Költői eszközök a versben

A reneszánsz ember fogékony a fényre, a dús színekre, a gazdag képekre, az érzelmileg telített jelenségekre, és ez meglátszik Balassi versein is.

A Borivóknak való legfontosabb jellemzői a reneszánsz mozgalmasság, az érzelmek szabad áradása, a zenei elemek gazdagsága, a fokozás, és a tömörítés.

Rendkívüli tömörsége éppen amiatt feltűnő, hogy az egész látható világ élményét fejezi ki: Balassi részletesen látja és festi le az őt körülvevő sokszínű, összetett világot.

A mű vezérmotívumai a természet és az ember, s ez a kettő egymásba kapcsolódik. A megszokott disszonancia helyett homogén élményt sugároznak, harmóniában vannak.

Balassi határtalan egyszerűséggel, az elemi jelenségek sodró erejű felsorolásával érzékelteti ember és természet intenzív egymásra találását. Egyszerű, cicoma nélküli, tiszta képeket használ, amelyek tökéletessége az eposzokéval vetekszik.

A természet szépségét, a megújulás élményét friss, színes, üde jelzőkkel fejezi ki: könnyebbítő szél, harmatos fű, sokszínű ruhák, szép violák, új erő.

A korábbi állapot, a tél, és a mostani állapot, a tavasz között hatalmas a különbség, s erre az ellentétre minduntalan utal a költő, de a téli állapotot nem ábrázolja jelzőkkel (tehát nem szerepelnek a versben a virágzó bokrok, illatozó rózsák, színes ruhát öltő fák téli állapotának jelzői, úgy mint kopár, fonnyadt, dísztelen).

Ez azt jelzi, hogy Balassi teljesen eggyé forrt a pillanattal, a jelenben él, a jelenben pedig tavasz van.

Igyekszik olyan eszközökkel utalni a téli állapotokra, amelyek nem rontják el az esztétikai harmóniát és a vers hangulatát. Pl. a gyaloglásban elfáradt utast „hosszú úton járónak” nevezi. Csupán a fülemüle jelzője (néma) és a fegyverek jelzője (véres) utal a korábbi állapotokra.

Igaz, a véres kard képe nem teljesen jó példa, hiszen nem az új évszaknak köszönhetően tisztul meg a kard, és a harcok, a háború gondolata Balassi számára nem jár együtt a téli hangulattal, sőt.

A véres kard látványa természetes dolog volt Balassi szemében, és nem ellentétes a tavaszi örömmel. Megvolt rá az esély, hogy még a tavasz során újra használni kell a fegyvereket, de őt ez a kilátás nem hangolta le, hiszen katona volt, és nem a vitézi életformától akart elmenekülni, hanem a rideg tél emlékétől, amely korlátozta, megbéklyózta, és elzárta az igazi küzdelmek lehetőségétől is.

Számára a vitézkedés, a háború nem egyszerűen jobb, mint az a tétlenség, amire a tél kárhoztatja az embert, hanem egyenesen kívánatos dolog.

Hangulatos, érzelemmel teli képek festik meg a természet tavaszi állapotát: rózsák, madarak, bokrok, fák, folyóvizek, kutak, ég, föld, vitézek, állatok. Azt, hogy az embereket milyen érzésekkel tölti el mindez a jelenség, leginkább az igék érzékeltetik. És nincs belőlük kevés! A vers 24 sorában 18 ige és 13 igéből képzett névszó vagy igenév található.

Az igék azért fontosak, mert feloldják a felsorolás statikus hatását, és ezáltal mozgalmasságot visznek a versbe. A mű összes igéje felszabadult, örvendező hangulatú: a rózsák nyílnak, a fák öltöznek, a bokrok virágoznak, a kutak tisztulnak, a lovak vigadnak, a föld megújul, az ég kitisztul, a vitézek bejárják a mezőket, fegyvert tisztítanak, vigadnak.

Az igék a 2. versszaktól kezdenek vezető szerepet kapni. Míg kezdetben többnyire sorvégen állnak, a 6. versszakban már középen találjuk őket, a 7-8. strófában pedig a nyomaték kedvéért már a sor elején kapnak helyet. Ez is egyfajta fokozás.

Az utolsó két strófa legnyomatékosabb helyeire (ezek a sorkezdetek és a verset záró szó) azokat a fogalmakat helyezte el Balassi, amelyek a vers hangulatát meghatározzák: újulás, vigadás, tisztulás és szeretet.

A felszabadultságot és a természettel való azonosulást azonban legjobban mégis az érzékszervekre ható képek éreztetik. A vers tobzódik az ilyen képekben: füvek, fák, virágok színe, illata, a fülemüle kiáltása, a friss szelek simogatása, víg evés-ivás vegetatív öröme.

A plasztikus képeken túl még a zenei hatások is fokozzák az esztétikai élményt, ilyenek pl. az érzelmi intenzitást kifejező képek, a hangulatfestő szavak, a zöngés hangok sokasága és a dallamra írt ritmus.

A magyar hangszimbolika kezdeteit is fellelhetjük a versben: a v, sz alliterációk (pl. „szép szagú mező”) a tavaszi zsongás, susogás auditív élményét fejezik ki.

Ráadásul a vers közepe táján van belőlük sok, ahol az emberi vonatkozások uralkodnak: ezekben a tömör életképekben a legnehezebb érzékeltetni a zavartalan, könnyed állapotot, de Balassinak sikerül a hangszimbolika által.

A versnek tehát fegyelmezett, zenei fogantatású és zenei hatású kompozíciója van.

Három költői eszköz érvényesül benne folyamatosan: a felsorolás, az ellentétezés és a fokozás.

A domináns elem a felsorolás, mivel a világ minden jelensége (ég, föld, isten, növények, állatok, ember) szerepet kap a tavaszénekben. A transzcendencia – a reneszánsz világképnek megfelelően – csak utalásként jelenik meg.

A költő egységbe fog mindent: közelit és távolit, részeket és egészet, mindent, ami a ragyogó égbolt alatt vigad. Egyetemes örvendezés ez a megújulás, az ébredés, a készülődés felett, amelyben mindenki részt vesz. Ez kapcsolja össze a felsorolt részeket, és ez az oka annak a mohóságnak, amellyel a költő tekintete falja a körülötte levő – egyébként már számtalanszor látott – világot.

Az ellentét is fontos költői eszköz, Balassi nagy erejű ellentéteket használ, de aztán mindig fel is oldja őket: a fáradtak megpihennek, a néma fülemülék énekelni kezdenek, a véres fegyvert megtisztítják, stb.

Ezek mind pozitív változások: a korábbi, téli fáradt, enervált, beteges, szürke, nehézkes állapotokkal szemben állnak a tavasz színpompás képei. A legnagyobb ellentétek ezekben az állapotkülönbségekben vannak. A vers központi élménye a harmónia, s ezt a harmóniát fokozza a magasabb értékek győzelme.

Szélsőségesebb ellentétek vannak ég és föld, világ és ember, béke és harc között, de a könnyed vers még ezeket is harmóniává oldja fel. A reneszánsz korban ugyanis már csak a magyar történelmi helyzet miatt kerülhettek ezek szembe egymással, de ha a pillanat varázsán átszűrve nézzük, kiderül, hogy lényegüket tekintve nincs köztük ellentét.

Balassi és a kor embere ugyanis benne élt ebben a kettősségben, a magyar nemzet mindennapos kínlódását élte, de azért képes volt arra, hogy belefeledkezzen a pillanat szépségébe, és csodálja a világ zavartalan állapotának derűjét. Ezért könnyű számára a hatalmas ellentétek megszelídítése, feloldása. Természet és ember, ég és föld, vitézség és emberség valójában összetartozó fogalmak.

A harmadik fontos költői eszköz a fokozás. Több emelkedés is van a versben: először az első 7 strófában találunk enyhe fokozást, ahol a jó lovaktól a dolgukat végző vitézekig futnak a képek. Az 5. strófában van egy fontos emelkedés, majd váratlanul a 8. strófa ível a magasba: Isten dicséretével indul, és a természettel harmóniában azonosuló ember képéig jut el, s a szeretet eszményéig.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 4. oldalra!