Berzsenyi Dániel: A magyarokhoz I. (verselemzés)
A 2. versszakban a dicső múltat idézi fel, amikor hőseink keményen helytálltak embert próbáló történelmi időszakokban:
Nyolc századoknak vérzivatarja közt
Rongált Budának tornyai állanak,
Ámbár ezerszer vak tüzedben
Véreidet, magadat tiportad.
Nem egy virágzó korszakot idéz meg, hanem olyan időszakokat, amikor „vérzivatarok” közt kellett helytállni, testvérviszályoktól szenvedett az ország. Paradox módon az értéket látja meg ezekben a tragikus, nehéz időszakokban (a tatárjárás, a török hódoltság korában).
Mindaz, ami Kölcsey Himnuszában Isten büntetéseként jelenik meg, Berzsenyinél a jelennel szemben értéket képvisel, mert minden történelmi csapás közepette is meg tudott maradni a magyarság: a súlyos veszteségek, vereségek nem semmisíthették meg a magyar népet.
Tehát nem arról van szó, hogy a múlt az szebb volt, vagy hogy tökéletes volt, hanem arról, hogy a múltban minden külső ellenség és belső gond ellenére is helyt tudott állni a magyarság, ma viszont nem tud.
Berzsenyi nem idealizálja a múltat: nem a pozitív múlt és a negatív jelen állítódik szembe, hanem a tragikus helyzeteken is felülemelkedni képes múlt és az erre képtelen jelen.
Buda vára nem más, mint a nemzeti lét jelképe: a függetlenségé (nemcsak Berzsenyinél, de a kor más költőinél is ekként szerepel).
A „vak tüzed” olyan kép, amelyet ma önmagában ellentmondó szópárosításnak tartunk, oxymoronnak, mivelhogy a „tűz” az fényes, a „vak” meg inkább kihunyt tűz lehet. De nem erről van szó, a költő csupán egy köznyelvi kifejezést épített a versbe: a „vak” azt is jelentheti, hogy „elvakult”, „esztelen”, nemcsak azt, hogy „nem lát”. A „tűz” valami düh, harag jelképe akar lenni, tehát a „vak tüzed” azt jelenti, hogy „elvakult haragod”.
A 3. versszakból kiderül, miként hagyja veszni a jelen kor ezt a várat: az erkölcsi züllés fogja elveszejteni a hazát, a nemzetet.
Elszórja, hidd el, mostani veszni tért
Erkölcsöd: undok vípera-fajzatok
Dúlják fel e várt, mely sok ádáz
Ostromokat mosolyogva nézett.
Mit akar itt jelenteni ez az „elszórja”? A mondatnak alanya az „erkölcsöd”, és nem tárgya, tehát nem arról van szó, hogy az erkölcsödet szórja el, hanem „a te erkölcsöd szórja el”, de mit? Ez pontosan nem derül ki, de mivel az előző versszakban Budáról van szó, és arról, hogy te elvakult haragodban „véreidet, magadat tiportad”, valószínű, hogy a költő úgy értette, a magyarság megromlott erkölcse elszórja, azaz porba dönti Budavár falait.
Ezt erősíti, hogy a strófa további részében is Budavárról van szó, mely sok ádáz ostromot könnyedén, „mosolyogva” vert vissza, de most „undok vipera-fajzatok” dúlják fel.
Kik volnának ezek az undok vipera-fajzatok? A vers első változatában a költő még felvilágosodás-ellenes húrokat pengetett, és bizony, a vipera-fajzatok eredetileg a felvilágosodás híveit, a szabadgondolkodás terjesztőit jelentették. Berzsenyi úgy gondolta, ezek a nézetek okozzák a magyar nemesség erkölcsi romlását, ezért kárhoztatta őket.
Később, amikor már maga is hatása alá került a felvilágosodás eszméinek, változtatott a versen is, sok mindent módosított vagy kihagyott, de az „undok vipera-fajzatok” benne maradtak.
A jelentés azonban módosult: a végleges változatban már azt kell érteni rajta, amit Kölcseynél is, akinek verseiben ez a megbélyegzés már a Habsburg-párti főnemességre vonatkozott. Ha nem így volna, nem válhatott volna a vers egyik leghíresebb hazafias ódánkká. Az undok vipera-fajzatok tehát az idegen elnyomók és a magyar nemességből azok, akik őket támogatják.
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 6. oldalra!
Hozzászólások
Berzsenyi Dániel: A magyarokhoz I. (verselemzés) — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>