Nemcsak a 19. századnak, hanem minden korszaknak van üzenete, mivel a mindenkori elnyomó hatalom kiszolgálását elutasító magatartást tűzi zászlajára.

A túlélő apródok döntéshelyzetbe kerülnek, választaniuk kell, hogy alkalmazkodnak a külső világhoz, amely azt követeli, hogy adják fel elveiket és engedjék magukat tárgyként használni, vagy megőrzik belső szabadságukat és elutasítják azt a szerepet, amelyet az elnyomók rájuk akarnak kényszeríteni.

Az apródok a függetlenséget választják, mert hitük és a Szondi iránti szeretetük és hűségük erre készteti őket. Ezzel elutasítanak egy másik magatartásmodellt, amit a török szolga képvisel, és amelynek lényege a meggyőződés és hűség nélküli „győzteshez húzás”. a körülményekhez való alkalmazkodás akár a lelkiismeret parancsa ellenében is.

A török követ magatartását, tetteit az motiválja, hogy urától, Alitól jutalmat vár, avagy haragjától és a büntetéstől fél. Ő nem érti a két apród viselkedését, mert a magyar ifjaknak a szeretet és a hűség a motivációjuk, és ő ezeket az érzéseket nem ismeri. Ő azt hiszi, egy dalnoknak mindegy, hogy kinek a győzelmét énekli meg, csak az számít, hogy költészetét művelhesse.

Ő nem lát bele a két apród lelkébe, érzéseibe, ő csak azt a hierarchiát ismeri, amelyben él, és amelyben az emberi viszonyok és érzelmek nem számítanak. Neki nincsenek biztos belső értékei, neki a két apród Alihoz édesgetése csak egy végrehajtandó feladat, amivel megbízták. Ő ennek a feladatnak a végrehajtása érdekében egy olyan játszmát játszik, amely jól rávilágít a hatalom természetére.

Ő nem szereti úgy Alit, ahogyan az apródok Szondit szerették, aki önzetlen pártfogójuk volt, és nem érti, hogy a két fiú azért viselkedik így, mert azonosultak azzal az értékrenddel, amit Szondi képvisel. Ez az értékrend a szabadságra és a hazához való hűségre alapul. Tágabb értelemben a keresztény egyszerűséghez (szemben a pogány érzékiséggel) és a magyar vitézi életformához való hűségre épül. Még tágabb értelemben a művészi önazonosságra épül.

Így a Szondi két apródja végeredményben két különböző erkölcsi világ, két egymásnak ellentmondó lelkület, két ellentétes értékrend összecsapását ábrázolja. Az apródok világa szeretetelvű belső világ, a török követé hatalomelvű külső világ. Annyira különböző ez a két világ, hogy nem létezhet köztük semmiféle érintkezés vagy párbeszéd.

A kompozíció is a párbeszéd lehetetlenségét képezi le, ezért van, hogy az apródok megszólalásai és a török követ megszólalásai két párhuzamos, egymástól független beszéd. Egyikük értékrendje sem érvényes a másik számára, így egymás szavai se jelentenek semmit.

Valójában nem is a szöveg, hanem a költemény szerkezete hordozza az igazi jelentést, amely éppen ez a párbeszédképtelenség.

A Szondi két apródja verselése időmértékes, ritmikája igazodik a költemény nyugtalanító, zaklatott menetéhez. Az egyes sorok eltérő szótagszámúak, váltakozó ritmusúak, izgatottságot sugallnak.

Arany minden strófában elhelyezett egy csonka verslábat az első három anapesztusi sor közepén, így éles cezúra (sormetszet) jött létre. Emiatt a cezúra miatt a strófák első három sora mindegy „kettétörik”, míg a negyedik sor gyors tempójú marad a rohanó anapesztusok miatt (csak néha lassítja egy-egy spondeus).

Tehát minden strófában az 1-3. sor anapesztusi sor, középen sormetszettel, és a 4. sor is anapesztusi sor, de sormetszet nélkül. A sorokat keresztrímek kapcsolják össze. Rím-és ritmusképlet: 11a 12b 11a 10b.