A 2. versszak 3 fontos érzékre hat: illatok, hangok és színek sokasága tölti be a levegőt.

Te nyitod rózsákot meg illatozásra,
Néma fülemile torkát kiáltásra,
Fákot is te öltöztetsz sokszínű ruhákba.

Figyeljük meg, hogy Balassi úgy beszél a tavaszhoz, mintha élőlény volna, és cselekvő igéket rendel hozzá: ő nyitja ki a rózsákat, ő öltözteti fel a fákat stb. Tehát megszemélyesíti a tavaszt.

Az illatozás, kiáltás és a sokszínű ruhák óriási ellentétben állnak a korábbi „steril” állapottal, amelyet nagyon jól érzékeltet a „néma fülemile” kép. 

Miután a vers beszélője felsorolta azt, hogy mi mindent tesz a tavaszi jó idő, számba veszi azt is, hogy mi történik a tavaszért, mit tesz a természet őneki:

Néked virágoznak bokrok, szép violák,
Folyó vizek, kutak csak néked tisztulnak,
Az jó hamar lovak is csak benned vigadnak.

A természet tehát hódol a tavasznak: őneki virágoznak a bokrok, őneki tisztulnak a vizek, neki köszönhetően virgoncabbak a jó „hamar” (=tüzes, gyors) lovak.

Balassi felsorolásszerűen megjeleníti a tavasz áldásait (illat, madárdal, színpompa, stb.), amelyeket nemcsak az emberek élveznek, hanem a növények és állatok is. Egyfajta dicsőítése ez a tavasznak, amely majd a 7. versszakban fog visszatérni (itt folytatódik a dicsőítés hasonló kifejezésekkel, pl. „újul tetőled”, „tisztul teveled”, „megindul tebenned”).

A költő minden érzékszervünkre hatni igyekszik, a vers minden sora elénk tár valamilyen látványt, éreztet velünk valamilyen illatot, vagy meghallat velünk valamilyen hangot. Szinte látjuk a virágzó bokrokat, szinte érezzük a mezők jó illatát, szinte halljuk a vágtató lovak patadobogását.

Balassi egy olyan világot rajzol meg, amelyből árad a reneszánsz ember életöröme, amely már-már érzéki öröm.

A 4-6. strófa végvári képei a katonaélet örömeit mutatják be. Először a vitézek lovairól esik szó, amelyeknek a tavaszi harmatos fű új erőt ad, inaikat építi:

Mert fáradság után füremedt tagokat
Szép harmatos fűvel hizlalod azokat,
Új erővel építvén űzéshez inokat.

A lovak tehát élvezik a dús legelőket, melyek a fárasztó tél után felfrissítik őket, új erőt adnak nekik az űzéshez, hiszen nekik kell a csatába vinni gazdáikat.

Ezután a végvári vitézek életét festi le a költő, akik a vártermek szűkösségéből és homályából végre kiszabadulnak a tágas mezőre, a napfényre:

Sőt még az végbéli jó vitéz katonák,
Az szép szagú mezőt kik széllyel béjárják,
Most azok is vigadnak, s az időt múlatják.

Az 5. strófa két fontos szócskája (sőt, most) érzékelteti, hogy a vitézek számára milyen szokatlan dolog a béke. A felfokozott természeti szépség tehát a béke kivételes állapotával találkozik.

A lovak és a végvári élet Balassi kedves témái voltak, ez abból is látszik, hogy hosszabban időzik ezeknél a témáknál: 3 teljes strófát szentel nekik, míg a fák, virágok stb. egy-egy sorban jelennek csak meg.

Nem véletlenül kap ez a téma nagyobb teret, hiszen Balassi személyes élményei jelennek meg ebben a 3 strófában. A részletezőbb képek miatt azonban csökken a vers tempója.

Láthatjuk tehát, hogy természet és ember harmóniája Balassinál nem puszta sablontéma: nem azért írt róla, mert a reneszánszban divatos téma volt, hanem őszinte személyes élmény áll a vers mögött. Végvári vitézként ugyanis létkérdés volt számára a természet, hiszen egy végvári katona folyamatosan a füvek, fák és virágok között élt.

A végvári vitézek természetideálja ugyanúgy a tavasz, mint ahogy a latin nyelvű vágánsköltészet hagyományában is a tavasz az ideális évszak.

Balassi azért képes teljes harmóniában ábrázolni a vitézeket és a természetet, mert hitelesnek érzi az analógiát: tavasszal indul az élet, készülődik a természet a megújulásra, s ezt a duzzadó, friss, mámoros erőt érzik az emberek is, a végvári katonák is, akik szintén az élet törvényeit követik.

Bizakodás, megújulás, készülődés, frissesség és feszítő erő jellemzi ezt az évszakot, a természet és az ember egyaránt a jövőre készül, de ez nem rontja meg a jelen pillanat örömét. A költő nem vetíti előre az ősz vagy a tél képeit, amelyek elrontanák ennek a kivételesen szép állapotnak a hangulatát.

A megtisztulásra, megújulásra való képesség egyaránt fontos a természet és az ember számára is. A végvári vitézek emberségük, természetes és igaz életük révén tudnak harmóniában lenni a természettel, így a vers végeredményben a végvári katonák dicsérete is, ha rejtettebb formában is, mint az Egy katonaénekben.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 7. oldalra!