Berzsenyi Dániel: A magyarokhoz I. (verselemzés)
Tipikus klasszicista költeményről van szó (első korszakában Berzsenyi klasszicista műfajokban alkotott, erre biztatta Kazinczy is), és nemcsak az antikizálás (a klasszikus műveltségre utaló szavak, pl. sybarita, Herkules) vagy az időmértékes verselés miatt.
Klasszicista stílusú a műfaja okán is: a vers ugyanis óda. Magasztos, ünnepélyes hangvételű költemény, amely a nemzethez szól jobbító szándékkal, egy nagy problémára akarja felhívni a figyelmet. A magyarokhoz I. tehát hazafias óda, mert a nemzet létkérdéseivel foglalkozik, de tanító óda is egyben.
Feltűnő a vers sajátos formája: a versszakok harmadik és negyedik sora beljebb kezdődik és rövidebb. Ez az Alkaiosz görög költőről elnevezett, ún. alkaioszi strófaszerkezet (három emelkedő és egy ereszkedő versláb), amely a klasszikus (rímtelen) időmértékes verselés egyik kedvelt versformája volt. Berzsenyi Horatiustól kölcsönözte.
A strófa két első sora 11, a harmadik 9, a negyedik 10 szótagos, és változatos verslábakból állnak (jambus, anapesztus, daktilus, trocheus). A költő éppen a sorfajták különbözőségének jelzésére kezdi beljebb a két utolsó sort. Az alkaioszi strófa különböző típusú, sőt emelkedő és ereszkedő ritmusú soraival verstanilag fejezi ki a költemény tartalmi-hangulati hullámzását. A szakaszzáró sorok daktilusos lejtésűek, ami a vers történetfilozófiai végkicsengését készíti elő.
A költemény felépítése és motívumrendszere mutat némi hasonlóságot Vörösmarty Szózatával és Kölcsey Himnuszával. Szerkezete idő-és értékszembesítő. A vers gerincét képező állítást, a dicsőség és a hanyatlás ellentét bontja ki, a múltbeli erős nemzetet szembesíti a jelen hanyatló magyarságával.
Mivel kétszáz éves a mű, szókincse ma már enyhén archaikus, de régiessége csak növeli költői erejét. Ugyanez mondható el szokatlan szórendi megoldásairól, energikus mondatépítkezéséről.
Viszont azt valljuk be becsületesen: baromi nehéz ma már megérteni ezt a verset. A régies kifejezésekhez hozzá jön még az is, hogy Berzsenyi egész életében vidéken lakott, így még tájszólási különlegességek is vannak nyelvezetében (vitája is volt ebből Kazinczyval, aki ki akarta irtani verseiből a tájnyelvi kifejezéseket). Ezért lentebb, ahol szükséges, bizonyos kifejezéseket úgy fogunk megmagyarázni, mintha idegen nyelvből fordítanánk. Mivel némelyik szót Berzsenyi olyan jelentésben használta, amiben ma már nem használjuk, ha ezer évig törnénk a fejünket, se jönnénk rá, mit akart mondani, hacsak le nem fordítjuk „mai magyarra”.
Szenvedélyesség, pátosz, nagy ellentétek jellemzik a verset, így nemcsak a klasszicizmus, hanem kissé a romantika jegyeit is hordozza már. Emocionális és képi ereje, valamint történelemszemlélete is a romantikához kötik. A költő gyakran él az áthajlás eszközével, amely szintén romantikus jellegzetesség, és a szenvedélyes hatást erősíti.
Az egész verset a magyar népért való aggodalom hatja át. A beszélő a prófétákhoz hasonlóan a történelmi múlt dicsőségét és erkölcsi magaslatát állítja szembe a megszólított kor, a jelen rossz erkölcseivel.
A 14 versszakból 12 strófa a hajdani erő és a romlott erkölcsű jelen kontrasztját mutatja meg. Ezt a kétféle időt egyre táguló méretekben villantja össze. Időszembesítő versről van szó tehát: a múlt értékeit, a dicső napokat, tetteket, hősöket a jelen kisszerűségével, a hibákkal, hiányosságokkal, az értékvesztéssel hasonlítja össze.
A költő végig megtartja a prófétai hangnemet, szerepet. Ez a prófétai, váteszi szerep és beszédmód a reneszánsz óta jelen van a magyar irodalomban, és a 19. században gyakran felbukkan, pl. Kölcseynél, Vörösmartynál, Petőfinél, de jelen van a 20. század első felének lírájában is, pl. Adynál, Babitsnál.
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 4. oldalra!
Hozzászólások
Berzsenyi Dániel: A magyarokhoz I. (verselemzés) — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>