Az írás vázlata:

• Az episztola fogalma
• A műfaj kialakulása: az ókori episztola
• Az episztola műfaj jellemzői
• Az episztola a magyar irodalomban

Az episztola kifejezés a görög episztolé (= „küldemény”) szóból ered, és költői levelet jelent. Figyelem, ez a műfaj nem keverendő össze a prózában megírt fiktív levéllel (amilyeneket például Mikes Kelemen, a Törökországi levelek szerzője alkotott). Tehát kizárólag a versbe szedett levelet nevezzük episztolának!

Tulajdonképpen egy verses formájú levélről van szó, amelynek ugyanúgy van egy címzettje, mint a valódi leveleknek. A címzettet a költő meg is nevezi, gyakran a vers címébe emelve annak a személynek a nevét, akihez az episztola szól (pl. Petőfi Sándor: Levél Várady Antalhoz).

A műfaj kialakulása: az ókori episztola

Az episztola műfaját már az ókori szerzők is ismerték. Már a görögök alkottak olyan elégiákat, amelyek egy adott személyhez szóltak, aki meg is volt nevezve. Ezek a versek néha istenekhez szóltak (pl. Szapphó: Aphroditéhoz), máskor egy valós személyhez (pl. Catullus: Éljünk, Lesbia), esetleg egy kitalált alakhoz.

Ezek ugyan még nem költői levelek, de van megszólítottjuk, címzettjük, így az episztola elődjének számítanak. Hangvételük is ugyanolyan baráti, közvetlen és meleg, mint a későbbi episztoláké.

Az első, mai értelemben vett episztolát egy római költő, bizonyos Spurius Mummius írta i. e. 146 táján. Tehát a műfaj lényegében ekkor alakult ki.

Első nevezetes művelője pedig a jól ismert Horatius volt, aki számos költői levelet írt (pl. Thaliarchushoz, Leuconoéhoz). Leghíresebb tanító célzatú episztolája egy Pisókhoz intézett költői levél, amelyet az irodalomtudomány Ars poetica címen ismer, mivel a költő művészi elveit foglalja össze benne.

Horatius episztoláiról azt érdemes tudni, hogy hexameterekben íródtak és nagy hatással voltak az utókorra. Formájukat, hangvételüket később sokan leutánozták. Hogy ne menjünk messzire, a magyar költők közül is többen átvették (pl. Berzsenyi Dániel).

A műfajt egyébként az egyes nemzetek a saját költői hagyományaikhoz igazították. A németek például jellemzően jambikus sorokban írtak episztolákat, míg a francia költők a saját jellegzetes sorfajukat, az alexandrint használták a költői levelekben.

A lap aljára értél, a folytatáshoz kattints a 2. oldalra!