A vers beszédhelyzete: a könyörgés

Az Adj már csendességet lényegében egy könyörgés. A könyörgés egy nagyon ősi kérésfajta, egyike az ember ősörök, archetipikus gesztusainak, létezési helyzeteinek. A legtöbb nyelvben a felszólító mód valamilyen változata fejezi ki, ami érdekes, mert nyelvtanilag parancsoló formát használunk, holott lélektanilag óhajtó mondatról van szó.

A könyörgés nem elve vallásos cselekedet, vallás nélkül is létezik könyörgés. A könyörgés a kérésnek egy nyomatékosított fajtája: olyan kérés, amely kiszolgáltatottságunk tudatában születik meg. Akkor könyörgünk, amikor függő helyzetben vagyunk, valaki más irgalmára vagyunk utalva, és emiatt tehetetlennek, védtelennek érezzük magunkat.

Az emberi közösségek nem létezhetnek kölcsönös kérés és segítségnyújtás nélkül, és remény nélkül, hogy a kérésünk teljesül. A remény a természet egyik nagy cselfogása, amely által az emberi élet jogcímet nyer fenntartani önmagát, és amely nélkül lehetetlen is volna az emberi élet.

Vallásos líra aligha létezhet könyörgés nélkül, hiszen a könyörgés annak az életérzésnek a megnyilvánulása, hogy az ember – mind egyénileg, mind közösségben – ki van szolgáltatva nála hatalmasabb erőknek.

A könyörgés tárgya sokféle lehet, mivel az egyszerű kérések is gyakran könyörgés formájúak: vagy azért, mert így hatásosabb a kérés, és nagyobb eséllyel teljesítik, vagy azért, mert a kérés tárgyának fontosságát rosszul ítéli meg az illető.

A valódi könyörgés azonban mindig az életre vonatkozik: vagy az élet egyik területére, vagy az élet egészére. Tehát az élet elvesztését, vagy az élet értelmének elvesztését, vagy az élet értékének elvesztését akarjuk elkerülni a könyörgés által. Akkor könyörgünk, amikor félünk, hogy ezek közül az értékvesztések közül valamelyik bekövetkezik.

Fontos jellemzője a könyörgésnek továbbá az, hogy nem céltalan panaszkodásról van szó: könyörögni mindig akkor szoktunk, amikor biztosak vagyunk benne, hogy a könyörgés címzettjének van lehetősége teljesíteni a kérésünket, és a jóindulat is megvan benne ahhoz, hogy teljesítse.

Ha a könyörgés címzettje Isten, akkor ez különösen igaz, hiszen Istennek az irgalom olyan belső lényege, alaptulajdonsága, amelyet ha nem gyakorol, akkor saját természetét tagadná meg, saját lényegét adná fel. Isten többé már nem lenne az, ami, ha nem lenne irgalmas és könyörületes.

A könyörgés tehát egy ősi archetipikus gesztus vagy cselekedet, amely művészi-esztétikai értéket akkor kap, amikor konkretizálódik egy egyedi szituációban, miközben általános vonásai is megmaradnak. A költői könyörgésben egyértelművé válik, hogy ki könyörög, miért, kinek s hogyan, miközben a könyörgés minden lényeges lelki vonatkozása költői erővel kifejeződik és átélhetővé válik. 

Miért könyörgési beszédhelyzetet választott Balassi? Bizonyára azért, mert nagyon erős volt a lelkében az élmény, erősek az érzelmek, amelyek a vers megírására késztették, és önkéntelenül úgy érezte, ez a beszédfajta fejezi ki legjobban a lelkiállapotát, és ez illik legjobban a helyzetéhez.

Az olvasó önkéntelenül befogadja szavait, mert érzi, hogy egy megrendítő emberi alaphelyzetet rögzít a vers. Egy olyan helyzetet, ami nemcsak Balassira érvényes, hanem általános és ősörök, csak itt most éppen Balassi saját egyéni helyzetére van kivetítve, és Balassi egyedi, senkiével össze nem téveszthető hangján előadva. A versben tehát egy ősörök alaphelyzet egyedítése történik.

Már Goethe is megmondta, hogy az emberi történelemben, az emberi helyzetekben vannak bizonyos általános, visszatérő formulák, amelyek újra meg újra érvényesülnek a különböző nyelvű nemzetek, vagy az eltérő egyéniségű emberek fölött. Az ezerféle egyedi változat ellenére maga a formula örökké ugyanaz marad, hiába igazítják az egyének hozzá a saját egyedi állapotaikhoz.

Ilyen formula a könyörgés is.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints az 5. oldalra!