Jónás könyve, Második rész

A Második részben az Úr küld egy hatalmas cethalat (a cet egy bálnaféle, óriási nagy hal), amely bekapja és egyben lenyeli Jónást, aki élve a hal gyomrába kerül.

Jónásnak haja szála se görbül meg, felocsúdik a hal gyomrában, ahol vaksötét van („éjfél a déllel egyforma”). Itt ringatózik Jónás, mint egy koporsóban, és kétségbeesetten üvölt fel az Úrhoz.

Szenvedései közepette visszasírja az Isten iránti elhivatottságát:

„Én aki Jónás voltam, ki vagyok már?
Ki titkaidat tudtam, mit tudok már?
Kényedre hány-vet hánykódó vized
s nyálkás hus-záraiba zárt a Cet.”

Jónás a hal kopoltyúján keresztül lélegzik, de kevés levegőhöz jut, ráadásul a hal teste ide-oda dobálja.

Nagy hangsúlyt kap a képi megjelenítés: Babits érzékletesen leírja, hogy a hal belseje csupa lüktetés és verdesés, és azt, ahogy Jónás étlen-szomjan, émelyegve vonít a hal gyomrában, „mint a farkas a veremben”.

A Bibliában messze nincs ilyen részletesen leírva Jónás testi szenvedése. Az ember óhatatlanul kiérzi a műből azt is, hogy micsoda teher lehetett Babitsnak a súlyos betegség és az operáció, micsoda teher a testi kín, mennyire eltorzítja a személyiséget.

De a cethal gyomrában átélt szenvedés azt is jelképezheti, hogy a világtól elforduló, a külvilágot kirekeszteni vágyó ember gyötrő magányba zuhan.

A főhős Istenhez kiált, aki elől eddig elrejtőzött, és aki ezért meggyötörte, megbüntette őt.

Az Úr megleckéztette, megjuhászította Jónást, letörte a szarvát, Jónás most már engedelmeskedni fog neki:

„Engedetlen szolgádat meggyötörted,
magányos gőgöm szarvait letörted.
De mennél csúfabb mélybe hull le szolgád,
annál világosabb előtte orcád.”

Jónás magánember szeretne maradni, kerülni akarja a megpróbáltatásokat, de kétszer akkora megpróbáltatások érik. Ebből megérti, hogy Isten elől nem lehet elfutni, és hogy:

„ki nem akar szenvedni, kétszer szenved.”

Van monológjában egy szép gondolat is: a kölcsönösség gondolata.

Jónás nem futhat el Isten elől, de Isten se futhat el Jónás elől, mert akit irányítunk, azért felelősséggel tartozunk. Isten irányítja Jónást, aki teljesíti a parancsát, így az Úr felelősséggel tartozik szolgájáért.

Egymásra van utalva ember és Isten: az Úr az emberek által irányítja az emberi világot. Az emberek céljai, vágyai, szenvedései teljesítik be az Úr akaratát. Mi, emberek, bűnösök és gyarlók vagyunk, de mi teljesítjük be Isten akaratát, így nemcsak mi vagyunk ráutalva Istenre, hanem Isten is ránk van utalva.

„Éber figyelmem erős lett a hitben:
akárhogy elrejtőzöl, látlak, Isten!”

– mondja Jónás, aki végül beadja a derekát, felvállalja a feladatot, amit rábízott az Úr:

„Ebének kíván engemet a Pásztor
és megszabadított a rothadástól.
Jössz már, Uram, jössz, záraim kizárod
s csahos szókkal futok zargatni nyájad.”

Érezhetően a kényszernek engedve ígéri meg, hogy kutyaként fogja szolgálni az Urat és terelgetni az Úr nyáját. Az Úr ugyanis csak akkor engedi szabadon, amikor a testi-lelki szenvedés már megtörte az ellenállását.

Jelképes értelmű, hogy Jónás akkor adja be a derekát, amikor a cet gyomrában van: az ember a legnagyobb bajban találja meg igazán Istent.

Jónás még azt is elismeri, hogy Isten bölcsen teszi, hogy ostorozza, bünteti őt, mert így soha többé nem fogja elfelejti a nagy igazságot, miszerint:

„aki éltét hazugságba veszti,
a boldogságtól magát elrekeszti.”

Azaz Jónás nem térhet ki a felelősségvállalás elől, mert akkor hazug módon élne, nem a lelkiismerete szavát követné, márpedig a hazug élet boldogtalanná teszi az embert. Az igaz életnek része, hogy felelősséget vállalunk egymásért és ellátjuk a nekünk rendelt feladatokat, vállaljuk a kötelezettségeinket.

Így aztán miután három napot eltöltött a cet gyomrában Jónás, az Úr megparancsolja a halnak, hogy vesse őt ki gyomrából a szárazföldre.

Ez a jelenet példaértékű: az ember a legmélyebb kétségbeesésben, a legkiáltástalanabb helyzetben is fordulhat Istenhez, és fohászkodása meghallgatásra talál. Az Úr is meghallgatta Jónást és adott neki még egy esélyt.

A hal-motívummal kapcsolatban egyébként érdemes megemlíteni, hogy a hal a kereszténység kezdete óta Krisztus jelképe. Ugyanis az a szó, amely görögül halat jelent, az ICHTYS anagrammaként olvasva kiadja a Iesos Christos Theo Yios Soter szavakat, melyek azt jelentik: „Jézus Krisztus, Isten fia, megváltó”.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints az 5. oldalra!