Sherlock Holmes jelentősége

A szuperokos detektív alakját nem Conan Doyle teremtette meg, azaz Sherlock Holmes nem az első volt. Korábban született nála C. Auguste Dupin, Edgar Ellen Poe főhőse. Poe teremtette meg a műfaj sablonjait: legyen egy zseni detektív és egy kevésbé okos narrátor, s legyenek elképesztő következtetések, amelyek helyesnek bizonyulnak.

Ugyanakkor, bár Holmes nem az első, nyugodtan mondhatjuk, hogy a legjobb detektívtörténet-főhős, akit ez a műfaj kitermelt. Már pusztán a detektív szóról is ő jut az eszünkbe. Ebben olyan, mint Frankenstein vagy Drakula – figurák, akik alapvető karakterei lettek az adott műfajnak. Aki soha életében nem olvasott egy sort sem Conan Doyle-tól, az is ismeri a Sherlock Holmes nevet, és pontosan tudja, kicsoda Sherlock Holmes.

Sherlock karakterének feltűnésétől kezdve negyven éven át tartott a klasszikus angol krimi nagy korszaka, melynek legismertebb szerzője Agatha Christie. Sokatmondó, hogy amikor a műfaj paródiái is megjelentek, a Nagy Mesterdetektív alakja Sherlock Holmes modorosságait és kockás sapkáját viselte, Karinthynál ugyanúgy, mint Stephen Leacocknál.

A zseni nyomozó történeteiből számtalan film született (az első 1900-ban készült), és karaktere napjainkig megihleti az alkotókat. Például bevallottan ő volt a mintája a Dr. House című amerikai kórházsorozat főhősének, a mogorva, ám zseniális orvos-diagnosztának.

Arthur Conan Doyle-nak egyébként az lett a sorsa, mint sok olyan írónak, aki népszerű irodalmat művel: senki nem volt kíváncsi a komolyabb munkáira. Neki nem Sherlock Holmes volt a kedvenc teremtménye: jó pénzt keresett általa, de azt szerette volna, ha történelmi regényeiről és a nagy búr háborúról szóló írásairól ismeri a világ.

Meg is ölte a karaktert a második elbeszéléskötet (Sherlock Holmes emlékiratai) végén, de a közönség annyira felháborodott, hogy végül mégis újra életre keltette (10 év szünet után).

Szerb Antal szerint Conan Doyle még irodalmi eszközökkel élt és főműve, A Sátán kutyája (1902) művészi értékekkel is bír, az utána következő detektívregények szerzői azonban már lemondtak minden irodalmi igényről. Ennek oka, hogy rájöttek, hogy a közönséget így jobban tudják szórakoztatni.

A detektívtörténetek írása valójában nem művészet, hanem mesterség: Szerb Antalt idézve „létrehozása nem a képzelet dolga, hanem nehéz számtani feladat, a nevesebb szerzők a végén kezdik és visszafelé írják, nehogy egy „nyomot” kifelejtsenek. Játék, amelyet szerző és olvasó együtt játszik, agybújócska.”