Az elemzés vázlata:

• Bevezetés
• A vers szövege (olvassátok végig, lehetőleg kétszer is: először magatokban, lassan, értelmezve, aztán hangosan)
• A Borivóknak való keletkezésének történelmi háttere
• Költői eszközök a versben
• A vers időkezelése
• A Borivóknak való szerkezete, hangulata, műfaja
• A Borivóknak való stílusa, verselése
• A vers értelmezése
• Befejezés

A vers elejétől végéig egy reneszánsz ihletésű tavasz-himnusz, Balassi leghíresebb tavasz-éneke, amely őszinte élmények hatására született és a vágánsköltészet hagyományait folytatja. Mintái között ott lehetnek a középkori természethimnuszok is.

Balassi az évszakok közül a tavaszhoz vonzódott a legjobban, amit jól mutat a tavasz-motívum gyakorisága egész költészetében. Ám ez a vonzalom, mint látni fogjuk, egy olyan reneszánsz költő vonzalma, aki a végvári katonák életét élte. Nem meglepő tehát, hogy a vers a tavasz köszöntése mellett a vitézi versek motívumait is tartalmazza.

Mégsem tekinthetjük katonaéneknek, hiszen a vitézi élet elemeit csak azért tartalmazza, mert megírásakor Balassi végvári katona volt. Akkor lenne katonaének, ha a hősi küzdelemre buzdítana. Ez a mű azonban vidám borozgatásra, búfelejtésre buzdítja az olvasót.

A vers megtalálható a Balassa-kódexben is (11-es sorszámmal), és régi kéziratokban és kiadásokban is, amelyekben Balassi istenes versei mellett csak három világi témájú verse kapott helyet, s a háromból a Borivóknak való az egyik.

BORIVÓKNAK VALÓ

IN LAUDEM VERNI TEMPORIS

az Fejemet nincsen már nótájára

1
Áldott szép Pünkösdnek gyönyörű ideje,
Mindent egészséggel látogató ege,
Hosszú úton járókot könnyebbítő szele!

2
Te nyitod rózsákot meg illatozásra,
Néma fülemile torkát kiáltásra,
Fákot is te öltöztetsz sokszínű ruhákba.

3
Néked virágoznak bokrok, szép violák,
Folyó vizek, kutak csak néked tisztulnak,
Az jó hamar lovak is csak benned vigadnak.

4
Mert fáradság után füremedt tagokat
Szép harmatos fűvel hizlalod azokat,
Új erővel építvén űzéshez inokat.

5
Sőt még az végbéli jó vitéz katonák,
Az szép szagú mezőt kik széllyel béjárják,
Most azok is vigadnak, s az időt múlatják.

6
Ki szép füvön lévén bánik jó lovával,
Ki vígan lakozik vitéz barátjával,
Ki penig véres fegyvert tisztíttat csiszárral.

7
Újul még az föld is mindenütt tetőled,
Tisztul homályából az ég is tevéled,
Minden teremtett állat megindul tebenned.

8
Ily jó időt érvén Isten kegyelméből,
Dicsérjük szent nevét fejenkint jó szívből,
Igyunk, lakjunk egymással vígan, szeretetből!

A vers a tavasz eljövetelét ünnepli, azt a csodát, hogy a természet évről évre képes a megújulásra.

Valósággal fellélegzik a költő a nehéz tél után. Van egy nagy ölelő gesztus a versben, mintha valaki ölelésre tárt karral fordulna a világmindenség felé.

A természet, a közösség és az egyén ebben a műben teljes harmóniában egyesül. A tavaszi táj tele van szépséggel, a vitézek tesznek-vesznek, a költő belül is nyugodt. A vers alaphangulata a gondtalanság, a bizakodás, a készülődés. Alapélménye a harmónia.

De mi ebben olyan különleges? Ahhoz, hogy ezt megértsük, szemügyre kell vennünk kicsit a történelmi körülményeket.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 2. oldalra!