Kufstein hatása Batsányi életére és költészetére
Batsányi politikai nézetei
A magyar művelődéstörténetnek azzal a korszakával, amelyről most szó lesz, kicsit mostohán bánik a köztudat: alakjait jobbára csak névről ismerjük. Ha például a nemzeti nyelvért való küzdelemről hallunk, akkor Kazinczy és a nyelvújítás jut eszünkbe, pedig sokan küzdöttek a magyar nyelvért Kazinczy munkássága előtt is.
A magyar felvilágosodás első korszakában, amely 1772-től 1795-ig tartott, érkeztek az országba az európai felvilágosodás eszméi. Volt egy szűk nemesi réteg, amely a francai felvilágosítókkal levelezett, és Mária Terézia királynő testőrségében is egy fiatal, agilis, irodalommal is foglalkozó magyar nemesi kör, amelynek a tudata kitágult és felelősséget kezdett érezni Magyarországért.
Ezt a nagyrészt nemesekből álló értelmiséget megosztotta az 1780-ban trónra lépő II. József, a „kalapos király”, aki kétélű politikát folytatott: egyrészt felvilágosult intézkedéseket hozott, amelyek a magyar társadalom polgárosodását is elősegítették, másrészt viszont németesíteni kezdett, amivel lassú sorvadásra ítélte az amúgy is rossz helyzetben levő magyar nyelvet.
Így aztán a 18. század vége felé a hazai írócsoportok törekvéseiben ellentétbe került egymással két nagyon fontos dolog: a nemzet érdeke és a haladás.
Volt, aki a nemzeti ellenállást választotta és a nemzeti függetlenséget, a magyar nyelvet és szokásokat védte a Habsburgok németesítő törekvéseivel szemben, de társadalmi téren ragaszkodott a nemesi kiváltságokhoz, amivel akadályozta a polgári átalakulást. A nemzeti ellenállás hívei közé tartozott Batsányi is, ami érdekes, mert ő maga nem volt nemes, csak közember.
És ezzel szemben volt, aki inkább a polgárosodást tartotta fontosnak, és amennyiben a Habsburg uralkodó haladó felvilágosult politikát folytatott (mint II. József), megbékélt Bécs uralmával. Ez a csoport nem ismerte fel az udvar németesítő törekvéseinek veszélyét. Érdekes módon ebbe körbe tartozott a magyar nyelv megújítója, Kazinczy Ferenc is.
Batsányi és Kazinczy politikai nézetkülönbségük miatt össze is vesztek…
Aztán a nagy francia forradalom (1789) hatására további radikalizálódás következett be a magyar társadalmi tudatban. Martinovics Ignác titkos szervezkedésbe kezdett.
A Martinovics-féle magyar jakobinus mozgalom volt az, amely felismerte, hogy a kor két fő problémáját egymással párhuzamosan, egyidőben kell megoldani. Tehát egyszerre akartak nemzeti függetlenséget és polgárosodást is. Így nem csoda, ha az 1790-es években haladó íróink többsége kapcsolatba került a jakobinus eszmékkel. Egy részük, mint Batsányi is, a nemesi ellenállás eszméi felől fejlődött tovább a forradalmi eszmék felé.
A nemesi ellenállással egyébként Orczy Lőrinc és családja révén került kapcsolatba a költő, és egyetértett a II. József halála után szervezkedő magyar nemesi ellenzék céljaival. Ugyanakkor a plebejus származású, ráadásul elég temperamentumos és nyers modorú Batsányi már társadalmi hátterénél fogva is egyedülálló jelenségnek számított ebben a művelt és kifinomult nemesi miliőben.
Aztán jött az 1790-91-es országgyűlés, amely nagy csalódást és elkeseredést okozott a haladó erők körében. Az történt ugyanis, hogy a magyar nemesség, mivel sikerült az új uralkodót, I. Lipótot rábírni arra, hogy ismerje el a nemesi kiváltságokat, megalkudott, és feladta a legfontosabb célokat: se Magyarország nagyobb önállóságát, se mélyreható társadalmi-gazdasági reformokat nem sikerült elérni.
Csak annyit értek el, hogy kiváltságaikat a király szavatolta, de az alkotmányosság látszata legalább megmaradt. Aztán 1791-ben meghalt II. Lipót, és I. Ferenc trónra lépésével még az alkotmányos látszat is megszűnt. Az új uralkodó és miniszterei nyíltan semmibe vették a magyar érdekeket, és nyílt abszolutizmust vezettek be. A légkör egyre nyomasztóbb lett.
Ebben a kiábrándulást hozó időszakban szerkesztette Batsányi a Magyar Museum című lapot, amelynek minden példánya hatalmas érdeklődést keltett és nagy visszhangja volt. Az akkori magyar szellemi élet minden területére eljutott, és bár irodalmi folyóirat volt, nemcsak költői műhelygondokkal foglalkozott, hanem például a magyar nyelv aktuális problémáival is.
1792 decemberében Batsányit feljelentették A franciaországi változásokra című verséért, és ettől kezdve a költő „különlegesen veszedelmes versek” írójaként volt számon tartva.
A látó című vers elemzésekor említettem, hogy Batsányi verseibe többször is beleolvasták a nemesi kiváltságok elleni izgatást, és hogy forradalomváró eszméinek Magyarországon akkor még nem volt meg a történelmi bázisa. Az ott írtakhoz most csak azt tenném hozzá, hogy Batsányi hazafogalma egyértelműen támadja a rendi Magyarország ideológiai alapját.
A költő nem volt olyan helyzetben, hogy megengedhette volna magának az éles kritikát a feudális társadalmi viszonyokkal szemben, de ha hazafogalmának mélyére nézünk, feltűnik az eszme rousseau-i magja. Szerinte ugyanis az ember igazi és magasrendű boldogságát legjobban a haza javára végzett tevékenység szolgálja.
Batsányi politikai nézeteit illetően még azt is meg kell említenünk, hogy nemcsak a francia forradalom eszméinek volt feltétlen híve, hanem Napóleonnak is. Azt remélte, a francia császár segítségével létrejöhet a Habsburgoktól független magyar állam. Feltétlenül számított rá, hogy ez bekövetkezik. Csalódnia kellett, de vajon rossz lett volna az országnak, amit akart?
A hazai bonapartizmus társadalmi minőségéről lehet vitatkozni, de az tény, hogy a franciák segítségével Magyarország függetlenné válhatott volna Ausztriától, és abban a viszonylagosan nyugodt külpolitikai légkörben, amit a francia hegemónia biztosított, meg lehetett volna tenni a szükséges lépéseket a rendiség megszüntetése és a polgárosodás irányában.
Az, hogy Napóleon bukása után mi történt volna, más kérdés, de én úgy látom, ez egy elszalasztott lehetőség volt, amit talán nem szalasztottunk volna el, ha Magyarországon többen gondolkodnak úgy, mint Batsányi.
A magyar bonapartizmus legrangosabb irodalmi emléke egyébként Batsányi Der Kampf című műve, amely egy németül írt bölcseleti költemény és értekezés. Hihetetlen, de először 1967-ben jelent meg magyarul, 157 évvel a keletkezése után!
Ez már aligha írható a minden szabad szótól rettegő Ferenc császár vérfoltos számlájára… Nyilvánvaló, hogy a magyar politikai és tudományos hivatalosság szándékosan hagyta ilyen sokáig homályban a túlzottan is lázító munkát. Azt a munkát, amelyet maga Batsányi a legfontosabb alkotásának tartott…
A lap aljára értél, a folytatáshoz kattints a 3. oldalra!
Hozzászólások
Kufstein hatása Batsányi életére és költészetére — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>