Csokonai Vitéz Mihály: Konstancinápoly (verselemzés)
Abból a pénzből, amiből most díszes templomokat építenek az egyház tekintélyének emelésére, abban a boldog jövőben majd a szegényeket fogják segíteni:
Eloszlanak a szent s a panaszos hangok,
Boldogító érccé válnak a harangok.
Azzal sok száz embertárson segítenek,
Amin most egy cifra tornyot építenek.
Figyeljük meg, hogy ismét akadt egy szó, amely újfent arról árulkodik, hogy a költő nem a muzulmánok, hanem a keresztények számára jósolja ezt a boldog jövőt. Erre a harangok említése utal, amelyeknek a keresztény vallásban van jelentősége (déli harangszó).
Csokonai rendületlenül hisz ebben az utópisztikus, boldog korban, amely azonban, úgy érzi, csak több száz év múlva jön majd el.
Siess, késő század! jövel, óh boldog kor!
Én ugyan lelketlen por leszek már akkor,
E tekintetben nem volt olyan optimista, mint Batsányi János, aki A látó című versében még a századforduló előtt remélte egy ilyen kor eljövetelét.
Csokonai ismerte saját kora kiábrándító valóságát, így nem remélte, hogy ő még meg fogja érni a felvilágosodás eszméinek diadalát.
A himnikus, emelkedett jövendölés az egész emberiség dimenziójában jelent meg és optimista, bizakodó hangot ütött meg, ám a verset záró sorok már személyesebbek, visszafogottabbak és elégikusabbak:
De jöttödre vígan zengem énekemet:
Vajha te csak egyszer említnél engemet
Úgy e bagoly világ ám rémítne tőle,
Nemes útálással halnék ki belőle.
Csokonai saját halálát villantja fel az utolsó sorban, mondván: „nemes útálással” akarja elhagyni azt a világot, amit ismert, és amit nem szeretett: saját korát.
Hozzászólások
Csokonai Vitéz Mihály: Konstancinápoly (verselemzés) — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>