Arany János (életútja: ITT) a magyar irodalom egyik legjelentősebb életművét hozta létre. Lírája sok évszázados irodalmi hagyományaink betetőzője és összegzője.

Nemcsak költő volt, hanem a Világos utáni magyar irodalmi élet egyik fő szervezője is, valamint drámafordító, tanulmányíró és kritikus. Tehát nemcsak költői, hanem tudományos, politikai és kritikai műveket is írt. Minden területen, amelyen dolgozott, maradandó értéket teremtett.

Irodalmi tevékenységét négy pályaszakaszra szokás osztani.

1. korszak: a pályakezdés évei (1845-49) – ekkor született első hosszabb epikus műve (Az elveszett alkotmány c. komikus eposz), melyet a maga szórakoztatására irt és utóbb elküldött a Kisfaludy Társaság pályázatára (1845).

1846-ban a Kisfaludy Társaság olyan népies elbeszélő költeményre írt ki pályázatot, melynek hőse a nép ajkán élő történelmi személy, erre a pályázatra készült a Toldi (1846), mely osztatlan sikert aratott.

A trilógiának tervezett Toldi-sorozat utolsó része, a Toldi estéje 1848-ban keletkezett. Ennek költői világa elégikusabb, mint a derűs, kiegyensúlyozott világképű első részé.

A szabadságharc alatt Arany többnyire mozgósító szándékú alkalmi verseket, népies helyzetdalokat írt, melyeken Petőfi hatása érződik (pl. Nemzetőr-dal, Rásüt az esthajnal…) – erkölcsi kötelességének érezte a nemzetet buzdító költő szerepének vállalását, de személyiségétől idegen volt az indulatos érzelmeket nagy közvetlenséggel kifejező verstípus, ezért ezek kevésbé sikeres alkotások.

Az 1. korszak termése:

• • líra: Nemzetőr-dal, Rásüt az esthajnal…
  • elbeszélő költemény: Az elveszett alkotmány, Toldi, Murány ostroma, Toldi estéje
  • ballada: Szőke Panni, Varró leányok, Rákócziné

2. korszak: a nagykőrösi évek (1851-60) – a Világos utáni válságérzet, a szabadságharc bukását követő megtorlások az elégikus létértelmezés felé fordítják Aranyt. Az egyensúlyhiány érzete, a romantika haladásképzetének megrendülése, a nemzeti azonosságvesztés élménye, az egészelvű világkép felbomlása rezignált, lemondó szemlélethez vezetett.

Ebben a korszakában Arany hosszabb verses epikai művet nem nagyon írt, költészetében a ballada műfaj került előtérbe. A líra felé fordulása már korábban megkezdődött, a rezignált, elégikus hang már a Toldi estéjében megjelent. Költeményeiben a harmóniavesztést, eszmény és valóság ellentétét, a lét lefokozottságának tapasztalatát fejezte ki.

Még egy jelenség hozzájárult a rezignált hang uralkodóvá válásához: a XIX. század második felében a nemesi rétegek polgárosodni kezdtek, és számukra az irodalom elvesztette korábbi kiemelt szerepét. A felvilágosodás és a reformkor időszakával szemben az emberek most már a költői fikció helyett a valóságos életet helyezték előtérbe. Az igazságot akarták hallani az életről, a világról, márpedig a valóság a költészetnek nemigen adott lehetőséget arra, hogy pozitív értékeket mint valóságos értékeket mutasson fel.

A 2. korszak termése:

• líra: Évek, ti még jövendő évek; Letészem a lantot; Írószobám; Ősszel; Kertben; A világ; Visszatekintés; A lejtőn; Az örök zsidó
• elbeszélő költemény: Bolond Istók (első ének); A nagyidai cigányok
• ballada: V. László; Ágnes asszony; Mátyás anyja; Zách Klára; Szondi két apródja; Pázmán lovag; A walesi bárdok

A pályaképnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 2. oldalra!