A múlt és a jelen értékeinek szembesítése

A költő nem áll egyik szereplő oldalára sem, egyik félnek sem tud igazat adni. Még a főhőst, Toldit is kissé ironikusan, kívülről szemléli. Távolságot tart hősével szemben, már nem azonosul vele úgy, mint az első részben (bár rokonszenvét nem tagadja meg tőle).

De nem azonosul Lajos király érveivel sem, ugyanis kételkedik abban, hogy az új világ mindenben értékesebb lesz, mint a régi volt. Nem biztos benne, hogy nem fognak-e alapvető nemzeti értékek elpusztulni.

Ezek a gyötrő kérdések nagyon időszerűek voltak 1854-ben, a neoabszolutista Bach-rendszer ugyanis azt hirdette, hogy „civilizálni” akarja a „barbár”, kulturálatlan magyarságot (azaz elnémetesíteni).

Arany analógiát keresett egy olyan történelmi korral, amelyben hasonló problémák voltak napirenden, mint az ő korában: a régi és az új, a magyar és az idegen ütközése. Meg is találta ezt Nagy Lajos király időszakában.

Ugyanis Mátyás király előtt már Nagy Lajos is nyitott az olasz kultúra, a reneszánsz felé. Új szokások, új irodalmi, művészeti stílus, újfajta zene, tánc és építészet kezdett elterjedni. Olasz ifjak jöttek Magyarországra, és magyar ifjak mentek művelődni itáliai egyetemekre.

A tanulással, művelődéssel kapcsolatos a mű egyik legfontosabb gondolata:

„Mert, ha gyalu nélkül bunkósbot az elme;
Gyakran kétélű tőr lesz az kiművelve.”

Ha nem faragjuk az elmét, marad egy bunkósbot, egy ütésre való szerszám. De ha kiélezik, kifaragják, akkor cselesebb, veszélyesebb, élesebb szerszám lesz, amely elvághatja a magyar gyökereket, kiszoríthatja a magyar nemzeti értékeket. Kétélű fegyver lesz, ami léhaságot, felszínességet, rosszindulatot, számítást hozhat.

Toldinak nem tetszik, hogy az új, olasz mintára nevelődött apródok nem erős fizikumúak, csak észben fejlődnek:

„Mit vétettem azzal, hogy kikeltem bátran
És korcs udvaráért a királyt dorgáltam –
Melyben már alig van egy jó magyar bajnok,
Csak holmi lyányképű, ugrándozó majmok?”

Az apródok enerváltságát, fizikai gyöngeségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Toldi menteujjának egyetlen kanyarodására hárman szörnyethalnak. Az öreg vitéz csak feléjük legyintett, nem akarta megölni őket: csatában mit lehetne kezdeni az ilyen tunya, erőtlen emberekkel?

És hogy lettek ilyenek a magyar fiatalok? Úgy, hogy elmentek latint, olaszt, művészeteket tanulni itáliai egyetemekre, ahol magukra szedték az „új módit”. Sok jót is hoztak onnan, de sok rosszat is.

Mikor az olaszokat és más idegeneket kezdték el utánozni, a magyarok elkényelmesedtek, külföldön ugyanis azt látták, hogy az emberek fényűzésben élnek és nem gyakorolják magukat a fegyverforgatásban.

Elpuhulásuk káros következménye, hogy nem tudják megvédeni a hazát.

A reformkor nagy témájánál vagyunk tehát, amely más költőinknél is rendre előjön. Berzsenyi ugyanezt veti kortársai szemére A magyarokhoz I. című versben (a magyar ma már csak rút „sybarita váz”), és Kölcsey is elkorcsosult magyarokról ír a Zrínyi második énekében, akiknek gyávasága az ország pusztulását fogja okozni.

Ezek az Itáliából jött vagy olasz példát követő magyar ifjak ráadásul nemcsak elpuhultak, de megvetik a nemzeti hagyományokat is és csak a szórakozásnak élnek. Az értékrendjük felborult, felvágnak a tudásukkal: akik külföldről jöttek, magasabb polcra teszik magukat.

És Toldinak azt kell tapasztalnia, hogy az apródok mindemellett szemtelenek is, teljesen el vannak kapatva: nem tisztelik Toldi korát és érdemeit. Amikor be akar menni a királyi udvarba, kigúnyolják öregségét, vitézségét, pikáns anekdotává torzítják átszenvedett életét. Ebben Toldi a saját nézeteinek bizonyítékát látja.

A magyar és az idegen kultúra ellentéte

A múlt értékeihez tartozik tehát a testi erő és a jó erkölcs, a jelen értéke az éles elme és az új típusú műveltség (haladó szellemiség).

Múlt és jelen, régi és új mellett azonban a Toldi estéje a magyar és az idegen kultúra ellentétét is tematizálja. A magyar nemzeti értékek a múlthoz kötődnek, az új kultúra pedig, amit a haladó szellemű király át akar venni, idegen.

Toldi nemcsak azért zárkózik el az új kultúrától, mert rosszabbnak tartja a réginél, hanem azért is, mert félti tőle a magyar nemzeti értékeket. Nem látja át a király célkitűzéseit, nem érti, Lajos miért akarja civilizálni a népét, csak azt látja (és emiatt egyébként joggal háborodik föl), hogy az idegenmajmolás lerombolja a nemzeti értékeket.

A mű nagy kérdése: igazolni vagy meggyőzni Toldit a jó?

Való igaz, hogy nem lehet pusztán bátorsággal, testi erővel, fizikummal győzni az új idők felett, ennél több kell.

Toldi meghal, szemünk előtt megy el az árnyékvilágba, alkata a múlté, őrá már nem számíthat az ország, kiveszett vele a nagy erejű népi hős, akit ő testesített meg. Más idők jönnek, más hősökre van szükség.

Az olasz kultúra felsőbbrendűnek tűnik fel a magyar fiatalok előtt, a külföldi értékek, szokások, viselkedésformák, öltözködési divatok, táncok stb. mind-mind kiszorítják a magyart. Ennek következtében a nemzeti kultúra vegyített lesz, ha nem teljesen idegen.

Az ő kultúrájuk már nemzetközibb, elszakadtak az otthonuktól, az idegen értékek elcsábították őket. Ezzel szemben Toldi a magyar nemzeti kultúrát képviseli.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints az 5. oldalra!