A bibliai és a babitsi Jónás-történet különbségei

Jónás története több mint két és félezer éves és a zsidó-keresztény kultúrkör része. A bibliai történet műfaja parabola, azaz példázat, mely az isteni irgalomról szól.

Ez a történet meseszerűségével is kiemelkedik az Ószövetség könyvei közül, és azzal is, hogy ez az egyetlen olyan bibliai könyv, amely nem a próféciáról, hanem a próféta személyéről szól.

Babits a versben csaknem végig híven követi a bibliai történetet. Olykor azonban részletesen, naturalisztikusan leírja azt, ami a Bibliában tömören, szófukar módon van előadva (pl. a tengeri vihart, a cet gyomrában töltött időt, a ninivei vásárt).

Van azonban egy fontos eltérés a két mű között. A Bibliában a niniveiek hallgatnak a próféta szavára: maga a király rendeli el, hogy mindenki böjtöljön, öltsön zsákruhát, tartson bűnbánatot. Ezért a bibliai történetben teljesen érthető, hogy Isten végül megkegyelmez a városnak.

Babitsnál azonban gúny és nevetés fogadja Jónás fenyegető jóslatát, ebből arra következtethetünk, hogy a pénz világában élő niniveiek úgy érzik, náluk nagyobb hatalom nem létezik. Az Úr mégsem pusztítja el Ninivét. Emiatt Jónás érthető módon kifakad az Úr ellen (dühe sokkal jogosabb, mint a bibliai Jónásé).

Ahhoz azonban nincs joga Jónásnak, hogy a város pusztulását kívánja, hiszen ott vannak a városban az emberiség nagy alkotásai, maradandó értékei is. Ha mindez elpusztulna csak azért, hogy Jónásnak igaza legyen, akkor az igazságtalanság és embertelenség győzne.

Különben sem az Jónás feladata, hogy ítélkezzen. Az ő dolga a bátor harc minden embertelenség és barbárság ellen. Még akkor is, ha az igaz ügyért küzdve nevetségessé válik és munkája is eredménytelen marad.

Még egy eltérés megfigyelhető a bibliai Jónás és a babitsi Jónás között. Az, hogy Babits Jónása sokkal jobban menekül. A bibliai Jónás is tartózkodik a próféta életmódtól, de Isten iránti hite azért nem hagyja el. Babits Jónása ezzel szemben élesen elhatárolja magát Istentől: azt mondja, neki semmi köze a világ bűnéhez, hagyja őt Isten békén.

Jónás története mint a költői életút allegóriája

Jónás története felfogható a költői életút allegóriájaként is. Ninivében az első nap Jónás a piactéren prédikál, de szavai hatástalanok maradnak.

Ez értelmezhető úgy, hogy a kezdő költő megpróbál mondani valamit az embereknek, de az emberek többségét nem érdekli a művészet. Mondhat egy költő akármit, attól semmi sem fog megváltozni.

A második nap Jónás a színészek és mímesek terén prédikál, ez értelmezhető a költői pálya következő szakaszaként.

A már nem kezdő költőt befogadja a művészvilág, de mondanivalója a művészeket sem érdekli, ezért újabb kudarc vár rá. Az, hogy az átlagember nem kíváncsi a költő üzenetére, még érthető, de hogy a művészek sem, az komoly kérdést vet fel: azt, hogy egyáltalán érdemes-e költészettel foglalkozni.

A harmadik napon Jónás a királyi udvarban prédikál, ahol örömmel fogadják, helyet is adnak neki, de csak azért, hogy nevethessenek rajta.

Ez érthető úgy, hogy a befutott költő az adott politikai rendszer kegyeltjévé válik, és megkapja a lehetőséget, hogy megmutassa, mit tud. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a politikusok, a hatalmon levők vagy bárki más komolyan venné őt, megszívlelné szavait. Az államilag elismert költő inkább csak bohóc.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 9. oldalra!