2. rész 3. fejezet

Eltelik egy év, ismét nyár van. Meursault ügyének tárgyalását júniusra tűzik ki, és az ügyvéd szerint két-három napig tart majd. Az esküdtszék sietni fog, mert nem Meursault ügye lesz a legfontosabb az ülésen: rögtön utána egy apagyilkos ügyét fogják tárgyalni.

Meursault-t egy nap reggel 8-kor viszik a törvényszékre. A terem zsúfolásig tömve van. A csendőrök szerint azért jött el ekkora tömeg, mert az újságok megírták az esetet. Kicsit el is túlozták az ügyet, mert a nyár rossz évszak az újságoknak: csak az apagyilkosságról és erről az ügyről tudnak írni valamit. Az újságírók arca gúnyos, kivéve egy fiatalabbat, aki fürkészve nézi Meursault-t.

A levegő már az elején is fullasztó, az ablakok zárva vannak.

Meursault arra gondol, a társadalom bűnösként kezeli a furcsa embereket: „Csak egy benyomásom volt: villamosban állok, egy pad előtt, s a névtelen utasok mind az új érkezőt lesik, hogy kikémleljék a furcsaságait. Tudom, ostoba gondolat volt, mert hisz itt nem a furcsaságot, hanem a bűnt kutatták. De hát a különbség nem nagy, s csakugyan ez volt a gondolatom.”

Ügyvédje arra utasítja Meursault-t, hogy amikor az elnök kihallgatja, csak röviden feleljen a kérdésekre, és a többit bízza őrá.

Az elnök olyan dolgokról is kérdezi Meursault-t, amelyeknek látszólag semmi közük a gyilkossághoz:

Miért tette be az anyját az öregek otthonába? Meursault azt feleli, azért, mert nem volt rá pénze, hogy otthon tartsa és ápoltassa.

Nehéz döntés volt-e? Meursault azt válaszolja, neki és az anyjának már nem volt mondanivalójuk egymás számára.

Ekkor az ügyész kérdései következnek, aki azt akarja tudni, hogy Meursault azzal a szándékkal ment-e vissza a forráshoz, hogy megölje az arabot. Meursault nemmel felel.

Akkor miért volt nála fegyver és miért épp a forráshoz ment vissza? Meursault azt feleli, csak véletlenségből.

Ekkor a tárgyalást berekesztik, Meursault-t visszaszállítják a börtönbe, ahol ebédet kap, aztán visszaviszik a törvényszékre. Délután zajlik le a tanúk kihallgatása.

A forróság még nagyobb, mint délelőtt, mindenki legyezi magát.

Az első tanú a menhely igazgatója, aki elmondja, hogy Meursault anyja panaszkodott, amiért a fia betette a menhelyre, de ez nem szokatlan: a lakók mindig panaszkodnak a hozzátartozókra.

Azt is elmondja, hogy Meursault az anyja temetésén meglepően nyugodt volt, nem sírt, nem akarta megnézni a holttestet, és úgy ment el, hogy nem imádkozott az anyja sírjánál. Ráadásul a temetkezési vállalat egyik emberétől az igazgató azt hallotta, hogy Meursault nem tudta, hány éves volt az anyja.

Az ügyész diadalmas tekintettel néz Meursault-ra, akinek sírhatnékja támad attól, hogy mennyire gyűlöli őt itt mindenki.

A következő tanú a menhely kapusa, aki elmondja, hogy Meursault aludt a virrasztáskor, dohányzott az anyja koporsója mellett, sőt, még tejeskávét is ivott. Erre az egész terem egyszerre felháborodik, a kapussal kétszer is elmondatják a tejeskávé és a cigaretta történetét.

Az ügyvéd megkérdezi, dohányzott-e a kapus is Meursault-val, mire a kapus szégyenkezve azt feleli, hogy Meursault megkínálta cigarettával, és ő nem merte visszautasítani. Meursault ezt az állítást megerősíti, mire a kapus elmondja, hogy a tejeskávéval viszont ő kínálta meg Meursault-t.

Az ügyvéd szerint ez fontos részlet, az ügyész azonban kijelenti, hogy egy idegen nyugodtan megkínálhat tejeskávéval egy gyászoló fiút, a gyászoló fiúnak azonban nem lett volna szabad azt elfogadnia.

A következő tanú Thomas Pérez, aki elmondja, hogy nem látta, mit csinált Meursault a temetés napján, mert annyira búsult, hogy nem tudott másra figyelni, sőt még el is ájult.

Az ügyész megkérdezi tőle, látta-e Meursault-t sírni, Pérez nemmel válaszol. Az ügyvéd megkérdezi, látta-e, hogy Meursault nem sír, mire Pérez megint nemmel válaszol. A közönség nevet.

Csak mert Pérez nem látta sírni Meursault-t, nem biztos, hogy Meursault egyáltalán nem sírt. Az ügyvéd szerint az egész per ilyen: minden igaz és semmi sem igaz.

Öt perces szünet következik, mely alatt védője biztatja Meursault-t, hogy minden rendben.

A következő tanú Céleste, aki a védelem tanúja. Elmondja, hogy Meursault a vendége és a barátja is, és bár zárkózott természetű, talpig férfi. Mikor megkérdezik, hogyan vélekedik Meursault tettéről, Céleste szerencsétlenségnek nevezi: „Mindenki tudja, hogy mi az. Ennek ki vagyunk szolgáltatva. Énszerintem ez szerencsétlenség.”

Szeretné tovább védelmezni Meursault-t, aki hálás neki ezért, de az elnök azt mondja, ők épp azért vannak itt, hogy az ilyen „szerencsétlenségek” felett ítélkezzenek, és elküldi Céleste-et.

A következő tanú Marie, aki nagyon ideges. Az ügyész kifaggatja, mióta tart a viszonya Meursault-val, és mikor Marie megmondja a dátumot, kiderül, hogy az pontosan Meursault-né temetésének másnapja.

Mi történt azon a napon? A lány először nem akar felelni, de az ügyész addig erősködik, hogy végül elmondja, hogy fürödni mentek, aztán moziba, végül Meursault lakására. Az ügyész azt is megkérdezi, milyen filmet láttak. Mikor kiderül, hogy egy Fernandel-filmet, csend lesz a teremben.

Az ügyész összegzi, hogy ezek szerint Meursault az anyja halálának másnapján fürödni ment, felszedett egy nőt s nevetni tudott egy komikus filmen. Marie zokogni kezd és védeni Meursault-t, mire kivezetik a teremből.

Ez a vallomás végleg elintézi Meursault-t: utána már hiába szólítja az ügyvéd Massont, aki szerint Meursault becsületes ember, és hiába Salamanót, aki elmondja, Meursault milyen jó volt a kutyájához, az emberek nem hallgatnak egyikre sem, mert már elkönyvelték magukban Meursault-t gazembernek.

Az utolsó tanú Raymond, aki ha lehet, még többet árt Meursault-nak, pedig segíteni akar neki. Amint megjelenik, máris hangoztatja, hogy Meursault ártatlan. Erre az elnök letorkolja, hogy akkor beszéljen, ha kérdezik.

Raymond megerősíti, hogy Meursault csak véletlenül volt ott a tengerparton a gyilkosság napján, de az ügyész rámutat, hogy a levél, amelyet Raymond a volt barátnőjének (az áldozat húgának) küldött, Meursault keze írása. Raymond szerint ez is véletlen, mire az ügyész kijelenti, hogy túl sok a véletlen ebben a történetben.

Ezután az ügyész nagyon fekete képet fest Raymond-ról, akinek rendőrségi ügye is volt, amiért megverte a volt barátnőjét, és Meursault nemcsak hogy nem lépett közbe a veréskor, de még a rendőrségen is tanúskodott Raymond mellett.

A hab a tortán, amikor kiderül, hogy Raymond, aki raktárosnak mondja magát, valójában selyemfiú. Rossz fényt vet Meursault-ra, hogy a legjobb barátja egy ilyen alak.

Az ügyész szerint Meursault nemcsak barátja, hanem cinkosa is Raymond-nak, egy erkölcsi szörnyszülött, aki anyja halála másnapján kicsapongásait űzte, és ok nélkül embert ölt.

Az ügyvéd, amikor végre szót kap, felteszi a kérdést: végső soron mivel vádolják Meursault-t: azzal, hogy eltemette az anyját, vagy azzal, hogy megölt valakit?

De az ügyész szerint a két ügy között mélységes és drámai összefüggés van: Meursault a bűnös szívével sírba vitte az édesanyját. Az ügyvéd erre meginog.

A tárgyalást felfüggesztik és Meursault-t visszaviszik a börtönbe.

Az olvasónaplónak még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 10. oldalra!