Csokonai és Lilla (Vajda Julianna) szerelmének története
Annyi bizonyos, hogy a költő nem haragudott meg rá, sőt, magában mentegette őt. Haláláig megőrizte szívében Lilla képét, s verseiben halhatatlanná tette. 1800-ban, amikor a lány már két éve a dunaalmási kereskedő felesége volt, elküldte neki dedikálva nyomtatásban megjelent könyvecskéjét, egy kis, rózsaszín selyemkötésű kötetet, amely jelenleg a Széchényi Könyvtár tulajdona. A kötet egy 45 strófás költeményt tartalmaz, melyet Csokonai egy lakodalom alkalmából írt, s amelynek címe: A szépség ereje a bajnoki szíven.
Ezt írta Vajda Juliannának az első oldalra: „Elfelejthetetlen Angyalom – Vedd ezt a kis könyvet azzal a szívvel, amilyennel ajánlom, s emlékezz meg írójáról, aki miattad siet a halálhoz, akit Te hidegebben fogadsz, mintsem érdemelné. Élj vígan! – Csokonai.”
Nem tudjuk biztosan, de valószínű, hogy Lilla házasságkötése után a költő egyszer még felkereste őt. 1801-ben vagy 1802-ben Csokonai A tavasz című Kleist-fordításkötetének kiadása ügyében Komáromban járt, ekkor vélhetőleg meglátogatta egykori szerelmét Dunaalmáson.
A legenda szerint – melyről az irodalomtörténészek később kiderítették, hogy valós esemény – Csokonai egy pecsétgyűrűt is ajándékozott Lillának, aki azt élete végéig megőrizte. 1797 november végén (tehát akkor, amikor még udvarolt a lánynak) a költő elküldte édesapja pecsétgyűrűjét Lillának. A szerelmi történet két főszereplőjének halála után a becses emléktárgyat, hogy fennmaradjon az utókornak, Vajda Julianna rokonai Debrecenben, Csokonai szülővárosában akarták elhelyezni, ahová el is mentek, s végül a gyűrűt a debreceni Csokonai-körnek adták át. Ma a Déri Múzeum Irodalmi Tára őrzi.
Kevesen teszik fel a kérdést, milyen lehetett Lilla további sorsa: miután Csokonai életében szerepe véget ért, már nem szól róla a fáma. Pedig érdemes lenne tudni, vajon boldog lett-e a nő, akit a költő annyira szeretett.
Lilla élete házassága után
Lévai Istvánné, született Vajda Julianna Dunaalmás mezővárosban élte le élete nagyobbik részét. Házában ma Csokonai-Lilla Emlékszobát találunk. A kis múzeumban van összegyűjtve mindaz, ami szerelmükre emlékeztet: használati tárgyak, levelek, ruhák, dokumentumok, Csokonai-kötetek…
Vajda Péter nem csalódott várakozásában: lányának nem kellett szűkölködnie. Viszont azt is meg kell jegyezni, hogy Lévai István, a dunaalmási fakereskedő, a házasságkötés idején egyáltalán nem volt még gazdag. Erről maga Vajda Julianna írta a következőket: „…napfényű igazság, hogy midőn Lévai István nőül vett engem, semmije sem volt… Tagadhatatlan az is, hogy csekély vagyonunkat Komárom városában, – Almáson házunkat, szőlőinket, iparunkat szerzettük, gyarapítottuk.”
Lillát tehát a szegény költővel szemben a szintén szerény jövedelmű kereskedőhöz adták, valószínűleg azért, mert az apa Lévai Istvánban látta meg azt a képességet, hogy a lányával adott nagyon jelentős hozományt gyarapítani tudja. Ez valóban így is történt: a férj végrendeletében két házról és három szőlőről esik szó, ami a korban egyáltalán nem számított csekély vagyonnak. Határozottan jólétre vall az is, hogy Lilla 1825-ben ezüstkelyhet adományozott a dunaalmási református egyháznak – ilyesmit nem mindenki engedhetett meg magának akkoriban.
Negyvenkét évi házasság után Julianna asszony megözvegyült. Férje síremlékére a következő feliratot vésette: „Emberbarát, hív férj. E sírkövet emelte hív párja Ns [=nagyságos] Vajda Júlianna Assz.” Ezek a szavak zavartalan házaséletről tanúskodnak. Ezt Julianna egyik kérvényében is megerősíti: „…Lévai István elhunyt férjem, kivel negyvenkét évig a köztudomás szerint legszebb béke és egyetértésben töltém mindenkor életem napjait.” Őszinteségében nem kételkedhetünk.
Mit tehetett Vajda Julianna mást, mint hogy a kor szokásának megfelelően alkalmazkodott a helyzethez, s becsületes házastársa lett a szülők által választott férjnek?
Boldog azonban nem volt. Férje, mint afféle kereskedő ember, sokat volt távol, s a közel 15 év körkülönbség sem kedvezett kapcsolatuknak. Ráadásul Lilla gyakran betegeskedett. Erre számos utalást találunk, saját maga is írta, hogy „terhes nyavalyákban sínylődvén” töltötte napjait. De legnagyobb szomorúsága mégiscsak az volt, hogy nem lehetett gyermeke. Ez a sötét árnyék, amely életére borult, talán férjével való kapcsolatát is befolyásolta.
Talán meg is mérgezte ezt a kapcsolatot… Lévai István ugyanis végrendeletében ingatlanjai nagy részét nem a feleségére, hanem testvére fiára hagyta. Azt a tisztes vagyont, amit házasságuk alatt együtt szereztek, s amelyet Vajda Julianna hozománya alapozott meg! Az özvegyen maradt Lilla természetesen bírósági úton támadta meg elhunyt férje igazságtalan, bántó végakaratát, melyből nyolc évig tartó per lett. A pert végül megnyerte.
Férje halála után négy évig volt özvegy, majd 1844-ben másodszor is férjhez ment. Biztos támaszra, megértő társra vágyott. Választottja, Végh Mihály református esperes korban hozzáillő, tekintélyes ember volt, de hogy jellemben, gondolkodásban mennyire illettek össze, afelől kétségeink lehetnek. Kapcsolatuk ugyanis zátonyra futott. Lilla élete utolsó éveiben elhagyta férjét: annak parókiájáról, Hetényből visszaköltözött Dunaalmásra, s ott is halt meg.
A lap aljára értél, a folytatáshoz kattints a 7. oldalra!
Hozzászólások
Csokonai és Lilla (Vajda Julianna) szerelmének története — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>