A vers időkezelése

A Borivóknak való a jelen idő, az itt és most, a pillanat egyik legnagyobb verse a magyar költészetben. A mindent magába olvasztó egyetlen pillanat, s homogén hangulati állapot jelenik meg benne.

Bár elemeiben, tárgyi rétegeiben ott van a múlt is (véres fegyver) és a jövő is („Új erővel építvén űzéshez inokot”), se a múlt kínlódása, pusztítása, se az eljövendő küzdelmek veszélye, ijesztő vagy pont mámorító élménye nem jelenik meg. A versben az ember csak a tavaszi készülődéssel azonosul, és nem gondolja tovább, hogy mindez hova vezet.

Így nem kerülnek szóba se a lírai én személyes problémái, múltbeli csalódásai, a szerelem viharai, se a jövőre vonatkozó tervei vagy reményei.

Pont ez a szép benne, hogy minden rossz tapasztalat ellenére Balassi képes eggyé válni a pillanattal, és a történelmi nehézségek ellenére is képes azonosulni a természettel, és kifejezni a reneszánsz harmóniát. A Borivóknak való ennek a belefeledkezésnek a nagy verse.

Balassi megrendítő, magával ragadó élménynek ad hangot ebben a kivételesen nyugodt lelkiállapotban,  határtalan szépséget és örömet énekel meg.

A Borivóknak való szerkezete, hangulata, műfaja

A versnek világos, zárt szerkezete van. Tartalmilag 5 egységre bontható fel.

1. egység (1. versszak): a költő és a tavasz közötti párbeszéd kezdete. Itt hangzik el a verset nyitó tételmondat.
2. egység (2-4. versszak): a természet és a lovak ábrázolása.
3. egység (5-6. versszak): a vitézek életképszerű bemutatása.
4. egység (7. versszak): visszatér a tavasz megszólítása.
5. egység (8. versszak): az eddigi, a 2. strófa óta tartó természetleírással (pictura) szemben itt egy erkölcsi igazságot nyilvánít ki a költő (szentencia).

A Borivóknak való a zavartalan harmónia verse, amelyben természetes és szükségszerű, hogy van némi nyugtalanság és mozgalmasság. Ha nem lenne, nem is írhatta volna 16. századi magyar költő.

Ezt a mozgalmasságot a megszólítások, felkiáltások, megszemélyesítések okozzák. A költő erősen jelen van a versben, párbeszédet folytat a szép tavaszi idővel és vitéztársaival.

A versnek reménykeltő, pozitív hangulata van: csupa építkező, kinyíló jellegű párhuzamot és ellentétet tartalmaz. A pozitív értelmű jelzők és cselekvések vannak túlsúlyban benne, pl. áldott, szép, gyönyörű.  

Műfaja dal, méghozzá bordal. A bordal-jelleget a cím (Borivóknak való) is hangsúlyozza (a címben szereplő „bor” szó egyébként a Dionüszosz-kultuszra is utalhat, amely a reneszánszban újjáéledt, akárcsak az antikvitás más motívumai).

A Borivóknak való stílusa, verselése

A stílus érdekes átmenetet mutat az epikus terjedelmesség és az érzelemgazdag litániás stílus között. Ez utóbbit, mely a vágánsköltészetnek kedvelt – és a pünkösd ünnepére írt egyházi himnuszokkal szoros összefüggésben álló – verstípusa, a költő csodálkozása és áhítata hívhatta életre.

A versszakok 3 ütem-és szótagszámtartó sorból állnak. A vers minden strófája egyetlen egész körmondat.

A verselés ütemhangsúlyos, két 4 ütemű 12-es után egy 4 ütemű 13-as következik. A vers uralkodó ríme a ragrím (a legkezdetlegesebb rímfajta), és elvétve belső rímek is felbukkannak, de ezek nyilván nem szándékosak.

A bokorrímek csengő-bongó hangzása kiegészíti a szöveg más hangeffektusait. A rímek mélysége változó, 2-3 szótagig terjed, a bokorrím (a a a) csak egy szótagig biztos, és néha csak a magánhangzóra szorítkozik.

A vers feszes ritmusú, és bár egy adott dallamra íródott, legfőbb forrásának a gondolatritmust tekintjük. Ennek bizonyítéka az ismétlés, felsorolás, fokozás, ellentét, a sorok és strófák azonos grammatikai szerkezete. Az alapélmény időtlenségéhez tehát jól igazodik a ritmus.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints az 5. oldalra!