Irodalmi munkássága

1842-ben Arany volt debreceni iskolatársa, Szilágyi István a nagyszalontai gimnáziumhoz került rektornak, és a régi ismeretség okán mindennapos vendég lett Aranyék házánál. Szilágyi ekkor már ismert irodalmár volt, költői művei révén a Kisfaludy Társaság, nyelvtudományi dolgozatai révén pedig az Akadémia is jutalomban részesítette.

Szilágyi önművelésre buzdította Aranyt, és rábeszélte, hogy foglalkozzon irodalommal. Az ő buzdítása, példálózása, serkentő hatása és sikerei élesztették fel Arany szunnyadó irodalmi ambícióit. Újra elkezdett görög irodalommal foglalkozni (Szophoklész), és egy Szilágyitól kapott angol nyelvtankönyv segítségével tanult angolul is (Shakespeare, Byron).

1843 nyarán hivatalos útra kellett mennie Pestre és Bécsbe, ez is tágította látókörét.

1844-ben Szilágyi elhagyta Nagyszalontát, de kapcsolatuk nem szakadt meg, sűrűn leveleztek.

Arany 1846-ban jelent meg először a nyilvánosság előtt az Életképek hasábjain két elbeszéléssel (Egy egyszerű beszélyke, Hermina).

Közben más téma is foglalkoztatta. Inkább csak hobbiból egy hexameteres szatirikus eposzt kezdett írni Rák Bende címmel, amelyet az 1845. évi vármegyei mozgalmak tapasztalatai ihlettek. Arany a bosszúságát öntötte ki a műben, amely végül Az elveszett alkotmány címet kapta.

A Kisfaludy Társaság épp ekkor hirdetett pályázatot vígeposzra, így Arany gyorsan befejezte a művet és beküldte a pályázatra. El is nyerte a kitűzött 25 aranyat 1846-ban, maga mögé utasítva öt pályatársát. Már ekkor tisztában volt pályaműve fogyatékosságaival, hibáival. Ám három bírálója közül (Stettner, Erdélyi János és Vörösmarty Mihály) csak Vörösmarty ítélte meg negatívan, főleg nyelvezete miatt.

A cenzúra nem engedte kiadásra, így végül csak 1849-ben jelent meg a Kisfaludy Társaság Évlapjai VII. kötetében.

1846-ban a Kisfaludy Társaság népies költői beszélyre (elbeszélésre) írt ki pályázatot, amelynek hőse a magyar nép ajkán élő történelmi személy (pl. Mátyás király, Toldi Miklós) kellett legyen. Arany erre a pályázatra írta meg Toldi című művét, mellyel költői tehetségének nemesebb erejét akarta megmutatni.

A 12 énekes elbeszélő költemény 13 másik pályaművet utasított maga mögé. A Kisfaludy Társaság 1847. január 23-i ülésén magasztaló, dicsérő bírálatok közepette Aranynak ítélte az első díjat, melynek összegét 15 aranyról 20 aranyra emelték.

A Toldi felbukkanása a pályázaton és nyomtatásban való megjelenése (1847 májusában) egyaránt nagy irodalmi esemény volt. Nemcsak a pályabírák (Vörösmarty, Garay, Gaál József, Tóth Lőrinc, Bártfay László) hanem minden kritikus feltétlen elismeréssel adózott neki.

Arany János személye fölkeltette írótársai érdeklődését, meg akarták őt ismerni. Petőfi Sándor 1847. február 7-én költeményben magasztalta és baráti jobbot nyújtott neki. Ennek nyomán megszülető barátságuk az utolsó pillanatig bensőséges és zavartalan volt.

A Toldi sikere döntő hatással bírt Arany későbbi pályájára. Ettől kezdve az volt élete legfőbb célja, hogy lelkének kincsesbányáját a magyar nemzeti költészet érdekében kiaknázza.

Már 1847-ben hozzákezdett az öreg Toldi Miklós történetének megírásához, és 1848-ban el is készült a Toldi estéje, azonban csak jóval később, 1854-ben került kiadásra. A kritika és a közönség is hasonló elismeréssel fogadta, mint korábban a Toldit.

A Toldi és a Toldi estéje című művekkel Arany nagyrészt ki is merítette Ilosvai Selymes Péter Toldi-meséjét. Barátai biztatták, buzdították, hogy írja meg Toldi férfikorának történetét is. Saját alkotókedve és sikerei is szinte kötelezővé tették számára ennek a feladatnak az elvégzését. Így még 1848-ban hozzákezdett a trilógia középső részéhez, melyet csak 30 év múlva sikerült befejeznie.

A Kisfaludy Társaság új pályázatára („készíttessék költői beszély, melynek tárgya Szécsi Mária”) megírta a 4 szakaszból álló Murány ostromát, amely Wesselényi (nála Veselényi) Ferenc és Szécsi Mária ismert szerelmi történetét dolgozza fel. A témát korábban Gyöngyösi István (Murányi Vénus) és Kisfaludy Károly (Szécsi Mária) is megírták.

A történetet Arany a Mednyánszky-féle német nyelvű mondagyűjteményből merítette. Alapeszméje az, hogy a nőben előbb-utóbb a női természetnek, elhivatottságnak kell győzedelmeskednie. Nyelve szerencsésen egyesíti a népies és az irodalmi nyelvet.

Végül Arany mégsem küldte be művét a pályázatra. A Murány ostroma közös megállapodásuk szerint baráti versenymű maradt Petőfi és Tompa Mihály Szécsi Máriájával szemben.

Közben kisebb költeményei is jelentek meg az Életképek és a Pesti Divatlap c. folyóiratokban.

1848 februárjában a Kisfaludy Társaság tagjai közé választotta. Ez a Toldi sikerének volt köszönhető: Arany teljesen bekapcsolódhatott a kor irodalmi életébe.

Ragyogónak ígérkező, felfelé ívelő pályáját az 1848-as események akasztották meg.

Az életrajznak még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 4. oldalra!