Csokonai és Lilla (Vajda Julianna) szerelmének története
1798. január 20 körül érkezett vissza Komáromba, és ismét pártfogókat keresett. Levelet írt gróf Festetics Györgynek, s jelentkezett az újonnan alapított mezőgazdasági akadémiára, a keszthelyi Georgiconba professzornak. Biztosra vette, hogy kedvező választ kap, de a gróf elutasította.
Ennek oka az volt, hogy Festetics akkor már a piarista atyáknak ígérte oda a katedrákat (de gondolhatjuk, hogy egyébként se volt felvillanyozva a lehetőségtől, hogy egy földönfutó éhenkórász professzort alkalmazzon).
Itt jegyezzük meg, hogy Csokonai álláskeresése úgyszólván reménytelen volt, mert a debreceni kicsapatás és kiátkozottság miatt a rossz híre megelőzte őt (a magyar reformátusság hírcsatornái az egész országot behálózták). Festetics gróf később támogatta anyagilag, akárcsak a kor egyik legkiválóbb magyar főrendje, gróf Széchényi Ferenc, de állást egyikük se adott neki.
Pedig évekkel később, 1802-ben, amikor háza leégett a debreceni tűzvészben és az anyagi romlás szélére került, Csokonai egy hosszú, esengő levélben valósággal könyörgött Széchényinek, hogy alkalmazza őt az újonnan alapított Nemzeti Könyvtárban – a mai Széchényi Könyvtárban –, és az írnoki munkával is megelégedett volna. A gróf azzal az indoklással utasította el, hogy már gyermekei nevelőinek ígérte oda a könyvtár állásait, viszont küldött neki 100 forintot háza újjáépítésére.
Széchényit egyébként különösen gyakran ostromolta a költő mindenféle kéréssel és ajánlkozással, s kisebb támogatásokat kapott is tőle: előfordult, hogy a gróf állta költségeit vagy kifizette adósságait. Benne és Festetics Györgyben jótevőit látta – erről számos nekik írt, hálálkodó levél tanúskodik.
Csokonait tehát haláláig elkísérte a debreceni átok: az az egyetlen fiatalkori botrány elég volt, hogy egész életére tönkretegye őt – nem kapott második esélyt. Illetve Csurgón egyszer még helyettes tanárként bizonyíthatott, de itt is kapott megrovást, amiért diákjaival elénekeltette a tiltott, üldözött Rákóczi-nótát. Az egyébként rebellis hajlamú, de addigra sokat szelídült Festetics György attól tartott, s nem alaptalanul, hogy Bécs széthányatja az egész iskolát az efféle vakmerőség miatt. Nem lehetetlen tehát, hogy Csokonai könnyen hevülő, impulzív természete is hozzájárult, hogy többé nem kapott állást: még pártfogói se akartak kockáztatni miatta.
A költészetéből sem tudott megélni, hiszen a kor alig olvasott, és még kevésbé adott ki pénzt olvasmányaira. Ezt Csokonai is tudta, mégis reménykedett – az akkori irodalmi viszonyokat tekintve példátlan optimizmussal. A főnemesség nagy része elidegenedett a haza ügyétől, Bécshez édesedett, és már nem volt hajlandó komolyan támogatni a nemzeti kultúrát – az egy Széchényi Ferenc grófot kivéve, akit épp emiatt tekintünk kiemelkedőnek –, a köznemesség pedig még túlságosan elmaradott, a polgárság túlságosan gyönge és kis létszámú volt ahhoz, hogy egy magyar írót vagy költőt a könyveiből tartson el.
Ezért sajnos azt kell mondanunk, hiába reménykedett Csokonai, hiába próbálkozott újra és újra, se akkor, se később nem tudta volna feleségül venni és tisztességesen eltartani Vajda Juliannát. Hogy egyáltalán élni és alkotni tudott, azt is csak az őt anyagilag időnként megsegítő két gróf, Széchényi és Festetics pártfogásának, valamint az őt hosszabb-rövidebb időre koszttal-kvártéllyal megvendégelő barátainak köszönhette (mivel úgy tartotta fenn magát, hogy folyton másoknál lakott, Szerb Antal találóan „foglalkozásszerű vendég”-nek nevezte Csokonait). A nősüléshez szükséges anyagi alapot soha nem sikerült megteremtenie.
1798 februárjában még zavartalan volt a Lilla-kapcsolat, március 30-án azonban Vajda Julianna feleségül ment Lévai István dunaalmási fakereskedőhöz. Mi történhetett egyetlen hónap alatt?
Nehéz rekonstruálni az eseményeket, mert Lilla levelei nem maradtak fenn. Gaál László, Csokonai egyik tanítványa azonban vissza tudott emlékezni a lány néhány sorára, melyben állítólag ezt írta:
„Kedves Drága Lélek! Én élek vígan – azt hallom, az úr is vígan mulat Keszthelyen. Én az urat óhajtom, várom is, mindazonáltal mikor legjobbnak véli és ítéli az úr, akkor jöjjön. Ha soká késik, addig a Lidi is férjhez megy. Ezzel maradok az úrnak leghűségesebb Juliannája.”
Valószínűleg a Lévai Istvánnal kötendő frigy előtti napokban írta ezeket a sorokat Lilla, de vannak irodalomtörténészek, akik szerint a karácsonyi verses levélre válaszul írta, s ez megmagyarázná, miért tért vissza Csokonai sietve Keszthelyről Komáromba.
A lap aljára értél, a folytatáshoz kattints az 5. oldalra!
Hozzászólások
Csokonai és Lilla (Vajda Julianna) szerelmének története — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>