Albert Camus: Közöny (olvasónapló)
2. rész 4. fejezet
Meursault úgy érzi, a tárgyaláson többet beszélnek őróla, mint a tettről, amit elkövetett. A vádbeszéd és a védőbeszéd közt alig van különbség: az ügyész is és az ügyvéd is bűnösnek találja, csak az ügyvéd mentségekkel, az ügyész pedig mentségek nélkül.
Meursault-t az is zavarja, hogy őt teljesen kihagyják az egészből, mintha nem is az ő ügye volna. Az ügyvéd szerint jobb, ha hallgat, nem engedi közbeszólni.
Az ügyész azt próbálja bizonyítani, hogy Meursault előre megfontolt szándékkal gyilkolt. A Raymond exének szóló levelet is azért írta, hogy tőrbe csalja a lányt és kiszolgáltassa a kétes erkölcsű Raymond-nak. A tengerparton pedig Meursault hívta ki Raymond ellenfeleit, és a revolvert azért kérte el barátjától, hogy megölje az arabot. Tehát mindent előre kitervelt.
A következő dolog, amit az ügyész bizonyítani akar, hogy Meursault hidegvérrel ölt, nem volt semmi átmeneti őrület, öntudatlan, módosult tudatállapot vagy hirtelen felindulás a dologban. Azzal érvel, hogy a vádlott értelmes ember, és Meursault furcsának találja, hogy az értelem, ami alapvetően erény, az ő esetében rossz tulajdonság lett.
Az ügyész másik érve a hidegvérűség mellett az, hogy Meursault a tárgyaláson is végig közönyösen viselkedett: látszik rajta, hogy nem bánta meg, amit tett.
Ezután az ügyész Meursault lelkéről kezd beszélni, amely szerinte üres, semmilyen erkölcsi elv iránt nem fogékony: „szíve olyan üres, hogy abba a társadalom is belebukhat”, ezért nem szabad vele elnézőnek lenni.
Végül az ügyész emlékezteti a hallgatóságot, hogy legközelebb egy apagyilkos ügyét fogják tárgyalni, de annak a bűne kevésbé irtózatos, mint Meursault hallatlan közönye, aki „erkölcsi gyilkosa” a saját édesanyjának, ami nem áll távol az apagyilkosságtól, sőt, igazolja azt: „Kijelentem, hogy ez az ember, aki itt ül a vádlottak padján, felelős azért a gyilkosságért, amely majd holnap kerül tárgyalásra.”
Az ügyész szerint Meursault-nak nincs joga a könyörülethez, mert azt sem tudja, mi az. Könnyű szívvel kér halált Meursault fejére, mert még sose érezte a halálbüntetést jogosabbnak.
Meursault ekkor már kábult a melegtől, alig tud figyelni, mégis meglepi az ügyész acsarkodása.
Az elnök megkérdezi tőle, akar-e mondani valamit. Ekkor felkel és vaktában annyit mond, hogy sosem akarta megölni az arabot, mire az elnök leinti, hogy ezek csak szavak, bizonyítani nem tudja. Viszont jó lenne, ha megmondaná, miért ölte meg az arabot. Erre Meursault zavartan azt mondja, hogy az egész a nap miatt volt. A teremben nevetni kezdenek.
Az ügyvéd beszéde délután kerül sorra. Meursault-nak nem tetszik, hogy az ügyvéd első személyben beszél róla, úgy érzi, ezzel elvonja őt az ügytől és a helyére telepszik. És nevetségesnek is tartja.
Az ügyvéd kevésbé jó szónok, mint az ügyész. Ő is sokat beszél Meursault lelkéről, igazolni igyekszik, hogy jó és becsületes ember, aki azért tette be az anyját a menhelyre, mert ő maga már nem tudott róla otthon megfelelően gondoskodni.
A temetésről az ügyvéd nem beszél, és ez a hiány feltűnik Meursault-nak, aki egyre jobban szédül, és már csak azt várja, hogy mielőbb vége legyen.
Kinn már sötétedik, mikor az esküdtek elvonulnak tanácskozni. Háromnegyed órát kell várni az ítélethozatalra, ezalatt az ügyvéd megnyugtatja Meursault-t, hogy legfeljebb néhány év börtönt vagy fegyházat fog kapni.
Az ítéletet az elnök hirdeti ki. Meursault-t bűnösnek találták, ezért fejét fogják venni egy köztéren a francia nép nevében.
Amikor az elnök megkérdezi, van-e valami mondanivalója, Meursault azt feleli, nincs, ezután elvezetik.
Az olvasónaplónak még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 11. oldalra!
Hozzászólások
Albert Camus: Közöny (olvasónapló) — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>