A vers műfaja, hangvétele, költői eszközei

Az Adj már csendességet olyan könyörgés, melynek a címzettje Isten, így két, a vallásos irodalomból ismert műfajhoz áll közel: az egyik a zsoltár (az irgalmas Istent dicsőítő zsoltár), a másik a himnusz. Műfajilag tehát a vers a középkorhoz közelebb áll, mint a reneszánszhoz!

A zsoltár-műfajtól azonban abban tér el a vers, hogy a zsoltárok beszélője egy közösség nevében szól Istenhez, míg Balassi csak a saját nevében: azaz Istennel való személyes viszonya jelenik meg a könyörgésben. (Vannak olyan istenes versei, amelyekben már-már egyenrangú partnerként vitatkozik Istennel.)

De hogyan alakulhatott ki ilyen személyes viszonya Istennel Balassinak?

Egyrészt a reformáció révén, amely akkoriban már egész Európában terjedt, és emberközelibbé tette Istent. A protestánsok azt hirdették, hogy az egyház és a papok közvetítése nélkül, közvetlenül is odafordulhat az ember Istenhez. Balassi is hitt ebben, hiszen a lelke mélyén mindvégig protestáns maradt (bár a katolikusoktól is tanult, mindenekelőtt az őszinte bűnbánatot tanulta el tőlük).

Másrészt azért, mert hite megingott, ennek köszönhető istenkeresése: saját lelkében kutat Isten és a hit után.

Az Adj már csendességet a himnusz-műfajhoz is közel áll, amely szintén Istenhez való magasztos könyörgés. Szerkezetileg is himnusz-szerű a vers, mivel a könyörgés-érvelés-könyörgés szerkezet jelenik meg benne, amely az ókor óta jellemzője a himnuszoknak (pl. ilyen szerkezetű volt már Szapphó Aphroditéhoz című verse is).

A középkori himnuszok azonban ünnepélyes hangvételűek, és szintén közösségi-gyülezeti szelleműek, míg az Adj már csendességet kevésbé ünnepélyes, és a könyörgő ember négyszemközt van benne Istennel (Balassi elutasította a kollektív istenhitet, amely helyett ő egyénileg gyakorolta a vallását).

A költő tehát elszakad a műfaji kötöttségektől: nem lehet a verset határozottan besorolni, mert a zsoltártól is meg a himnusztól is különbözik egy kicsit. Balassi teljesen önálló művet hoz létre, amelyben a vallásos tartalom egész más, mint a megszokott, és a vallásos motívumok új jelentést kapnak.

És ahogy általában nincsenek Balassinál pózok, úgy ebben a versben sem pózol: bűntudata, kétségbeesése, szenvedése mind őszinte érzelem.

A vers alaphangja az őszinte megbánás és bizakodás, hangneme közvetlen és természetes, mondhatni személyes, hangulata az elmúlásé, a halál tényébe való belenyugvásé.

Menete izgatott, zaklatott, érzelmileg hullámzó, tele van belső ellentétekkel, az egész csupa kérlelés, könyörgés, perlekedés és érvelés. Formailag is igazodik a tartalomhoz, mivel felszólító, kijelentő, kérdő és óhajtó mondatok váltják benne egymást (állandóan váltakoznak a különböző mondatformák).

A kulcsszavak felszólító módú és kérést, könyörgést kifejező igei állítmányok (pl. „adj”, „ódd”, „őrizd”, „hadd” stb), amelyek dinamikussá, erőteljessé teszik a költő megnyilatkozását.

Költői eszközei közül a legfontosabbak a sűrítés és a metaforizáció, de gyakori az ismétlés és az ellentét is.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 6. oldalra!