A török küldött mindent megtesz, hogy a két apródot Alihoz édesgesse. Az ő beszédmódja erősen metaforizált és jelzőkkel van tele, ami a pogány török világ érzéki, csábító és fenyegető jellegét érzékelteti.

A követ nem beszél a múltról, a csatáról, hanem a jelenre koncentrál és a jövő nagy lehetőségeivel hitegeti az ifjakat. Atyai jóindulattal magyarázza, hogy nem érdemes veszett ügyekhez ragaszkodni, aztán felkínál mindent, „mit csak terem a nagy szultán birodalma”. Előnyöket ígér, 0gazzal próbálja átcsábítani őket Alihoz, hogy azt ígéri, majd dúskálhatnak minden földi jóban.

Minden jóval, könnyű élettel, védelemmel kecsegteti őket cserébe azért, ha hazaárulók lesznek és a megszálló idegen hatalom szolgálatába állnak. Mert Ali szolgájának lenni azt jelentené, hogy a két magyar ifjú átáll a törökök oldalára.

A két apród eközben kezében lanttal siralmat énekel, és még csak az arcukat sem fordítják a küldönc felé. Nem hajlandóak még csak meghallani sem kecsegtető ajánlatait, amelyeket keletiesen színes stílusban ad elő (jó példa erre a színes stílusra a 10. strófa 2. sora: „Immár födi vállát bíborszinü kaftán”).

Akkor, amikor a hideg éjszakával ijesztgeti a két fiút, már burkolt fenyegetés lappang a török küldönc szavaiban: „Szél zendül az erdőn, – ott leskel a hold: / Idekinn hideg éj sziszeg aztán!” A közeledő éjszaka hideg szelét már ellenséges érzülettel emlegeti: rájuk akar ijeszteni, hogy megfagynak, ha nem jönnek vele Alihoz. De egyelőre még leplezi türelmetlenségét és indulatait.

Az apródok azonban ugyanúgy ellenállnak az ijesztgetésnek, ahogy az ígérgetéseknek is ellenálltak. Úgy folytatják dalukat, mintha meg se hallották volna, amit a török mond, mintha észre se vették volna, hogy ott van. Az általuk előadott ének hangvétele dicsőítő, magasztos, szinte Jézus szintjére emelkedik fel Szondi, aki a hazáért, a kereszténységért áldozta fel magát (ez a motívum Zrínyire emlékeztet).

Éles és durva váltások vannak a két szólam között, amelyek egyre határozottabbak. A küldönc hangja ugyanis egész más, mint a két apródé: amikor ő beszél, változik a költemény stílusa. A törökök számára Szondi csak egy gyaur basa volt, így a török szóhasználata sokkal köznapibb.

A török követ nagyon kitartó, mindenféle módon próbálja meggyőzni a két dalnokot. Megpróbál Szondira is hivatkozni: az ő akarata volt, hogy apródjai a török udvarba menjenek és Ali szolgái legyenek, de ez sem hat a két fiúra. A török taktikázása kelti és tartja fenn a versbeli feszültséget.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 8. oldalra!