzák meg, és ha a roham sikertelen, akkor látszólag megfutamodnak, majd a könnyelműen üldözésükre rohanó vagy zsákmányolni kezdő ellenséget váratlan ellentámadással lepik meg. Így csinálták ezt a honfoglaló magyarok is, de ez a taktika nem az ő örökségük: minden lovasnép előszeretettel alkalmazta.

Az is hűen le van írva a versben, milyen kemény, kegyetlen életmódról van szó. A vitézek fejeket vágnak le, és ebben örömük telik, pedig tudják, hogy rájuk is ez a sors vár. A temetetlen holtakon farkasok és madarak lakmároznak. (Csak a nagyobb csaták után ásatott tömegsírokat a győztes – akkor sem irgalmasságból, hanem hogy megelőzze a járványokat, mert a dögvésztől ő is félt.)

 

Mi célból írta Balassi a verset?

Érdemes feltenni a kérdést, hogy miért írt Balassi épp akkor épp egy ilyen verset. Korábban, amikor aktív végvári huszárhadnagy volt, nem érdekelte ez a téma, ellenben most, hogy a végektől is és hazájától is búcsúznia kell, eltökélten dicsérni kezdi egykori bajtársait. Vajon csak arról van szó, hogy a búcsúzás által keltett nosztalgia megszépítette a múltat?

És ha már írt egy ilyen verset, miért dicséri benne annyira a végeket, hogy az Egy katonaének akár egy toborzóéneknek is beillene? Dicsekedni akar a párduckápával és a szerecsen lóval, meg a vitézségben rejlő erkölcsi fölénnyel? Csak azért írta, mert ő maga is végvári katona volt?

A kortársak ezt semmiképp nem dicsekvésnek vették, hanem annak, ami volt: replikának. Balassi verse ugyanis válasz volt azoknak, akik a végvári vitézeket kárhoztatták, sok esetben jogosan…

A történelmi igazsághoz hozzátartozik, hogy a végeknek a kezdetektől fogva kétes hírneve volt. Valóban halált megvető bátorság kellett a végvári harcokhoz, de ezek a katonák, ha nem kapták meg a havi járandóságukat (mert némelyik harácsoló főtiszt elsikkasztotta a katonák hópénzét), akkor úgy szereztek élelmet, ahogyan tudtak. Azaz a békés lakosságot háborgatták, fosztogatták, rabolták ki.

A végvári vitézektől rettegtek a török hódoltság területén levő magyar városok, mert amikor a végváriak rajtaütöttek egy-egy vásáron, akkor nemcsak a török kereskedők pénzét vették el, hanem a magyarokét is, válogatás nélkül… Nem a „szép tisztességért” katonáskodtak, hanem a szegényeket nyomorgatták.

Így aztán sokan rossz véleménnyel voltak róluk. Balassi ezzel a rossz véleménnyel akart szembeszállni. Ő maga valóban a jó hírért és hazaszeretetből katonáskodott, és meg akarta védeni a végváriak becsületét, különösen az egriekét, akiknél ő maga is szolgált. Úgy érezte, az ő becsületüket védve a saját becsületét védi.

Egy másik versében is leírja, hogy nem fizetésért, és nem gazdag prédáért vitézkedik, hanem Jézus szent nevéért és azért a tisztességért, amelyet korábban elvesztett. Tehát saját jó híre helyreállítása érdekében katonáskodott, és azért dicséri a végeket, hogy őt magát is igazságosan ítélje meg a közvélemény.

Ha ugyanis a végeknek rossz híre van, akkor végvári vitézként Balassinak sem lehet jó híre, vagy nem tudja ezen az úton visszaszerezni a jó hírét. (Tudjuk, hogy főnemesnek született, de hányatott élete során elvesztette birtokait, s részben ezért, részben hazaszeretetből, részben pedig a katonaélet iránti lelkesedésből állt a végvári vitézek közé.)

Ez tehát az oka annak, hogy a végek leírásában a hitelesség mellett némi szépítés is van, és hogy annyira érződik a felmagasztalás szándéka.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 3. oldalra!